Kinek van igaza? A lányomat zavarja, hogy a férjem lánya mindent megkap
Tavaly házasodtunk össze, 4 éve vagyunk együtt.
A gyerekeink hasonló korúak, alapból jól elvannak ketten mindig.
9 és 10 évesek.
Viszont a lányomat zavarja, bántja, hogy ő bármit kap tőlem, vagy az apjától, nagyszülőktől, azt a férjem lánya is megkapja rögtön, az első szóra "csak úgy". Pl. nagyon szeretett volna egy görkorcsolyát, ez kb 30 ezres tétel és mondtuk, hogy oké, szülinapjára megkapja. Várta hetekig, nagy volt az öröm, amikor a nagyszülei odaadták neki, majd következő hétvégén jött a férjem lánya és boldogan mutatta, hogy neki is vett egyet a férjem.
Tavaly karácsonyra egy új okostelefont kapott, januárban a férjem lányának megvolt ugyanaz a telefon. De ez van minden játékkal, ruhával, pipere dologgal.
Most is kérdeztem a lányomat, hogy tudja-e már, mit kér karácsonyra. Mondta, hogy igen, de ha meg is vesszük neki, akkor csak a családi összejövetel után kéri, mert nem akarja, hogy a mostohatestvére ezt is leutánozza.
Valahol megértem, mert gyerekként engem is zavart rettenetesen, hogy amikor nekem volt születésnapom/névnapom, akkor bármit kaptam, szinte kivétel nélkül megvették a húgomnak is, mert hogy ne érezze magát mellőzve. Amikor meg neki volt szülinapja, akkor én meg nagy vagyok, fogadjam el, hogy az az ő napja.
Szerintem a lányomat is ez zavarja főként... Nálunk nincs csak úgy ajándékozás hétköznapokon, nem kap csak úgy játékot. Nyilván ami kell, tönkremegy, megvesszük, de pl. azért nem kapna most új biciklit, mert a Borika azt kapott hétvégén és neki az jobban tetszik, mint a sajátja.










Befejeznétek végre?
Ha nem akartok érdemben válaszolni, nem kell!
De ne rontsátok itt a levegőt.










Csak így megkérdezném, hogy mikor ti általános iskolás gyerekek voltatok nem volt a táskátokban egy nyomógombos telefon??
Mikor én voltam még alsós nekem volt egy a táskámban, hogy ha baj van akkor fel tudjam hívni a szüleimet, vagy ők utól tudjanak érni és ne az iskolát hívogassák, meg én se a tanárnak szóljak, hogy hívják már anyut meg aput. Viszont ma egy nyomógombos telefon is ami normálisabb 30ezer+ nem sokkal többért lehet venni már olcsó okostelefonokat, amin esetleg már rá tud nézni a sulis dolgokra is. A technológia fejlődik. Én se nagyon tartom a legjobbnak hogy minden kicsinek van már okostelefon, de régen meg azon akadtak ki az emberek, hogy minek sima telefon a gyereknek, mikor ők fiatalok voltak elég volt otthonra a telefon. Előtte meg az öregek is lehet mondták, hogy minek minden házba telefon, elég ha a faluban/városban 1 van. Előtte meg jó a posta is.
"Mi a fura a nyolc éves telefonjában?"
Semmi fura nincs benne, csak 1-2 "válaszoló" kinézett magának most és éppen mindenbe belekötnek, amit írok. Plusz úgy érzik, hogy beleugathatnak a házasságomba is. :)





Dehát édestestvéreknél is ugyanez van! Amit az egyik megkap, az kell a másiknak általában, úgy is kalkulál az ember. Ritka amikor nem az kell ami a másiknak is, így volt a húgommal is anno és most a két lányommal is így van, sőt az uniszex dolgoknal a fiamnak is ugyanaz kell mint a lányoknak. Miért nem lehet úgy tekinteni az egészre hogy egy család vagyunk, a másik gyerek meg nem a férjem gyereke hanem családtag, nem a lányomnak vagy a fiának veszek valamit hanem a gyerekeknek. Ilyenkor miért lényeges hogy ki kinek a pereputtya ha már egy család lett? Totál természetes hogy a másik gyerek is megkapja amit az egyik megkap, ha kéri. Nem arra gondolni hogy mozaikcsalád, hanem a családom, tényleg ennyire más mintha anyuci, apuci plusz edesgyerekek lennének?
Én komolyan kérdem, 3 gyerekemet nevelem egyedül évek óta, nincs tapasztalatom ilyenben, nem is szeretném, de nekem ilyenek fel sem merülnénem a fejemben , mert ezek total termeszetes dolgok testvéreknél, akár édes, akár nem. A szülők hozzáállásától es a kompenzálástól függ sok szerintem, nem a gyerektôl.





További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!