Mit szóltok ehhez a levélhez?
"A menyem múltkor sírva fogadott minket. Rávert a két éves gyereke kezére mert az marokszámra szorta szét a sót a lakásban, és azóta rettenetes lelkiismeretfurdalása lett. A másik menyem azt mondta, ő sose tudná megütni a gyerekét, de hideg víz alá állítja, ha hisztizik.
67 éves nagypapa vagyok és elegem van ebből a mai, álszent világból. Nem verjük meg a gyerekeket, mert az bántalmazás, és beteg, aki ilyet tesz. De csap alá állítjuk és fröcsköljük hideg vízzel, meg bébiszittert fogadunk mert olyan elegünk van már belőle, hogy menekülnünk kell, meg ápolgatjuk a kis lelkét, aztán felnőtt korában eltartjuk 35 éves koráig, mert nem találta meg a helyét a világban.
Most figyeljetek, mai fiatal szülők!
5 fiú gyermeket neveltem fel! Az egyik orvos, a másik mérnök, a harmadik szintén orvos, a negyedik tanár, az ötödik pedig vállalkozó, mégpedig sikees. Keményen dolgoznak, nem nyavalyognak, és öten összesen 17 unokával ajándékoztak meg! Minden ünnepet, és majdnem minden vasárnapot együtt töltjük! Ez minősíti a kapcsolatunkat, annak ellenére, hogy nálunk bizony előkerült a nadrágszíj nem is egszer, ha fegyelmezésről volt szó. Pontosan tudta mindegyik gyerek, hol a határ, a büntetés előre kiszámítható volt, megkapták, kisírták magukat, megtörölték az orrukat és az élet ment tovább. Ha a feleségem rácsapott a két éves fenekére, sose jutott eszembe felelősségre vonni, és ő se omlott össze lelkileg, és nem mondogatta, hogy ez az ő gyengeségét tükrözi. Ez kell egy kisgyereknek, egy magában isbizonytaln anyuka? Nem, nem az ő gyengeségét tükrözi. Az ő következetességét a helytelen viselkedéssel szemben. Ha valamit elmondtunk egyszer, kétszer, százszor, és százegyedik alkalommal csakazértis megtette a dolgot, akkor talán az az én gyengeségem? A gyerekeim nem járnak pszichológushoz, nem kerülnek minket, nem önbizalomhiányosak és nem keresik az élet értelmét. Megtalálták, a munkájukban, a családjukban és a helyes értékrend szerint nevelt gyerekeikben.
A mai szülőknek pedig sok sikert kívánok, saját szememmel látom, milyen nagyszerű eredményeket érnek el a sok lelkizéssel meg könyörgéssel, ahogy nevelik a gyerekeiket. Tizenévesen már nem találják az élet értelmét és vodkás üveggel a kezükben lófrálnak az utcán. A pelenkás kislánybabákat nevelő anyukák, akik azt gondolják, hogy mindent tudnak már az életről és gyereknevelésről, könnyedén gondolják, és tanácsolják, az üljünk le és beszéljük meg verziót. Én már felnveltem az gyerekeimet, és azt hiszem joggal mondhatom, hogy az én nevelési módszerem is ért annyit, ha nem többet, mint a putyulgatás módszere. De nem is menekültünk az elviselhetetlenül hisztis gyerekeink elől, meg sem fordult a fejembe se a feleségem fejébe, hogy fáradtak vagyunk és többre vágyunk, ami szintén egy mai divathullám. Tettük a dolgokunkat, mindenki tudta, mi a szabály, nem volt vita, könyörgés, de volt olyan szoros családi összetartás, ami a mai napig megmaradt, Istennek legyen hála."
válasza: válasza:A bútoros történet is szintén a szülő felelőssége. Én zárom a műhelyt. A gyereknek egy feladata van, hogy tanuljon és tartson rendet maga körül.
