Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Ti haragudnátok a gyereketek...

Ti haragudnátok a gyereketek apjának "új" barátnőjére ebben a konkrét esetben?

Figyelt kérdés

A párom 41 éves, én 28 vagyok és a páromnak van egy 7 éves fia. Több, mint 3 éve vagyunk együtt. Nem miattam mentek szét, a páromnak volt már egy barátnője előttem (azt sem állítom, hogy miatta). Azt mondja a párom, hogy már akkor tudta, hogy a házassága a volt feleségével tönkrement, mikor terhes volt a fiukkal. Megszületett a fiuk, és amikor féléves lett, akkor jött össze azzal a másik nővel.

Egyébként 8 éve ismerem a páromat, kollégák voltunk, aztán barátok és most már egy pár. Szóval gyakorlatilag az egészet láttam, de nem tettem semmit a házassága ellen.


Ennek ellenére a felesége azt állítja, hogy szerinte miattam ment tönkre a házassága. Amikor ők házasok voltak, akkor nekem is volt párom, sőt amikor a férje (a párom) összejött azzal a másik nővel, én még akkor is együtt voltam az akkori párommal. De a volt feleség olyanokat mond, hogy már biztosan akkor is szeretők voltunk.

Engem nem érdekelne ez az egész, de a fia rendszeresen jön hozzánk és én ezt már nem bírom elviselni.

Most azon akadt ki, hogy a párom felrakott a közösségi oldalára egy képet, amin 4 kép van össszevágva: 1 a páromról és rólam, 1 róla és a fiáról, 1 rólam és a fiáról, meg egy olyan amin az én tenyerem van alól, az én tenyeremben a párom tenyere és rajta a kisfia keze.

Ezt írta a párom a kép felé: #family


Na ezen annyira kibukott a gyerek anyja, hogy felhívott és követelte, hogy szedjük le. Én mondtam hogy hívja fel a páromat, beszélje meg vele, nem az én oldalamon van. Erre elkezdte mondani, hogy ez nem "family", nem család, ez egy erkölcsi fertő amibe sajnos az ő fia is belekerült, szüljek magamnak, a fiához semmi a közöm, a páromat sem érdekli a fia (?), távolítsuk el a képet.


Szerintetek ebben most miért vagyok hibás? Mást is olvastam ezen az oldalon, hogy hasonló helyzetben van. Ők miért kapják ezt? Örülnék tanácsoknak. Akár olyantól aki azon megy keresztül, mint én vagy aki olyan helyzetben van, mint az anyja.



2017. ápr. 19. 19:04
1 2 3 4 5 6 7
 31/62 anonim ***** válasza:
88%

Nalunk elozo kapcsolatbol van 2 gyerek.

Azota mar mindketten massal vagyunk regota.a gyerekeket en nevelem,de rendszeresen jarnak az apjukhoz.

Nalunk van 1 kozos,apjuknal 2 kozos gyerek.

Karacsonykor,szulinapkor,nyaralasnal mind a ketten az uj csaladunkal keszitunk es rakunk fel kepeket.hiaba nem az apja a gyerekeimnek a parom,4,5 eve egyutt elunk,az apjuknal 5 eve egyutt vannak a csajjal.

Soha eszembe nem jutna ilyenen megsertodni.ismerosom facen a csaj,sokszor rak fel o maga kepet a gyerekekrol.nem azt irja a kep ala,hogy 2 sajat gyerekem es a feltesok.....hanem,hogy tesok,gyerekek,rosszcsontok,fagyiztunk akarmit.

En parom is rakott mar fel kepet ugy,hogy kiscsaladom,mikor a pici szuletett es azon is rajt voltak a nagyok is.

Az en ket gyerekemnek bizony 2 csaladja van.es nagyon orulok ennek,jobb igy,mintha savaznank egymast a csajjal,vagy az apjukat csesztetnem,esetleg az apjuk az en paromat.

Majd ha lesz az exnek uj parja megnyugszik.gondolom nem tudta meg kiheverni,hogy a gyereke apja elhagyta(hozzateszem eleg csunyan..)

