A lányom nem akar kistestvért, mit tegyek?

Én megágyaznék neki a kutyaólban.

Nem ő dönt, nem az ő dolga, majd megszokja. Semmivel sem kell puhitani.

Nem az ő döntése, és már nem egy kicsi 3 évesről beszélünk. Féltékeny, eddig a család szeme fénye, egyetlen gyereke volt, gondolom, kicsit el is lett kényeztetve. Fél, hogy kevesebb figyelem jut rá, és más is kevesebb jut neki.

De az is lehet, hogy attól is fél, hogy ő lesz az ingyen bébiszitter, mint itt a gyakorin többször is lehet olvasni, hogy a szülők a nagyobb (tinédzser) gyerekre bízzák a kisebbet rendszeresen.

Egy őszinte beszélgetés kellene, miért nyomasztja ez, és miért van ennyire ellene.

Az én fiam 12 éves,de mindig is nagyon szeretett volna egy tesót.

Nyáron meg kellett szakítani a terhességet,mert beteg volt a baba. A fiunk nagyon sírt és megviselte,mert annyira beleèlte magát

Jelenleg 11 hetes vagyok. Még nem mondtul el neki, karácsonyi meglepetésnek szeretnèm.

Nagyon sajnálom,hogy a te lányod nem így áll hozzá. Talán,ha meglátja majd a pici babát amikor hazamentek a kórházból, akkor megváltozik.

Bízom benne,hogy megoldódik ez a problèma nálatok.

Egyelőre beszélni neki a tesó érkezèsèről nem igazán kell, hiszen úgysem fogja föl teljesen mivel jár egy baba, amíg nem látja. Ahogy nő a hasad, vásárolgattok cuki baba cuccokat, talán szépen lassan megbarátkozik a gondolattal, hogy tesója lesz!

Annyit még hozzátennék az eddigi válaszokhoz, hogy tényleg ne legyenek feladatai, nopláne "kötelességei" vele szemben (hacsak nem önként szeretné), erre én is kínosan ügyeltem, mert bár nálunk nem volt nagy ellenállás (csak idegenkedett a nagy a helyzettől) és a korkülönbség is kisebb 9 év), sosem kértem tőle semmit amit önként, magátóé ne tett volna meg. Nyilván nem az első időkben, de ahogy telnek az évek és nő a gyerek, gyakran gondolják a szülők, hogy az akkor kisóvodást rá lehet nyugodtan bízni a nagykamaszra egy színház, nagybevásárlás, anyámkínja erejéig, ami rendben is volna alkalmanként, ha nem csinálnak belőle rendszert. Jómagam nagyon kevés olyan nagy korkülönbséges családot ismerek, ahol minden fogadkozás ellenére, az időben előrehaladva ne használnák ingyen bébicsősznek a nagytestvért, sokal többet mint azt ő maga szeretné, pont abban az életszakaszban, mikor elkezdődne jobban nyílni és függetlenedni a saját kis élete. Ebben semmi rosszindulat, tényleg, de az eleinte habosbabos elképzeléseket gyakorta felül írja az élet és hajlamosdak a parkikum okán "csak elugranánk apáddal pár órára, vigyázz addig az öcsédre/hugodra" típusú szituációkból maguk számára észrevehetetlenül, egyre gyakoribb rendszert csinálni.

Még csak 6 hetes vagy, alakulni fog ez talán, de vitát nyitni nem kell róla, mert a ti döntésetek, győzködni sem kell, csak nyitottnak lenni ha beszélgetni akar róla, de ha csak drámázni azt ignorálni. Menet közben elválik miként alakul, akad példa erre és arra is, jóslatokba bocsájtkozni fölösleges volna, a lényeg, hogy elsősorban ő a ti másik gyermeketek lesz, aki történetesen a lányotok testvére, de neki vele teendői nincsenek, természetesen a normális hozzáálláson és tiszteleten, alapvetően elvárható dolgokon felül.

Én 13 éves voltam amikor megtuttam hogy kistesóm lesz. És nagyon nem örültem neki. Tönkre is tették ezzel a gyerekkel az egész tini koromat. Azt mondták hogy semmi dolgom nem lesz vele nem fog zavarni. Miután megszületett foglalkoztak vele. 1 éves kora után még mindig nekem passzolták le a gyereket. Semmi időm nem volt magamra nem tudtam bulizni menni és tanulni is csak néha mert folyton a gyerekre kellett felügyelnem. Aztán a húgom nagyobb lett én már 18 voltam ő 5 és a létező összes cuccomat tönkretette. A sminkeimet széttörte. A ruháimből barbi ruhát csinált. Egy szóval nem bírtam tovább. El költöztem otthonról. Egyetemre mentem (amit a szüleim nem akartak mert nekem kell a gyerekre vigyázni és ha egyetemen vagyok akkor majd ki vigyáz rá). Végül végeztem az egyetemen most nagyon jól keresek és persze a szüleim az elsők akik a pénzemet akarják. Folyton azt akarják hogy én vegyek a húgomnak telefont meg márkás ruhákat.

Egy szóval a húgom teljesen tönkretette az életemet. Most is követelőző. Utálom a tesómat.

27, nem a húgod, hanem a szüleid keserítették meg az életedet.

Legalább felnőttként lásd már át!

Nem a húgod tehet arról, hogy rád lőcsölték. Arról se, hogy nem nevelték. (Egy 5 éves normális nevelés mellett már nem tör össze semmit direkt, véletlenül se gyakran)

Kérdező,

nem kell puhítani, minden joga megvan, hogy úgy érezzen ahogy,

amihez viszont nincs joga, hogy érzelmi zsarolgatásba kezdjen erre alapozva. Nem az ő döntése, nem az ő gyereke.

Ezt kell tisztázni vele.

Joga van dühösen lenni, joga van szomorúnak lenni.

amihez nincs joga, hogy titeket bántson ezzel.

Próbálj a mélyére ásni, hogy mi miatt érzi ezt. Mondtak már jó példákat:

-fél hogy háttérbe szorul ráfordított idő/ figyelem/ pénz...

-fél hogy ő lesz az ingyen szitter.

Ami nekem eszembe jutott: 13 évesen már nem kisgyerek, hanem egyre inkább nő, érdekli a szexualitás és cikinek érezheti, hogy a szülei is csinálják (akármilyen fiatalok vagytok, neki öregek ehhez) és a baba ennek a bizonyítéka.

Én csak ahhoz a részéhez szeretnék hozzászólni akik azt mondják, hogy a korkülönbség már túl sok ahhoz, hogy jóban legyenek.

Szerintem épp ellenkezőleg! Köztem és a nővérem között 12 év van (2lány) és ez pont elég arra, hogy nem veszekedtünk szinte soha mert ő már volt annyira érett, hogy a kisgyerekes hisztiket normálisan kezelje. Most 32 éves én pedig 20 és még mindig tökéletes a viszonyunk sosem romlott egy kicsit sem.

Esetleg annyi, hogy a szüleim inkább a nagyszüleimet kérték ha kellett, hogy vigyázzanak rám. De a nővéremnek sem volt egy rossz szava sem ha véletlen ő volt a soros.

Nem akarok általánosítani sem de szerintem még jó is ha egy mai lány 14-17 éves kora között megtanulja, hogy nem ő a középpont és esetleg egy kis felelősséget.