Mit szóltok ehhez a levélhez?
"A menyem múltkor sírva fogadott minket. Rávert a két éves gyereke kezére mert az marokszámra szorta szét a sót a lakásban, és azóta rettenetes lelkiismeretfurdalása lett. A másik menyem azt mondta, ő sose tudná megütni a gyerekét, de hideg víz alá állítja, ha hisztizik.
67 éves nagypapa vagyok és elegem van ebből a mai, álszent világból. Nem verjük meg a gyerekeket, mert az bántalmazás, és beteg, aki ilyet tesz. De csap alá állítjuk és fröcsköljük hideg vízzel, meg bébiszittert fogadunk mert olyan elegünk van már belőle, hogy menekülnünk kell, meg ápolgatjuk a kis lelkét, aztán felnőtt korában eltartjuk 35 éves koráig, mert nem találta meg a helyét a világban.
Most figyeljetek, mai fiatal szülők!
5 fiú gyermeket neveltem fel! Az egyik orvos, a másik mérnök, a harmadik szintén orvos, a negyedik tanár, az ötödik pedig vállalkozó, mégpedig sikees. Keményen dolgoznak, nem nyavalyognak, és öten összesen 17 unokával ajándékoztak meg! Minden ünnepet, és majdnem minden vasárnapot együtt töltjük! Ez minősíti a kapcsolatunkat, annak ellenére, hogy nálunk bizony előkerült a nadrágszíj nem is egszer, ha fegyelmezésről volt szó. Pontosan tudta mindegyik gyerek, hol a határ, a büntetés előre kiszámítható volt, megkapták, kisírták magukat, megtörölték az orrukat és az élet ment tovább. Ha a feleségem rácsapott a két éves fenekére, sose jutott eszembe felelősségre vonni, és ő se omlott össze lelkileg, és nem mondogatta, hogy ez az ő gyengeségét tükrözi. Ez kell egy kisgyereknek, egy magában isbizonytaln anyuka? Nem, nem az ő gyengeségét tükrözi. Az ő következetességét a helytelen viselkedéssel szemben. Ha valamit elmondtunk egyszer, kétszer, százszor, és százegyedik alkalommal csakazértis megtette a dolgot, akkor talán az az én gyengeségem? A gyerekeim nem járnak pszichológushoz, nem kerülnek minket, nem önbizalomhiányosak és nem keresik az élet értelmét. Megtalálták, a munkájukban, a családjukban és a helyes értékrend szerint nevelt gyerekeikben.
A mai szülőknek pedig sok sikert kívánok, saját szememmel látom, milyen nagyszerű eredményeket érnek el a sok lelkizéssel meg könyörgéssel, ahogy nevelik a gyerekeiket. Tizenévesen már nem találják az élet értelmét és vodkás üveggel a kezükben lófrálnak az utcán. A pelenkás kislánybabákat nevelő anyukák, akik azt gondolják, hogy mindent tudnak már az életről és gyereknevelésről, könnyedén gondolják, és tanácsolják, az üljünk le és beszéljük meg verziót. Én már felnveltem az gyerekeimet, és azt hiszem joggal mondhatom, hogy az én nevelési módszerem is ért annyit, ha nem többet, mint a putyulgatás módszere. De nem is menekültünk az elviselhetetlenül hisztis gyerekeink elől, meg sem fordult a fejembe se a feleségem fejébe, hogy fáradtak vagyunk és többre vágyunk, ami szintén egy mai divathullám. Tettük a dolgokunkat, mindenki tudta, mi a szabály, nem volt vita, könyörgés, de volt olyan szoros családi összetartás, ami a mai napig megmaradt, Istennek legyen hála."
válasza:40. válaszoló vagyok.
