8 éves volt a kisfiunk, amikor megszületett a kistestvére, azóta rengeteget romlott a tanulása, nem akar szót fogadni, figyelmetlen, pedig nagyon okos! Mit tegyünk, hová vigyük?
Egyetértek az elsővel. Foglalkozzatok vele normálisan, ne a kicsi legyen a központban állandóan.
Az én fiam is 8 éves volt, mikor a húga született, aztán majdnem 12, amikor a másik. Soha nem volt semmi ilyen jellegű probléma vele, de nem is lett mellőzve a tesók miatt.
Én pont nem értek egyet az elsővel. Nem elég, hogy az ő egyke életébe betolakodott egy másik gyerek, azt még fürdetni és pelenkázni is kelljen? Hát örül, ha nem látja.
nem tudom, milyen a hozzáállás a testvéri kapcsolathoz nálatok. Sok helyen ott rontják el, hogy jajj, milyen aranyos, hogy szeretik egymás... mert ugye a kistesót szeretni kell, és ugye te is szereted a kistesót? a nagy lófszt! Nem kell szeretni! Az érzelmeket nem lehet belediktálni, mert csak fusztrált lesz. Ő tudja, milyen egyetlen gyereknek, középpontnak lenni és ez az izé ebbe belerondított. Amit tenni lehet, hogy elfogadni azt is, ha úgy érzi, utálja a tesót (majd megszereti, egyetlen feltétel, hogy nem bánthatja), és biztosítani neki minél több tesó nélkül szülővel töltött időt.
Érezze, hogy ő is fontos, DE ne a tesó körül, a tesó életében, hanem a szüleinek, ugyanúgy, mint a tesó előtt
Tudom, hogy ugyanúgy szeretitek mint előtte, de ezt éreztessétek vele jobban. Csináljatok neki több külön programot, pl. állatkert, vidámpark, mozi stb. Biztos megoldható, hogy felváltva valaki csak vele foglalkozzon, hogy érezze jobban a szeretetet és a törődést.
Gondolom elég lelombozó azt hallgatnia mindenkitől, hogy ő már nagy fiú, és a kicsivel kell többet foglalkozni a szülőknek.
Lehet, hogy a rosszalkodás a benne lévő feszültségből ered, vagy pedig ezzel akarja magára vonni a figyelmet. Ha lehet, ne nagyon szidjátok meg amikor rossz, csak beszélgessetek el vele. Ha pedig valamit jól csinál, dicsérjétek meg érte!
Minden nap ölelgessétek és szeretgessétek meg egy kicsit.
Biztos, hogy nagyon rossz neki ez a helyzet, de remélhetőleg átmeneti. Próbáljátok megkönnyíteni neki ezt az időszakot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!