Hogyan motiváljam a gyerekem tanulmányi versenyekre?

"A kisebbik mostanaban folyton sir, hogy o nem akar versenyre menni"

Te nem sajnálod azt a gyereket?

Hátborzongató olvasni téged. Még itt is átjön, hogy erőlteted őket.

Lelkileg tönkre teszed a kicsit, mert ő jobban meg akar felelni neked. A nagyobbik egészségesebb lelkű, ő könnyebben lepattintja magáról a te pressziódat. Őbenne remélhetőleg kevesebb kárt tesz a viselkedésed.

9es kérdező: akkor is annak kéne elsősorban számítania, hogy a gyerek akarja-e.

6/7 voltam

Az az érdekes, hogy erre versenyeztetésre ugy gondol némely ember, hogy muszáj, mert majd felnőttként kell. Nekem pl sose kell versenyezni és elvagyok.

Tegyük fel a kislányod kertészmérnök lesz, vagy színházi díszlettervező, vagy mondjuk egy butikban eladó, esetleg sminkes, akkor nem fogod szeretni, vagy csalódott leszel, mert nem a versenyszférában találta meg a helyét?

Gondold át kicsit.

22: mit dolgozol? Csak érdeklődöm, mert én karrierépítés közben rendszeresen, tekintve hogy teljesítményértékeléssel és pályázati alapokon dolgozunk. Elképzelhetlen nálunk úgy előre lépni, hogy nincs versenyhelyzet. Jó nem olyan, mint egy tanulmányi verseny, de ugyanaz a kitartás, tervezés, előrelátás kell hozzá.

(Egyébként verseny nemcsak egymás között, de önmagunkkal is lehetséges. A magyar lakosság rendkívül alulmotivált, egyáltalán nem keresi a versenyhelyzeteket, pedig lökne az ország teljesítményen egy keveset, ha nem csak a kötelező minimumot ("legalább fizetést még kapok") hozná mindenki...)

26-ra:

Nem én vagyok 22-es, de képzelj el egy szolgáltató jellegű munkát. Ez lehet fodrász, építészmérnök, autószerelő, mosógépszerelő stb.

Az illető elég tisztességesen elvégzi a munkáját és normálisan ért hozzá. Ami nem azt jelenti, hogy nála jobb égen-földön nem terem, csak annyit, hogy aki hozzá fordul, annak nem okoz csalódást. Miféle versenyhelyzet kéne egy ilyen embernek? Ő a helyén van, a híre elég jó, jön elég megrendelő, megél belőle.

Én is utálom a versenyhelyzetet, sokkal inkább a jól végzett munka örömét szeretem. Ebből lehet igényes munkavégzés, elégedett ügyfél, amiből meg lehet élni. Nem akarok terjeszkedni, senkit sem akarok legyűrni, kiszorítani a piacról, már csak azért sem, mert elég nagy ez a piac, megél rajta minden normálisan dolgozó szolgáltató.

27-re:

Tudod, a nagylányodnak se azért kéne tanulnia, hogy ötöst kapjon, hanem a megismerés öröméért. És akkor nem sírna, hanem kíváncsian olvasná a tankönyvét.

Tudom, a mai iskolarendszerben ez teljesen ismeretlen érzés, legföljebb egy-egy jó szándékú tanár próbálja a széllel szemben ezt az érzést fölkelteni a gyerekekben.

Nyugaton ez a természetes az iskolában, és csodák csodája, gazdagabb és boldogabb társadalmakat tudnak felépíteni, mint mi a görcsös hajcsár-technikánkkal.

Én sem szeretem a versenyhelyzeteket, bár általában mindig úgy fogtam fel, hogy a tőlem telhetőt megtettem, ha nem sikerült, hát ennyi... Nem morfondíroztam rajta.

Viszont nem annyira könnyű így felfogni, megértem azt is, akinek ez az egész gyomorgörcsöt okoz.

A szülő legyen az a személy, aki bár ösztönöz, de minden körülmények között kitart a gyereke mellett és biztos pontot nyújt. Nekem ebbe nem fér bele az erőltetés versenyek terén. A tanulás nyilván más, de az is csak X ideig, mondjuk általános iskoláig.