Nagyjából végigfutottam a kommenteket és huu kérdező annak ellenére,hogy én is szép,nagy családban nőttem fel,szívesen megismerkednék ezzel a családdal,ott lennék egy vasárnapi ebéden:)
Amúgy a válaszokból nagyon szépen látszik,hogy mennyire megosztó ez a téma,pont azért,mert igenis van verés és verés között különbség!Az nem normális,amit az előttem író írt,hogy anyja percekig pofozta és húzta a haját,ez nagyon durva!De én pontosan tudom mi az,amiről a nagypapa ír,hiszen én és tesóim is így nőttünk fel!!szerettek és mai napig nagyon szeretnek szüleink,de gyerekkorunkban meg volt húzva a határvonal,azon a bizonyos hídon volt korlát,villanypásztor,ha úgy tetszik!!!
Huuu én is tudnék sztorikat mesélni:))
A lényeg talán az,hogy a fenékre ütés a nyomatéka annak,hogy "eddig és ne tovább".
Egyetlen egy konkrét verésre sem emlékszem,de arra igen,hogy tizenéves korunkban nagyon is jól tudtuk tesóimmal,ha valami hülyeséget akartunk csinálni,hogy az már olyan kategória,amiért verés járna.És nem félelemből nem tettük meg,hanem mert tudtuk,hogy nem lehet.
Ahogy a sztorikban,tudták,hogy szorulni fognak érte.
Amúgy jaj hányszor volt,mikor már nagyobb tinédzserek voltunk és marhaságot csináltunk(nem nagy dolgokra kell gondolni,csak mondjuk heccelődés a suliban)és jött a lelki fröccs anyától,húgommal mindig megbeszéltük,hogy inkább vert volna el, az kevésbé rossz mint a fél órás "prédikáció" :)
Szóval én változatlanul egyet értek a nagypapával és azért azt hozzáteszem,hogy nyilván a gyerek habitusán is múlik a dolog!tényleg vannak gyerekek,akikkel elég beszélni,de pl én fiam 3 éves,és kapott már a fenekére,használt is!tudja nagyon jól hol a határ!
És igaza van egyik korábbi válaszolónak,hogy az a baj,hogy nem tudják a mai gyerekek hol van a határ és baromi tiszteletlenek!!!és még nekik áll feljebb,ha az ember szóvá teszi!azért ez is jelent valamit....
válasza:Még valami...az is teljesen normális,ha társadalmi szinten elítélik a gyerek bárminemű testi fenyítését.Hiszen nem lehetne határokat húzni.
De azt nem hiszem el,ha valaki azt mondja,hogy soha semmi nem indokolja,hogy 1x-1x a gyerek a kezére,vagy fenekére kapjon!Akkor annak az illetőnek vagy nincs gyereke,vagy nagyon nagyon "birkavérű"(elnézést a kifejezésért)
Óvodapedagógusnak tanultam és a fősulin a pedagógia szemináriumon megjegyezte:"Lányok,csak így egymás között nem hivatalosan elmondom,hogy mind szép és jó amit tanítunk a gyereknevelésről,de mikor az ember a sajátját neveli bizony bizony elkel néha 1-1 pofon.Ez nem árt neki,hanem helyreteszi."
Ez a tanárnő egy idősebb,megbecsült pedagógus és anya.Nem elítélendő az amit mondott.Bizony néha helye van a testi fenyítésnek a nevelésben.