2017. ápr. 19. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/62 anonim ***** válasza:
51%

Amit a környezetemből megtanultam és meg is fogadtam az életbe, olyan férfival sose szabad hosszú távon kezdeni akinek gyereke van vagy volt már házas!


Kedves kérdező a nő nem normális, de az életársad se! Inkább keres magadnak egy olyan férfit akinek tényleg! fontos leszel.

Gondolj csak bele, 6hónapos volt a gyereke amikor ott hagyta őket. Szerinted mi a garancia arra, h ha te szülszneki gyereket pár hónap múlva nem hagy el?

2017. ápr. 19. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/62 anonim ***** válasza:
41%
A hapsinak akkor lesz csaladja, ha elveszi a kerdezot es gyereket csinal neki.
2017. ápr. 19. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/62 anonim ***** válasza:
59%
Jelenleg egy fia van, egy exneje es egy baratnoje.
2017. ápr. 19. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/62 anonim ***** válasza:
41%

Az utolsóval értek egyet. A barátnő nem családtag, hanem barátnő.


Ha elvesz, akkor leszel a pasi családtagja, de a gyerekkel való viszonyod akkor számít családinak. Mostohaanya csak akkor lehetnél, ha nem élne a valódi.


Szóval mivel nem vagytok rokonok odavissza alapon, nem vagytok család, a pasi egy szemét tapintatlan képmutató pasi. Simán kiírhatta volna, hogy szeretteim, vagy mittudomén, az igaz volna. De ez nem. Nem hiába van külön fogalma és jogai az élettársi kapcsolatnak..


Én is leszedetném a szöveget.


Abban igazad van, hogy nem kellene az exfeleségnek túlgondolni a dolgokat és paranoiásnak lenni a megcsalással kapcsolatban.


Amúgy szerinted egy családnak számítotok? A gyerekedként tekintesz a kissrácra, vagy egy kedves gyerekként, aki jófej? Szerintem te sem érzed hármotokat családnak és nem vállalod a véleményed a barátoddal szemben, mert konfliktuskerülő vagy.

2017. ápr. 19. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/62 anonim ***** válasza:
82%

Hát egy család valóban nem vagytok, a párod fogalmazhatott volna valahogy máshogy. Nem lehetséges, hogy evvel provokálni akarta a gyerek anyukáját? Oké, hogy ti vagytok ketten a családja, nekem legalábbis az a családom, akivel élek, meg nyilván a gyerek is, de erről azért lehetett sejteni, hogy az anyukát bántani fogja.

Ha direkt volt, elég csúnya dolog. Ha véletlen, biztos beismeri utólag, hogy lám, tapló voltam.

2017. ápr. 19. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/62 anonim ***** válasza:
72%
Bár összetartoztok,ez így nem család.
2017. ápr. 19. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/62 anonim ***** válasza:
35%

Mi hasonlo helyzetben vagyunk, az ocsemnek van egy 4 eves kisfia,az exetol.

A ex sogornom elkoltozott 300 km-re, a nagyszulok kb 2x lattak eloben a gyereket (1 eves koratol 2,5 eves koraig anyueknal laktak,anyu volt vele 0-12 oraban) azota.


Osszejott egy sraccal,es azota folyamatosan a kepunkbe toljak a family/apucival kepeket, holott apuci a tesom.


Rosszul esett mindenkinek,tesomnak,nekem,nagyszuloknek, de valojaban valahol jogos.

Osszekoltoztek o neveli, tesom hetvegi apuka szoval nyilvan egy csalad...

2017. ápr. 19. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/62 anonim ***** válasza:
86%
Igy, igy, ahogy elottem irjak. Hozzatartozol a csavohoz, a fia meginkabb, de ti harman nem alkottok csaladot.
2017. ápr. 19. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/62 anonim ***** válasza:
66%
Jobban jártok, ha leszeditek a képeket, mert az anya hozzájárulása nélkül nem is lehetett volna közzétenni.
2017. ápr. 19. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!