Nem véletlen, hogy a lovas balesetnél sem a gyereket veszi elő a törvény, hanem a szülőt. Ha két kisgyereket otthon hagynak egyedül és baleset lesz, szintén a szülőt vonják felelősségre.
De mehetünk tovább, én is nagyon belejöttem.
Azt nem tudom, hogy miért merték rábízni azt a lovat a gyerekre, fogalmam sincs, a barátaimnak voltak lovai, nekünk soha, de volt, hogy a barátnőm egyedül lovagolt a falu határában, szóval ez nekem nem tűnik olyan vészes dolognak, értett a lovakhoz, bár nem 11 éves volt, hanem 14. De a határ nem közterület, és a törénet (már amit én felhoztam) a falu határában kezdődött, nyilván, ha szótfogad és nem adja ki a kezéből a gyeplőt, akkor szépen hazasétálnak ló és lovasa. Igen, a mi felelősségünk, ez tiszta sor. De az előző sztoriban akkor el kellett volna zárni a leányzó csizmáját is... Mert mindent azért nem zárhatunk el a gyerekek elől, sőt, az lenne a cél, hogy az eszközöket megtanulják balesetmentesen kezelni. Mint ahogy az emberi kapcsolatokat is. Eljön az idő, amikor egyre többet merünk rábízni a gyerekre. És van, amikor tévedünk, mert mégsem volt annyira érett a feladatra. Ez a fiú nem először futtatta meg a lovat, ahogy én tudom, tehát egy párszor már bizonyította a rátermettségét. Egyetlen dolgot nem kellett volna: kiengedni a kantárt a kezéből, de erre az édesapja figyelmeztette is.
Egyébként egy kedves hozzászóló pont az én feltevésemet támasztja alá: az édesapjától is kapott pofont, de mivel hiteles szeretetet is kapott, tőle ezt el tudta fogadni, míg a kevésbé hiteles és következetes édesanyjától már kevésbé. És pont erről szól az én dillemám.
válasza:Csak meg kell talalni a hatart a tutyimutyi hozza nem erek a gyerekhez es a veresre veres kozott. Egy kezre, fenekre csapas meg nem bantalmazas.
A hidegvizes "sokkolast" nagyon elitelem, azt allitanam a zuhany ala, aki igy neveli a gyereket.
Minden egyes sztorit kivesézni időhúzás lenne, mert, amint már korábban írtam, a nagypapa is elismerte, hogy talán lett volna más módszer is, de ő így fejezte ki magát röviden. És erről persze lehet vitatkozni, de épp az érintettek álltak ki az édesapjuk mellett, elismerve, hogy nem rajongtak érte, de nem is kaptak ezzel életre szóló sérülést. Minek vitatkozzunk azon, hogy miért nem zárta be az édesapa a műhelyt? Talán sietnie kellett és nem volt meg a kulcs, talán azt hitte, hogy bezárta, és közben mégse, ki tudja azt már? De azért azt ne mondjuk, hogy a nagyfiúnak ebben nem volt felelőssége. 12 éves kamasz, ha megkérik, és megérti, hogy ez egy különleges helyzet, mert menni kell orvoshoz, menni kell a pénz után, amiből a mindennapi megélhetésük lesz, megtehet annyit, hogy ránéz a kisöccsére. Az is nagy igazság, hogy ne hagyjunk egyedül két kiskorút (hány éves korig?) de a mai napig hallok olyan sztorikat, hogy anyuka eljött a nagyobb gyerekért az oviba, amíg a kisebb otthon aludt, bezárva a lakásban. Mostani példák! Helytelen? Igen! És mégis megtörténnek.
Egyébként az együttgondolkodás csak hasznos, ha nem kioktatás, kötözködés, sértegetés és sértődés folyik.
válasza:Ugyan még elég fiatal vagyok, és nincs még gyerekem, de szeretnék majd tartózkodni a veréstől. Még vígan emlékszem az én gyerek-/kamaszkoromra. Még elég pici voltam, a cipőfűző megkötését tanultam akkoriban. Apám jött értem (szüleim elváltak), anyánál épp tanítvány volt (néha tartott különórát magyarból vagy matekból). Megkértem anyámat, hogy segítsen bekötni a cipőfűzőmet. Apám meg valamiért vagy ideges volt, vagy be volt rúgva, de felkapott, és a másik szobában annyira elverte a fenekemet, hogy még vagy 20 percig sírtam az asztal alatt.
