8 éves volt a kisfiunk, amikor megszületett a kistestvére, azóta rengeteget romlott a tanulása, nem akar szót fogadni, figyelmetlen, pedig nagyon okos! Mit tegyünk, hová vigyük?
Figyelt kérdés
Nagyon sokáig egyke volt, aztán amikor megszületett a kis tesó azóta minden megváltozott. Pedig nagyon szerető a kicsi tesót! A szülőknek sem az iskolában sem akar szót fogadni, nem figyel. Romlott a tanulmányi eredménye. Első osztályban minden órán szinte elsőként jelentkezett, mert tudta a leckét és érdekelte is. Most pedig naponta kapja a rosszabb értékelést. Újabban már verekszik, ha valaki beszól neki v. csufolják. Iszonyatosan bánt bennünket. Félünk eltanácsolják másik iskolába. Mit tegyünk, érzékeny, elsirja magát. Gyakran mondja,hogy őt senki nem szereti. Beszéltünk az o.f.-el és elmondtuk,hogy mennyire megváltozott és annak az okát is. Azóta azt vesszük észre, hogy még annál jobban figyeli és majdnem minden nap kap valami beirást, figyelmeztetést. Voltunk nevelési tanácsónál, Pszichológusnál. Mit tehetnénk még?2019. dec. 5. 14:39
11/11 anonim válasza:
Valószínűleg (akaratlanul) is rosszul kezelitek a kistesó megszületésést, és a nagy elhanyagolva érzi magát. Gondoljátok át, hogy mennyire van hatással a kistesó a nagy korábbi életére, mik változtak. Úgy kellene csinálni, hogy a nagy körül a lehetőségekhez képest mindent ugyanúgy csináljatok, mint előtte.
Pl. ha este lefekvés előtt mesélni szoktatok neki, akkor ez ezután is így legyen, és ne azt kelljen hallania h ma erre nincs idő mert a kistesót kell altatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!