40-es voltam
válasza:Miért, én azt tanácsoltam valakinek, hogy verje meg nyugodtan a gyerekét? Senkinek nem tanácsolom. Legalább ötödjére írom le, hogy nekem nem is ez volt a levél lényege. Én pont azért akartam találkozni a családdal, hogy lássam, tényleg olyan kiegyensúlyozott gyermekeket nevelt-e, mint ahogy hiszi magáról a kedves levél író. Ennek az édesapának nem az volt az egyetlen módszere, hogy előkapta a nadrágszíjat! Sőt, amint kifejtettem, az ő módszere azt volt, hogy a nap 24 órájában ott volt a családja mellett, még a munkájába is bevonta őket, amikor csak tudta, együtt volt velük, és az általa helyesnek hitt értékrendere igyekezett nevelni őket. Olyannnyira odaadó édesapa volt, hogy még a nevelésben elkövetett hibákat is ellensúlyozni tudta azzal, hogy az egész életét a családjáért adta oda és nem ÁLDOZAT-ként, hanem tiszta szeretetből! EZT PRÓBÁLOM MEG MINDEN HOZZÁSZÓLÁSOMMAL KIFEJTENI, ÉS NEM A TESTI FENYÍTÉS MELLETT TARTOK KORTESBESZÉDET! Akinek van füle, hallja meg! Épp azt próbáltam végiggondolni, hogy mekkora ereje van egy ilyen példamutató, munkaszerető, az élet szépségeit meglátó édesapának, mert így és csakis így van értelme még a büntetésnek is, de annak még akkor is, ha túlzott volt, vagy elhamarkodott, vagy nem a legmegfelelőbb! Enélkül azonban minden büntetés, MINDEN! büntetés kínzás, agresszió levezetése, értelmetlen kegyetlenkedés. Nem pusztán az a tény fog károsítani egy embert, hogy elnadrágolják, hanem ha annak a gyermeknek az érezelmi tankja nincs rendszeresen feltöltve. Jó-verés, rossz-verés? Egy szerető, védelmező családban még a verésnek is lehetnek jó következményei, de egy elhanyagoló, önző családban még a jutalmazás is sülhet el rosszul. Nem értek egyet azzal sem, hogy előre megfontolt szándékkal lehet csak testi fenyítést alkalmazni. Van bizony, hogy az embernek "fejébe száll a vér". Veszélyes? Akinek nincs önkontrollja, annak veszélyes. Nagyon veszélyes. És nagyon jól kell ismernie önmagát valakinek ahhoz, hogy tudja, hol a határ. És a nagypapa pont ezt hánytorgatja fel, hogy manapság a szülők nagy többsége még saját magával sincs tisztába, és saját reakcióitól is megijed. És ezzel legalább akkora kárt tudnak okozni, mint egy-két szigorúbb büntetéssel! És ha körülnézek a rendelőben, akkor tényleg azt kell mondanom, hogy valami itt csakugyan nincs rendben, és nem, nem a gyerekkel, hanem az őket nevelő szülőkkel.
(Egyébként nekem is van egy fiam, és három lányom. Én is látom ám, hogy a fiúkat valami kemény fából faragta a jóisten... főleg, ha többen vannak együtt :)))
És nem haragszom én egy pillanatig sem, én írtam ki a kérdést, vállalom a következményeit. :)A diplomám a rektor nyújtotta át... ezúton is köszönet érte. :)
válasza:De még mindig nem ugyanaz egy-két legyintés, mint szíjjal megverni egy gyereket. Ha már előkerül ez mint fenyítési eszköz, akkor nekem ne mondja senki, hogy csak "megsuhintotta". Meg lehet utólag felnőtt fejjel már érteni, hogy mit miért kapott és el lehet fogadni, de nekem senki ne mondja, hogy ez elfogadott nevelési forma.
