Hová mehetnék még?
Ebben a hónapban nagyon megszorultunk és mint tudjuk még ez a hét van családiig.
Sem pénz sem semmink nincs itthon.Feléltük a tartalékainkat.
Voltam a polgármesteri hivatalban de azt mondták nem tudnak segíteni.Majd márciusban menjek vissza és a lakástámogatás helyetti segélynél próbálkozzak.
Felhívtam a mákot is hátha ők tudnának valahogyan segíteni de azt mondták nem tehetnek semmit.
4 gyerekünk van.Sem pelus a kicsiknek sem élelmiszer nincs már itthon.
Barátok mindenhol van gyerek nem tudnak segíteni.Család csak anyosból és apósból áll de nekik is csak minimális nyugdíjuk van ami elég nekik egy hónapra.
Hol próbálkozhatnék még ahol esetleg tudnának segíteni?
Kedves kérdező! én is a zálogházat gondolom lehetőségnek. Én éltem vele, pedig még gyerekünk se volt akkor. Szerencsére azóta már nincs mellettem az az ember, aki miatt ilyen helyzetbe kerültem!
egy arany gyűrűt adtam be, kb. 5000 ft-ot adtak érte 2005. környékén.
asszem 2 hónapom volt rá hogy kiváltsam.
Zacit nem próbáltam de majd szólok páromnak hogy menjünk el ha haza ért a munkából.
Mindenkinek aki segített köszönöm és mindent meg próbálok még amit tudok.
Kedves utolsó mint mondtam a zacit megpróbálom délután.
A provit nem akarom, nem azzal van baj hogy vissza kell fizetni hanem az időre gondoltam.Ha most felveszek valamennyi pénzt gondolom nem következő héten kell vissza adnom.Gondolom nem egy hónap alatt kell vissza fizetnem mindent amit ott felveszek.Ha én most egy hét miatt felveszek hitelt akkor több hónapon keresztül fizetnem kell.És egy hét miatt nem szeretnénk több hónapig fizetni.Bele gondoltunk ebbe is.
A barátokat mint már írtam próbáltuk de mikor mindenki azt mondja hogy neki is ennyi meg ennyi van hó végéig akkor el kell fogadnunk hogy nem tudnak adni.
Attól, hogy az oviban nem ott főznek, még van maradék, amihez hozzá sem nyúlnak, abból biztosan kaphattok.
De mitől sikerült ebben a hónapban ennyire elúszni, ha egyébként minden ok, hogy egy kg tészta sincs otthon??
Múlt hónap ahogy máshol itt is karácsony volt.
Pár számlát elhalasztottunk és akkor sajna nem gondoltam bele hogy ha akkor nem fizetek akkor ebben a hónapban kell duplán fizetni.Így lerendeztem a számlákat.Azt is ami a mult hónapban jött és ami most jött azt is.
Hát így sikerült lenullázunk magunkat.Nem nagy dolog és tudom hogy hibásak vagyunk elismerem mert ebbe nem gondoltunk bele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!