Megtartanátok a gyereket, ha meglennének az anyagiak, de nem készültetek fel erre?

38-as vagyok.

nem értem hogy miért kell lepontozni?

azért mert be mertem vállalni a gyereket és azóta is boldogan élünk ,sőt már 2. gyerekünk is van és meg van mindenünk amire vágyunk?

nem értem ez miért baj?

azt akartam a kérdezőnek felvázolni hogy sokaknak még nehezebb a sorsuk és mégis akarják a gyereket és mernek lépni és sokall jobb életük lesz!mert van kiért élni és küzdeni!!!

20:11 ne aggódj, engem is lepontoztak, mert le mertem írni, hogy így is boldog vagyok és mert végül mégsem öltem meg a gyerekem. Ezen az oldalon rengeteg a megkeseredett, ítélkező, istent játszó nagyokos, akik majd megmondják a tutit idegeneknek, mert hát csak az a helyes/ jó, amit ők látnak annak. Nem kell velük foglalkozni. :) Az ő életük keservesebb ilyen elviselhetetlen természettel.

Kérdező, remélem úgy döntesz, hogy sosem bánod meg. Sok boldogságot, bárhogyan is alakul az életed! :)

nagyobb*

(Ezt se hagyjátok ki ;)

úr isten!

szánalmasak vagytok a lepontozgatásokkal!!!!

nyugodtan negem is .

én akkor is boldog vagyok 2 gyerekemmel ,a férjemmel 26 évesen!!!!

20:11 voltam

A saját sztorimat tudom leírni. Befolyásolni vagy rábeszélni semmire sem akarlak, mert ez nagyon ember- és élethelyzetfüggő dolog.

Kicsivel idősebb voltam, de hasonló volt a helyzetem. A gyerekekhez különösebben soha nem vonzódtam, egy kutya után hamarabb tekertem a fejem, mint egy "maszatos, visító kisgyerek" után. Nekem csak az idegesítő rész jött le belőlük.

Új munkahely jó kilátásokkal (világos karrierlehetőség), mellette főiskola. Épphogy letelt a próbaidőm, amikor nem tervezetten teherbe estem. Stabil kapcsolat, de jóval későbbre terveztünk gyereket. Kicsi lakásban éltünk, előtte akartunk venni egy házat, én be akartam dolgozni magam szakmai pozícióba (nems zakmaiban kezdtem, gyakornokokkal egy szinten).

Szintén pánik, hogy mi legyen, bakker. Abortusz, de mi van ha később nem lehet - az gáz lenne.

2-3 hét körömrágás után a férjem mondta, hogy oké, figyelj: segítek, amiben tudok, elmegyek én gyesre, te meg imádkozz, hogy ne legyél veszélyeztetett terhes és végig dolgozhass.

A munkaadómnak el sem mondtam, amíg nem kezdett látszani. Abban szerencsém volt, hogy normálisan álltak hozzá (ott általában így állnak a kérdéshez). Mondtam, ohgy 6-7 hónapig lennék távol, utána jövök, addig meg szakmai anyagokat is olvasok (amikkel meg is szórtak addigra, hogy okosodjak).

2-3 héttel a szülés előtt hagytam abba a munkát, fél évig otthon voltam. A férjemnek már van egy gyereke az előző házasságából, ezért ő legalább már látott ilyet korábban. Mondta, hogy ne kapassuk el, könnyebb lesz. Család is sokat segített, szüleim a küszöböt rágták, hogy minél többet láthassák a kisunokát, így segítség bőven volt.

Apám órákig rázta neki a csörgőt és gügyögött, időnként alig tudtuk este kitessékelni :)

Fél év után visszamentem dolgozni, a férjem maradt otthon, illetve a szüleim, ha neki el kellett mennie.

Tanulni baba mellett nem volt nehéz, főleg hogy naponta pár órára jöttek a szüleim és ugrottak, ha kellett. Kitapasztaltam, hogy kb mikor és mennyit alszik, addig tudtam tanulni. Utána jól is esett kicsit felállni, mozogni, sétálni, akár pelenkázni - addig se a szemem folyt ki az olvasástól.

A férjem tökéletesen ellátta utána, nyugodt szívvel hagytam otthon őket. Eleinte telefonálgattam óránként, hogy mi újság, de a "nyugi, életben van még!!!" beszólások után abbahagytam :)

A munkahelyemen a karrierem úgy nézett ki, mintha nyomtam volna egy pause gombot, ott folytattam, ahol abbahagytam. Mivel nem éltem vissza a gyerek-kártyával, ha néha el kellett mennem miatta korábban, szó nélkül elengedtek.

Amikor visszamentem, a főnököm mondta, hogy kapok két hetet visszarázódni, utána leülünk és "levizsgáztat" (kérdezget), hogy mennyit okosodtam otthon. Ez jól sikerült, mert tényleg odatettem magam az otthon töltött idő alatt. A szakmai pozíciót két hónappal a visszatérés után megkaptam, azóta feljebb is léptem.

Nekem az első 2-3 hét volt nehéz, mert azt se tudtam mit kell csinálni, miért sír, fáradt voltam és tanácstalan. A családom sokat segített, megmutatták mit hogyan kell, a férjem meg mantrázta, hogy ne stresszeljek rá - kap enni, tud aludni, tisztába van téve - innentől nagyot nem tévedhetek. Igaza volt, egy hónap után már beálltam az új rendszerre.

Kelni néha ő kelt, volt olyan, hogy eleinte elájultam éjjelre a fáradtságtól, behozta a picit, rátette a mellemre, amikor végzett kivitte :) Ha este láthatóan nagyon kóma voltam, mondta, hogy fejjek, aztán éjjel ő üvegből megoldja.

A gyerek mára 3 éves, kevés gond van vele, barátkozó, érdeklődő, nyugodt kissrác. Állítólag jót tett neki, hogy már az elején sok ember között volt, gyorsan szocializálódott.