Elmesélek egy saját történetet is. Általános iskolában elsőtől kezdve kosárlabdáztam. 11 évesen már utáltam, nem volt kedvem edzésekre menni, de se az edzőm, se a szüleim nem vették figyelembe, hogy nem akarom folytatni. Az edzőnek mindig azt hazudtam, hogy valami dolgom van és vagy csavarogtam az edzés alatt, vagy otthon meg azt hazudtam, hogy elmaradt az edzés. Akkoriban méhészkedtek a szüleim, így egyik este felcsöngetett az edző jó félév után, hogy szeretne venni egy üveg mézet. Rögtön rávágtam, hogy mindjárt leviszem, de nem, ő szeretne feljönni. Tudtam, hogy most fog borulni a bili és minden egyes alkalommal, amikor hazudtam, akkor is iszonyatos lelkiismeret-furdalásom volt, hogy a szüleim fizetnek a semmire. Bementem a wc-re, de mire jöttem volna ki már ott volt a hapi, nem mertem kimenni. Végig hallgattam szóról szóra, ahogy kitárgyalják mikor kinek mit hazudtam és hogy ez nem jó. A pofámról majd lesült a bőr és majd kiugrott a szívem, mert tudtam, hogy ezen már nincs mit magyarázni. Amikor elment az edző, anyu üvöltve keresett a lakásban, amikor előbújtam a rejtek helyemről a képembe vágta, hogy áá szóval mindent hallottam. Sosem láttam annyira dühösnek. Kergetőztünk a lakásban, iszonyatosan féltem hogy bántani fog, próbált elkapni és tudtam hogy előbb utóbb sikerülni is fog, úgyhogy egyszercsak kijött belőlem minden és elkezdtem bőgni. Na ott anyu átölelt, leültetett és elbeszélgettünk arról, hogy miért csináltam ezt. Miért lett volna jobb, ha lekever két hatalmas pofont? Jobban megértettem volna? Nyugodtabb lett volna a lelkiismeretem utána? Nem hiszem... Így is pontosan értettem, hogy rosszat csináltam! Nem is tudok hazudni azóta sem!
A másik... egyszer 2.-ban suli után átmentem egy osztálytársamhoz, eljátszottunk, fel sem tűnt, hogy már este van. Anyunak fogalma nem volt hol vagyok, az osztálytársam anyukája is kérdezte már, hogy nem aggódnak-e értem. Este fél 9 körül indultam el haza, felcsöngettem, apu kikiabált az ablakon, hogy "akkor most takarodj megkeresni anyádat!..." Nem engedett be. Nem is értettem, hogy most mi történt. Az utca végéig jutottam, amikor anyu zokogva jött velem szembe, mert 2-re várt haza és senki nem tudott rólam semmit. 2 eszméletlenül mérges mondatban elmondta mi baja van, annál nagyobb büntetés nem volt, minthogy síri csöndben ballagtam előtte hazafelé, fel a 4.-re. Annyit mondott, hogy induljak fürödni és feküdjek le. Én is elsírtam magam az ágyban, akkorra szedte össze anyu magát és mesélte el, hogy ilyet nem szabad csinálni, nagyon aggódott. Mivel lett volna jobb, ha megagyal, vagy végig rugdos felfelé a lépcsőn? Így is nagyon jól tudtam a reakcióiból, hogy rosszat csináltam.
Előfordult bünti és jelzés értékű fenékcsapkodás is, de sosem vetette el a sulykot. A világ legjobb anyukájának tartom, nagyon szeretem őt! Normális ember lett belőlem úgy is, hogy a szíját rendeltetésszerűen használták a szüleim, nem gyereknevelésre.
Az ilyen komoly verés a gyenge szülők eszköze. Igen! Inkább állítsa sarokba, minthogy szétverje az ember a gyerekét. Összefestette a kisebb gyerek a szekrényt, a nagyobb pontosan tudta, hogy ez az ő felelőssége... miért kell még jól meg is verni?? Nem lett volna elég elmondani neki, hogy rosszat tett és beállítani kicsit a sarokba? Számoljon el a lelkiismeretével.
Vagy nem elég annak a gyereknek tudni azt, hogy balesetet okozott, még jól meg is kell verni? Miért nem elég tisztázni vele, hogy igen rosszat tettél és büntetést adni neki, amiért nem hallgatott az apjára...?
Minden tiszteletem az ilyen édesanyákért, mint az Öné. Tényleg!
