Kiábrándultam a páromból ezek miatt?

Jó pár kérdés merült itt fel, hogy fontosak-e az anyagiak a kapcsolatban.

Három éve ismerek egy férfit, másfél éve fordult komolyabbra a kapcsolatunk. 220 km-re lakunk egymástól, az én időbeosztásom kötetlen, az övé nem.

Több mint 10 éve elvált, azóta albérletben lakik, amit vagy tud fizetni, vagy sem, de inkább nem. Folyamatosan bűvészkedik a számlákkal, azt fizeti be, ami a legsürgősebb. Valahogy egyáltalán nem idegesítik az e- világi élet dolgai.

Dolgozik, de egyáltalán nincs gyakorlati érzéke, nem vágyik többre, elvan a langyos vízben, pedig okos, művelt, mégis fizikai munkával keresi hosszú évek óta a kenyerét, ami nem is lenne baj, ha megélne belőle. Semmi ambíció nincs benne az előre lépéshez.

Ritkán találkozunk, mert neki többnyire nincs pénze ide utazni, én pedig nem akarom ezt teljes egészében felvállalni.

Valami hihetetlen módon bízik a jövőben, amiben én már egyre kevésbé. Olyan, mintha nem ebben a világban élne. Az a szlogenje, hogy majd megoldódnak a dolgok, lesz még jobb is, közben nyugodtan elvan a könyveivel és azzal a munkával, amiből képtelenség megélni hosszabb távon.

Jólelkű, kedves, de egyre kevésbé tudom elfogadni, hogy nem lép, csak bízik, bár fogalmam sincs, hogy miben. Az első felindulás után mindent ráhagy és folytatódnak a dolgok a megszokott mederben. Szeretem még, de már nem vagyok képes bízni abban, hogy tesz is valamit a közös életünkért. Belefáradtam.

Így, hogy férfiként hosszabb távon sem képes előteremteni a változtatáshoz szükséges pénzt, hogy ehhez semmi gyakorlati érzéke, hogy nincs benne egy egészséges becsvágy, teljesen kiábrándító számomra.

Rosszul látom a dolgokat ?