Hát mi van ezekkel az anyákkal?

Egyszóval: brutális.

Mélységesen sajnálom a gyerekeiket.

Én is van, hogy elfáradok, kiakasztanak stb., de minden perc öröm velük. Mindig azt mondom a nagyobbiknak: tudod, ha anya haragszik rád, vagy veszekszik veled, akkor is szeret.

Ezek az anyák szégyelljék magukat. Nagyon.

Én inkább azon húztam fel a szemem, hogy "tökéletes, életem értelme, szeretetgombóc" ... stb. Nekem ez a túl gejl és életszerűtlen.

Ha meglátom benne a negatívat, attól még szeretem.

Sőt szeretettel átitatva is hívhatom "hisztis libának, pukkancsnak" .... stb.

És mivel a dackorszak közepén a napunk 99 %-a idegbaj, akkor nem félek ki is mondani.

Akár én is írhattam volna jó pár kifogásolt egyszavast, az akkor se mind semmit arról hogy mennyire szeretem.

És most nyomd a pirosat, arra izgulok! ;)

Hát azokon a válaszokon én is fennakadtam. Meg azon is, hogy a sárgaföldig van pontotva, aki pozitívat mert írni.

Én nem válaszoltam, de nekem az "életem" ugrott be a lányomról. Imádom mindennel együtt, és ez nem jelenti azt, hogy vattacukros takony az egész, néha lefúj a szelep nálam is, ki tud akasztani (2,5 éves, dackorszakos), de én esküszöm, hogy a legrosszabbul elsült napokon se tudtam soha úgy gondolni rá, hogy idegbaj, borzalom meg kín. Tényleg rossz belegondolni is, hogy ennyien ilyen hozzáállással nevelik a gyerekeiket.