És igaza is van, nem kellett volna végig rugdosnia az lépcsőn. És túlzás volt a nagyapa részéről az elfenekelés. Ezt utólag belátta, de akkor, valamiért ezt tartotta megfelelőnek. És mivel egy gyerek életében ez egyszer-kétszer fordult elő, és akkor sem kékre-zöldre lett verve, ezt kompenzálta az őt körülvevő szeretet. De igaza van, meglett volna nélküle is. De még így sem okozott neki komoly traumát, az elfogadó családi hátérrel felfegyverkezve. De az egyik fiú, aki viszont arról beszélt, hogy butaságot csinált az osztályban a kislánnyal, és nem kapott érte büntetést, azt mondta, sokkal nehezebb volt a lekiismeretével bírkóznia napokig, mintha kapott volna egy párat a fenekére. És ha az édesapa ilyenkor jól megtámogatja a lelkiismeret-furdalását egy lelkibeszéddel, az néha nagyon-nagyon rossz tud lenni, láttam elégszer, átéltem elégszer. A nagyapa rosszul választotta meg a bünetést, de hála Istennek, ennek ellenére olyan felnőtteket nevelt fel, akik maguk is ajándéknak tekintik a gyermeket.
válasza:Hát az azért valami mérhetetlenül durva, hogy aki elítéli vagy elveti a verést, az le van pontozva, de aki egyetért vele, sőt jónak tartja az kapja a zöldet...
Attól meg csak a számat tátom, hogy egyesek szerint van "jó" és "rossz" verés.
A verés, egyéb fenyítés (hidegzuhany) semmilyen körülmények között sem indokolt.
Egy pofon hirtelen indulatból esetleg, ha valami nagyon-nagyon durva dolog történik. De a megfontolt, átgondolt VERÉS, mint NEVELÉSI ESZKÖZ undorító, gusztustalan, aljas, gyenge és szánalmas dolog! Olyan embernek nem való gyerek, aki idő hiányában vagy épp a saját nevelési technikája hiányosságainak köszönhetően csak erre a megoldásra tud gondolni.
válasza:46-os vagyok! Én hiszem azt, hogy annak a gyereknek önmagában jó lecke volt az az eset az iskolában arra, hogy ilyet nem szabad csinálni. Egy veréstől sem lett volna könnyebb a lelke, ahogy egy hegyibeszédtől sem, de nem árt, ha tudatosítja az apja benne, hogy rosszat csinált. Igenis vegyen egy csokit az osztálytársának és legyen annyi benne, hogy meglátogatja, bocsánatot kér és jobbulást kíván. A gyerek lelke azért volt olyan nehéz, mert sunnyogott, senkinek nem merte elmondani, hogy ő is benne volt. Ha kiderül és akkor elbeszélget vele apuka, hogy ez nem helyén való és büntetésként annyit kap, hogy szemtől szembe bocsánatot kell kérnie, akkor ő is gyorsabban túlteszi magát a dolgon.
Pszichológusként érezned kéne, hogy az ember lelke megkönnyebbül, ha valakivel beszélhet az őt ért atrocitásról. Mivel ő nem tudott kivel beszélni, gyötörte a lelkiismeret-furdalás, nyilván sokkal rosszabbul élte meg, mintha elnyerte volna érte a méltó büntetését. Egy ilyen esetben sem gondolom, hogy az a helyes megoldás, hogy felképelem a gyereket amiért ilyen baromságok jutnak eszébe.
Szerintem szeretet adni és tekintélyt kivívni lehet úgy is, hogy az ember nem üti a gyerekét. Az, ha valaki szíjjal veri a gyerekét, az meg nem egyenlő szerintem némi jelzésértékű fenekeléssel.
válasza:40-es vagyok,
szerintem itt van a lényeg:"Előfordult bünti és jelzés értékű fenékcsapkodás is, de sosem vetette el a sulykot"
És ezt mindamellett fogalmazta meg 46-os, hogy azt taglalja mennyire rossz a verés.
Én sem azt mondtam,hogy kell, és szerintem a nagypapa sem úgy kezdte az apaságot,hogy "na tuti el fogom verni a gyerekeimet",de vannak helyzetek,mikor tényleg csak ezzel lehet nyomatékot adni....szerintem...
De ez a téma tényleg nagyon megosztó és az is marad.
Viszont az is tény, hogy mióta a liberális nevelés ennyire népszerű,azóta egyre nehezebb a gyerekekkel és a kamaszokkal is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!