Vagy: általános iskolában volt egy földrajz fakt, ahol bent kellett maradni délután. Telefonom még nem volt, így szólni nem tudtam anyámnak, nem sokat voltam távol, talán csak egy órával többet. Amikor hazaértem, rögtön jött az ideges számonkérés, hogy hol voltam. Háttal volt nekem, a polcon pakolt. Mondtam, hogy hol. Kérdezte mi volt még? Kaptam egy hármast (már nem tudom miből). Csönd, semmi. Gondoltam odamegyek, megölelem. Erre visszakézből hatalmas pofon, hogy lerepült a szemüvegem (el is tört, vagy görbült). De nem csak egy pofont kaptam, vagy 3-4 percig masszívan kaptam a pofonokat, hajtépéssel együtt. Na ezt sosem fogom neki se elfelejteni, se megbocsátani. Anyám mindig ideges volt, hamar felkapta a vizet, sokat kiabált velem, rengeteg volt a konfliktus, vagy szóbeli fenyegetés, "sarokba állítás", kényszerítés, "zsarolás". És ezeknek a dolgoknak nem az lett az eredménye, hogy hmmm, hát milyen jól tette, a javamra vált, hanem az, hogy rettegtem neki elmondani, ha nagy ritkán négyesnél rosszabb jegyet kaptam, a mai napig félek tőle, hogy mikor akad ki megint, pedig már 23 múltam. Ez a verés, ordibálós dolog szerintem 90%ban többet árt, mint használ, nagyon mély és kitörölhetetlen sebeket hagyhat maga után (elsősorban lelkiekre értem).
23/N
válasza:"Az ilyen verésnek az égvilágon semmi értelme"
Tehát van a "jóverés" és a "rosszverés"?
A verést nevelési módszernek nevezni egy hihetetlen aljas dolog. Azért, mert ez egy előre megfontolt agressziót feltételez. A hirtelen felindulás ellentéte, egy ocsmány hóhérmunka. Az előre megfontolt nevelési célzatú verésnél az agresszor elméletben kitalálja az ütés mértékét, azt, hogy hova helyezi, kitalálja, hogy kb mekkora fájdalmat fog okozni vele okozni vagyis egy förtelmesen ocsmány szadizmus.
A hirtelen felindulásból fakadó ütlegelés, pedig inkább szánalmas és veszélyes.
Ne haragudjon, nem tudom, hogy Önnek ki adta oda a diplomát, de ha egy asztalos így beviszi az erdőbe és egy nyájas vendéglátás után, ennyire megrendül az értékrendje, akkor tegyen meg annyit, hogy legalább másnak nem ad tanácsot.
Civilizált ember minden gyerekek felé irányuló agressziót elítél. Itt nincs DE meg "jóverés". Legyen már egy határozott értékrendje!
válasza:Tetszik ez a levél,nem tudom honnan származik(nem olvastam el a kommenteket)de egyet értek vele!
Nyilván nem arról van szó,hogy agyba-főbe mindig verni kell a gyereket,hanem ahogy írja,ha százegyedjére sem ért a szóból!
Mi 5-en vagyunk tesók,mi is kikaptunk ha elmentünk a vlgső határig és mi sem lettünk lelki betegek!!
Ja és a kedvenc mondatom:"A pelenkás kislánybabákat nevelő anyukák, akik azt gondolják, hogy mindent tudnak már az életről és gyereknevelésről, könnyedén gondolják, és tanácsolják, az üljünk le és beszéljük meg verziót."
jaj hány pillantást kapok az ilyen anyáktól...:) 2 fiam van és elég elevenek:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!