Mit szóltok ehhez a levélhez?

Igen, én írtam, de helyesebben fogalmazva: én idéztem. Elgondolkodtatott az a dolog, hogy valakinek egy (HIBÁS!) nevelési módszer ellenére, sikerülhet-e egészséges és boldog felnőtteket nevelni. Mi az, ami megakadályozta ezeket az embereket attól, hogy depressziós, önbizalomhiánnyal küzdő, tétova, instabil, agresszív, párkapcsolati nehézségekkel küzdő emberekké váljanak? Számomra ez a levél és az azt követő találkozás ezért volt fontos. Hogy A TESTI FENYÍTÉS ELLENÉRE, MIÉRT, MITŐL? És nem maga a testi fenyítés. Ez gondolkodtatott el engem. Az, hogy kinek mi jött le belőle, megint csak érdekes és elgondolkodtató dolog, mert ez már nem az én dolgom. Az, hogy a testi fenyítés lett kiélezve és kivesézve, azon múlott, ahogy Önök, Ti reagáltatok. Én ezt a fonalat vittem tovább. Ha én azt mondom, hogy a dohányzás károsítja az egészséget de volt valaki, aki ennek ellenére 100 évig élt, akkor engem az érdekel, hogy miért élt mégis 100 évet, genetika? Milyen életmód, mi kell ahhoz, hogy valaki a dohányzás ellenére 100 évig éljen. Ez sokkal érdekesebb probléma számomra, minthogy elkezdjük győzködni egymást, hogy de a dohányzás egészségtelen. Igen, az, a verés szintén és pont, ezt elismertük, ezen nincs mit vitatkozni, főképp, hogy én magam is ezen az állásponton vagyok és számtalanszor le is írtam már, és innen szerettem vona továbblendülni. Nem emlékszem, hogy írtam volna, hogy a mai hülye szülők miért ne verik a gyerekeiket. Ez abszolút nem az én álláspontom, ezt már valaki az én szavaim mögé gondolta önhatalmúlag. A nagypapa levelét boncolgatva pedig ő inkább a szülői következetességet hiányolja, nem a verés mellett voksol, hanem azt mondja, hogy ha már megtörtént, megtörtént, ha az édesanya úgy érzi, hibázott, többé ne tegye, de ha szerinte helyén való volt a dolog, akkor nem kell sírni, mert egy magában bizonytalan szülő a korlát nélküli hídhoz hasonlítható. Az időhiány nem mentség. Ki és mikor állította, hogy mentség? Ez egy magyarázat volt egy elhibázott büntetési formára, de senki sehol nem írta, hogy mentség. Az pedig egy fatális félreértés, hogy én azt írtam volna, hogy ez a nevelési módszer, mármint a verés tett volna jót a gyereknek! A verés nem tett jót a gyereknek, de TÚL ROSSZAT se, mert volt egy szerető védőháló, ami megvédte ettől, egy szerető, gondoskodó családi légkör, amiben még a rossz se be nem gyógyuló sebet ejteni! Én a feltétel nélküli szeretet, hitelesség és kongruencia pártján álltam minden hozzászólásomban, és nem egyszer leírtam, de legalább tízszer. Akinek még ezután is más csapódik le a lelkében, az már nem az én felelősségem. Nem évekig szenvedett, ez is fehéren-feketén van leírva: egy hétig. Én személy szerint még nem találkoztam olyan emberrel, aki minden hibáját meggyónta a szüleinek. Főleg nem egy bizonyos életkor után. Mert a kényszeres vallomástétel is tud furcsa lenni, hogy mást ne írjak. Ez egy olyan eset volt, amit hiába mondott volna el az apjának, azon már ő se tudott volna segíteni, legfeljebb jól elszomorodik, hogy lám-lám, mit tett az ő fia. Nem a megtorlástól félt, sőt, azt mondta, az elnadrágolás nem fájt volna neki annyira, mint a saját lelkiismerete. Ami aztán a lány elé vezette, akitől bocsánatot kért. Hát én erre nem tudom azt mondani, hogy ennek az embernek a lelkében nem stimmel valami. Volt egy erkölcsi világnézete, és az lett volna szörnyű, ha nem jelez erre a lelkiismerete. De jelzett, a maga módján megpróbálta levezekelni a hülyeségét, de aztán felismerte, hogy a legjobb módszer a lelkiismeretfurdalás enyhítésére nem az önsanyargatás, hanem a bocsánatkérés, és meg is tette. Hát én ebben semmi betegeset nem látok.

Szóval a félreértések elkerülése végett: nem, nem helyes a testi fenyítés. Ne erre helyezzük a hangsúlyt. Hanem hogy olyan stabil értérenddel rendelkező, hiteles, kongruens szülők legyünk, akik, ha hibázunk (és fogunk) nem okozunk életre szóló sérüléseket, mert sokkal fontosabb lesz a gyerekünknek a tőlünk kapott feltétel nélküli szeretet, mint az esetleges hibáink.

Az idézet remek, csak az "Erre" szót nem értem. Mire is? (Egyébként nem vagyok benne biztos, hogy jobb lett volna a helyzete ennek az ötgyerekes családnak attól, ha a papát börtönbe ültetik... Úgy el tudom képzelni a gyerekek elképedését, amikor egy közös kirándulás alkalmával, vagy amikor a kezüket fogva tanítgatja őket az asztalos-eszköz helyes használatára már ezredjére, jönnek a rendőrök és papát elviszik a börtönbe. Az anyuka meg egyedül marad az öt fiával, akik csúnya módon még szerették és is apjukat, annak ellenére hogy egyszer-kétszer kaptak a fenekükre tőle...)

No, ezzel most megint a testi fenyítést védtem, és nem a szerető, összetartó családot.

" A testi fenyítés másik veszélye: a verés és az erőszak közti határt könnyű átlépni, s gyakran nem is lehet szétválasztani a kettőt. A szülő például pofon vágja hisztis gyerekét - de különbség van egy pofon és három pofon között.

Vekerdy Tamás pszichológus szerint nehéz meghúzni a határt, hol végződik a "néha rácsapok a fenekére" és hol kezdődik a bántalmazás. Az előbbit ő nem is tartja tragikusnak, különösen akkor nem, ha például egy "hülye voltam, te is az voltál, bocsánat" fordulattal helyére kerülnek a dolgok. - Persze, ha a bocsánatkérés rutinná válik, akkor ez sem működik - teszi hozzá. Azt mondja, hogy minél nagyobb a gyerek, annál ártalmasabb lehet a pofon, mert az idősebbek sértőbbnek, kibírhatatlanabbnak érzik."

Ajjaj, hát ez a Vekerdy mondott már nekünk sok félét, és de jó lenne őt is jobban megérteni.