Mit szóltok ehhez a levélhez?

"A menyem múltkor sírva fogadott minket. Rávert a két éves gyereke kezére mert az marokszámra szorta szét a sót a lakásban, és azóta rettenetes lelkiismeretfurdalása lett. A másik menyem azt mondta, ő sose tudná megütni a gyerekét, de hideg víz alá állítja, ha hisztizik.

67 éves nagypapa vagyok és elegem van ebből a mai, álszent világból. Nem verjük meg a gyerekeket, mert az bántalmazás, és beteg, aki ilyet tesz. De csap alá állítjuk és fröcsköljük hideg vízzel, meg bébiszittert fogadunk mert olyan elegünk van már belőle, hogy menekülnünk kell, meg ápolgatjuk a kis lelkét, aztán felnőtt korában eltartjuk 35 éves koráig, mert nem találta meg a helyét a világban.

Most figyeljetek, mai fiatal szülők!

5 fiú gyermeket neveltem fel! Az egyik orvos, a másik mérnök, a harmadik szintén orvos, a negyedik tanár, az ötödik pedig vállalkozó, mégpedig sikees. Keményen dolgoznak, nem nyavalyognak, és öten összesen 17 unokával ajándékoztak meg! Minden ünnepet, és majdnem minden vasárnapot együtt töltjük! Ez minősíti a kapcsolatunkat, annak ellenére, hogy nálunk bizony előkerült a nadrágszíj nem is egszer, ha fegyelmezésről volt szó. Pontosan tudta mindegyik gyerek, hol a határ, a büntetés előre kiszámítható volt, megkapták, kisírták magukat, megtörölték az orrukat és az élet ment tovább. Ha a feleségem rácsapott a két éves fenekére, sose jutott eszembe felelősségre vonni, és ő se omlott össze lelkileg, és nem mondogatta, hogy ez az ő gyengeségét tükrözi. Ez kell egy kisgyereknek, egy magában isbizonytaln anyuka? Nem, nem az ő gyengeségét tükrözi. Az ő következetességét a helytelen viselkedéssel szemben. Ha valamit elmondtunk egyszer, kétszer, százszor, és százegyedik alkalommal csakazértis megtette a dolgot, akkor talán az az én gyengeségem? A gyerekeim nem járnak pszichológushoz, nem kerülnek minket, nem önbizalomhiányosak és nem keresik az élet értelmét. Megtalálták, a munkájukban, a családjukban és a helyes értékrend szerint nevelt gyerekeikben.

A mai szülőknek pedig sok sikert kívánok, saját szememmel látom, milyen nagyszerű eredményeket érnek el a sok lelkizéssel meg könyörgéssel, ahogy nevelik a gyerekeiket. Tizenévesen már nem találják az élet értelmét és vodkás üveggel a kezükben lófrálnak az utcán. A pelenkás kislánybabákat nevelő anyukák, akik azt gondolják, hogy mindent tudnak már az életről és gyereknevelésről, könnyedén gondolják, és tanácsolják, az üljünk le és beszéljük meg verziót. Én már felnveltem az gyerekeimet, és azt hiszem joggal mondhatom, hogy az én nevelési módszerem is ért annyit, ha nem többet, mint a putyulgatás módszere. De nem is menekültünk az elviselhetetlenül hisztis gyerekeink elől, meg sem fordult a fejembe se a feleségem fejébe, hogy fáradtak vagyunk és többre vágyunk, ami szintén egy mai divathullám. Tettük a dolgokunkat, mindenki tudta, mi a szabály, nem volt vita, könyörgés, de volt olyan szoros családi összetartás, ami a mai napig megmaradt, Istennek legyen hála."