Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Kinek van igaza? A lányomat...

Kinek van igaza? A lányomat zavarja, hogy a férjem lánya mindent megkap

Figyelt kérdés

Tavaly házasodtunk össze, 4 éve vagyunk együtt.

A gyerekeink hasonló korúak, alapból jól elvannak ketten mindig.


9 és 10 évesek.


Viszont a lányomat zavarja, bántja, hogy ő bármit kap tőlem, vagy az apjától, nagyszülőktől, azt a férjem lánya is megkapja rögtön, az első szóra "csak úgy". Pl. nagyon szeretett volna egy görkorcsolyát, ez kb 30 ezres tétel és mondtuk, hogy oké, szülinapjára megkapja. Várta hetekig, nagy volt az öröm, amikor a nagyszülei odaadták neki, majd következő hétvégén jött a férjem lánya és boldogan mutatta, hogy neki is vett egyet a férjem.

Tavaly karácsonyra egy új okostelefont kapott, januárban a férjem lányának megvolt ugyanaz a telefon. De ez van minden játékkal, ruhával, pipere dologgal.

Most is kérdeztem a lányomat, hogy tudja-e már, mit kér karácsonyra. Mondta, hogy igen, de ha meg is vesszük neki, akkor csak a családi összejövetel után kéri, mert nem akarja, hogy a mostohatestvére ezt is leutánozza.


Valahol megértem, mert gyerekként engem is zavart rettenetesen, hogy amikor nekem volt születésnapom/névnapom, akkor bármit kaptam, szinte kivétel nélkül megvették a húgomnak is, mert hogy ne érezze magát mellőzve. Amikor meg neki volt szülinapja, akkor én meg nagy vagyok, fogadjam el, hogy az az ő napja.

Szerintem a lányomat is ez zavarja főként... Nálunk nincs csak úgy ajándékozás hétköznapokon, nem kap csak úgy játékot. Nyilván ami kell, tönkremegy, megvesszük, de pl. azért nem kapna most új biciklit, mert a Borika azt kapott hétvégén és neki az jobban tetszik, mint a sajátja.


2020. nov. 7. 11:14
1 2 3 4 5 6
 1/57 A kérdező kommentje:
JA, a lényeg lemaradt: mondtam ezt a férjemnek, szerinte meg hisztizik a lányom és hogyha az ő lányának tetszik valami, miért ne kaphatná meg... Csak éppen mindig az tetszik neki, amit a lányom kapott, vagy ami neki van.
2020. nov. 7. 11:14
 2/57 anonim ***** válasza:
82%
Klasszik mozaik család konfliktus, ennek sajnos nincs megoldása. Nem szólhatsz bele a férjed nevelési elveibe a saját gyerekével kapcsolatban és ő se a tiedbe. Patthelyzet, amin max az idő fog javítani, de valójában a probléma, amit felvázoltál, csak egy okozata egy mélyebben gyökerező problémának, az pedig az, hogy nagyon ritkán vannak jóban a mozaik családokban lévő gyerekek, általában utálják egymást és rivalizálnak a szeretetért, figyelemért, stb.
2020. nov. 7. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/57 A kérdező kommentje:
Ez nálunk nincs így, egyáltalán nincsen rivalizálás. Itt sem a lány személye ellen van a lányom.
2020. nov. 7. 11:22
 4/57 A kérdező kommentje:

Te miről beszélsz?

Miért menne kollégiumba?!


Így is teljesen boldog, kicsit túlreagálod.

2020. nov. 7. 11:33
 5/57 anonim ***** válasza:
99%
Nem a szó klasszikus értelmében vett rivalizálás van szerintem. Én is azt gondolom, hogy-amennyiben a férjed szintén nem kezdi el bevezetni a saját lányánál azt, hogy “csak úgy” nem vesz meg semmit,- addig ennek tényleg nem lesz megoldása. Idővel szerintem ki fogják ezt amúgy nőni, mikor kamaszkorban már az “egyediség” lesz a divat, vagy valami társasághoz csapódnak, akkor ez meg fog oldódni szerintem. Addig viszont- mondom,hacsak nem tesz valamit a férjed-ezzel együtt kell élni.
2020. nov. 7. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/57 anonim ***** válasza:
21%
Kérdező, próbáld meg kicsit megérteni, mire céloznat a 4-es kommentelő ezzel.....
2020. nov. 7. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/57 A kérdező kommentje:
Értem, nyilván ő úgy gondolja, hogy itthon a lányom el van nyomva és boldogtalan. De erről szó sincs, nem szeretem, ha olyat magyaráznak a dolgokba bele, ami nem igaz.
2020. nov. 7. 11:35
 8/57 anonim ***** válasza:
36%
Szerintem ez normális dolog. Gyerekkoromban barátnőmmel mi is utánoztuk egymást, ha én kaptam valamit és neki megtetszett, neki is megvették a szülei ugyanazt és nekem is viszont a szüleim ha nekem megtetszett amit ő kapott. Még kicsik, utánozzák egymást és feszegetik a ti határaitokat. Szerintem sem rivalizálás, kislányok utánozzák egymást ilyen kis korban.
2020. nov. 7. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/57 anonim ***** válasza:
18%
Anyukának milyen gyerekkora volt? Merthogy túlreagálja az biztos.
2020. nov. 7. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/57 anonim ***** válasza:
88%

Amire céloz annak eleve csak úgy lehetne értelme, ha együtt élnének, de a kérdésből kiderül, hogy nem így van.


Egyébként ezzel nem nagyon tudsz mit csinálni. Max. azt tudod, hogy nem könnyen beszerezhetőben, egyediben kap meg ezt azt. Aztán akkor ugyanolyat legalább nem tud neki venni. Ha meg honnan van, akkor rándítasz egyet a válladon, hogy mit tudod te a nagyanyja stb. honnan vette.

2020. nov. 7. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!