Kinek van igaza? A lányomat zavarja, hogy a férjem lánya mindent megkap
Tavaly házasodtunk össze, 4 éve vagyunk együtt.
A gyerekeink hasonló korúak, alapból jól elvannak ketten mindig.
9 és 10 évesek.
Viszont a lányomat zavarja, bántja, hogy ő bármit kap tőlem, vagy az apjától, nagyszülőktől, azt a férjem lánya is megkapja rögtön, az első szóra "csak úgy". Pl. nagyon szeretett volna egy görkorcsolyát, ez kb 30 ezres tétel és mondtuk, hogy oké, szülinapjára megkapja. Várta hetekig, nagy volt az öröm, amikor a nagyszülei odaadták neki, majd következő hétvégén jött a férjem lánya és boldogan mutatta, hogy neki is vett egyet a férjem.
Tavaly karácsonyra egy új okostelefont kapott, januárban a férjem lányának megvolt ugyanaz a telefon. De ez van minden játékkal, ruhával, pipere dologgal.
Most is kérdeztem a lányomat, hogy tudja-e már, mit kér karácsonyra. Mondta, hogy igen, de ha meg is vesszük neki, akkor csak a családi összejövetel után kéri, mert nem akarja, hogy a mostohatestvére ezt is leutánozza.
Valahol megértem, mert gyerekként engem is zavart rettenetesen, hogy amikor nekem volt születésnapom/névnapom, akkor bármit kaptam, szinte kivétel nélkül megvették a húgomnak is, mert hogy ne érezze magát mellőzve. Amikor meg neki volt szülinapja, akkor én meg nagy vagyok, fogadjam el, hogy az az ő napja.
Szerintem a lányomat is ez zavarja főként... Nálunk nincs csak úgy ajándékozás hétköznapokon, nem kap csak úgy játékot. Nyilván ami kell, tönkremegy, megvesszük, de pl. azért nem kapna most új biciklit, mert a Borika azt kapott hétvégén és neki az jobban tetszik, mint a sajátja.















"Itt valami kegyetlen sokat kitöröltetett az értetlenkedő kérdező"
Nem csak a kérdező jelentette a válaszokat. Az egyik illető is jelentkezett, hogy ő (is) jelentette, meg én is. Nagyon ment itt a trollkodás és a szitkozódás. Valamint nem lehet ki töröltetni csak jelenteni a válaszokat, kérdéseket és a moderátor dönti el, hogy jogos volt-e a jelentés vagy sem, ha jogos akkor törli, ha nem akkor nem. De mikor valaki érdemben nem tud válaszolni, csak szitkozódni meg provokálni, mert "troll a kérdező" akkor min csodálkoztok?? Mikor valaki csak azt írkálja kifele, hogy "a gázt zárd el a hús alatt" azon szerintem nem kell csodálkozni. Majd még meg is kapja a kérdező, hogy onnan is látszik, hogy troll kérdés, mert sok a válasz alatta. Hát persze hogy sok, ha tele van spammel.
Nem tudom mi lenne ebbe akkora troll dolog, nem tudtok elképzelni egy ilyen helyzetet, mikor van apucinak egy kislánya akinek mindent megvesz első nyikra, az anyukának meg teljesen más a nevelési módszere és ez rosszul esik a másik lánynak?? Mi ebben akkora trollkodás de komolyan?? De az hogy itt konkrétan írta az egyik, hogy a kérdező lánya "szajha" szerintem nem csoda hogy törölve lett egy csomó válasz. (közel 30-40)
De remélem a moderátor volt olyan kedves és tiltotta is őket, nem csak a válaszukat törölgette.





Érthető, hogy a lányodat ez zavarja, viszont ha a férjed nem gondolja úgy, hogy ez probléma, akkor sajnos úgysem fog változni semmi. Hiába is adnátok a lányodnak privátban át az ajándékát, úgyis kérdezni fogja a férjed lánya tőle, hogy mit kapott, és akkor úgyis eljárulja. Vagy elmondja magától is, a gyerekek imádnak dicsekedni az új cuccaikkal, úgyse fogja tudni magában tartani. Szóval a végeredmény ugyanaz lesz.
Én a helyedben azt csinálnám, hogy amikor a férj lánya kap valamit, akkor ugyanazt megvenném a saját lányomnak is, ergó ugyanazt csinálnám velük, mint ők velünk. Aztán majd meglátjuk, hogy a másik lány mit szól hozzá, hogy ő is le van utánozva.





Nem olvastam csak egy két választ az elején.
Szerintem nem vetíti ki, hanem azért képes átérezni, mert vele is megtörtént!
Velem is megtörtént, utáltam az öcsém utánzását, értsem meg mert kicsi, szeret engem, rám akar hasonlítani..
Aztán anyámnál volt, most apámnál, a mai napig kiborít, ha másolnak. Kifestettem fehérre a lakást, világos bútorok, anyagok, anyám egyből elkezdte lecserélni a lakása bútorzatát és kifestette a lakását az én kevertetett festékem árnyalatára, ugyanazok az anyagok, kiegészítők.. Nem, nem egy helyről vásároltam, és nem azért ezeket vette, mert ez a legolcsóbb..
Apám várt fél évet, lehordta mindennek a kórházi steril lakásom(nem is volt az), fujjogott a bútorokra, még nem telt el egy év, hát nem átfest mindent fehérre, és cseréli le a bútorokat? “Már tetszik neki”
Anyám fél ruhatára az enyém, két számmal nagyobb méretben. Szerencsére az öcsémmel annyira megutáltuk egymást, hogy direkt azokat keresi, amiket én utálok, emiatt nem kell aggódnom, de teljesen átérzem az utánzással járó lelki terhet, mert velem is megtörtént már. Akinek gyenge az empátiája, az gondolhatja, hogy marhaság, de ha valakit annyira zavar, hogy sokat mondja, később kéri az ajándékát stb, akkor nem szabad megkérdőjelezni az érzései hitelességét, hogy “annyira nem kellene zavarnia” mert nem mondhatod meg neki, hogy mit és mennyire érezzen! Minden érzés úgy igaz, ahogy ő érzi!
A helyzet valóban igazságtalan, a férjed a nevelt és a saját gyerekèt két különböző elv szerint neveli.. féltesókat-tesókat így nem lehet, mert érzik, hogy nincs kiegyensúlyozva a dolog. Másrészt ha mindkettőnek van korija, tudnak együtt menni korizni.
30 egy korira? Lányomé 19 volt, a legdrágább a decathlonban, hol vettétek a tiéteket?
Egyébként mindenki személyes terét tiszteletben kell tartani, a férjednek annyi lenne a minimum, hogy más típusú telefont vesz, vagy más tokot hozzá, vagy másfajta korit..
Igazából ha a gyerekem barátnője vagy barátja valahol van velünk, és nem ugyanazok a szabályok, ő is megbántódik, azt tudom kezelni, mert elmondom én mit miért nem engedek, de a barátja anyukája máshogy gondolja, náluk az van. Szerintem az enyém jobb, szerinte az övé, ilyen a világ.. ez be szokott jönni, de itt nem “áshatod alá” a férjed nevelési módszerét..
Na meg az utánzás más dolog, ott már személyes ügy van, nem sima irigység, ellehetetlenítenek, nem hagynak kibontakozni..
Szerintem rossz a kapcsolatod a férjeddel, nem tudjátok megbeszélni a különböző nevelési elvek miatti konfliktusokat(szerintem neki kellene megoldania ezt a saját gyerekével, hogy nincs utánzás)
Egyébként sporteszközhöz nem kellene szülinapnak lennie, hogy kaphasson a gyerek..










További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!