Testvérrel vagy egykeként?

Elnézést, hogy off kissé, de nem állhatom meg én sem, hogy beleszóljak az utóbbi vitába: nekünk is egy gyerekünk van, és így érezzük magunkat egy teljes családnak. Számomra érzelmileg, értelmileg, anyagilag így jó, úgy érzem, ebben a felállásban tudom a legjobbat nyújtani. Mikor megkérdezte, neki miért nincs testvére, akkor is azt mondtam, hogy mi így vagyunk teljes család, nem kezdtem el részletezni, fölösleges.

Szerintem nincs arra „szabály”, hogy kinek hány gyereket „kell” szülnie, csupán annyi befolyásolja ezt, hogy a szülők mit gondolnak, éreznek erről – és senki nem lesz rosszabb attól, ha azt gondja, hogy egyet tud felnevelni „tisztességesen”, vagy ha tizet. Illetve egy szabály mégis csak van: a gyerekszülés ne valaminek a céljából legyen, ahogy már írtam, látom, hogy sokan a pasijukat akarják ezáltal megtartani, mások (ahogy más írta itt) azért csinálják, hogy legyen kivel játszania a gyereknek… nos, az ilyen dolgok általában nem sülnek el jól. Ha nem belülről jön a vágy, az egész családot szétzilálhatja a mártírszerepbe csúszott, önnön önfeláldozásán érzett fájdalmát dédelgető anyuka. Persze ilyenkor – jó esetben – a testvérek ott vannak egymásnak, és így könnyebben túlélik a szüleik hülyeségeit. De ez egy érdekes paradoxon, hiszen tán mindenki kiegyensúlyozottabb lenne, ha anyuka nem vállalja túl magát.

(34. vagyok még)

Önzés… érdekes kérdés ez. :)

Önzés-e egy gyereket felnevelni egy „normális” családban? Önzés-e két gyereket szülni, majd elválni, és csonka családban nevelni őket? Önzés-e 3+ gyereket szülni, majd nyomorban felnevelni őket? Nem önzés-e egyáltalán maga a gyerekszülés, hiszen milyen alapon gondolja bárki, hogy az ő génjeit tovább kell örökíteni? :)

Remélem, érthető, hogy nem azt akarom mondani, hogy minden 3+ gyereket nevelő „nyomorog”, ahogy azt sem, hogy minden két gyereket nevelő elválik…

Ezek csak példák arra, hogy hányféleképpen nézhetők a dolgok, mindenbe bele lehet kötni, ha akarjuk – pont úgy, ahogy az ovisok bármiért csúfolni tudják a másikat. Miért nem növünk fel, és fogadjuk el, hogy az életben (ahogy előttem is írták) nem minden fekete vagy fehér, ráadásul a gyerekvállalás pont nem egy racionális kérdés?