Gondolkodsz a harmadik babán?

Na igen, az is egy jó kérdés, hogy van -e segítségetek. Mert nekünk 0 mind anyagilag, mind fizikai.

Mert nem mindegy, hogy mondju a mama megvásárolja az ÖSSZES ruhát a gyerekeknek, papa vesz egy nagyobb autót, mert számítok rá, hogy még a saját szüleimet lejmoljam le.

Szóval tényleg sokmindent figyelembe kell venni

3. voltam.

6os vagyok, huh hát pontos "recepttel" nem tudok szolgálni:))De az biztos, hogy az alapvető értékeket nevelték belénk. Szeressük egymást,osszuk meg amink van, ha éppen kapunk akkor legyünk hálásak érte,és ha éppen nem kapunk mert nem lehet,akkor se legyünk kiakadva.Nem hisztiztünk soha semmiért és ez nem velünk született adottság,hanem a hisztit eleve nem engedték otthon:)Ja és nálunk nem volt olyan, hogy majd születésnapra vagy karácsonyra megkapod...ha csak értelmetlen dologról volt szó és látták rajtunk, hogy tényleg szeretnénk,és meg tudták venni,akkor megvették hiába nem volt "ünnep".Ha meg nem tudták, akkor azt elfogadtuk.olyan soha nem volt, hogy 1 valaki kapott értékes dolgot, a többiek semmit.Inkább mindenkinek vettek egy kis csokit, de fölösleges irigységre nem adtak okot.Talán ezek miatt is van, hogy soha nem kértünk nagy dolgokat,és nem irigykedtünk egymásra.

De ez nyilván egy folyamat.Kisfiam most 21 hónapos és már ügyesen megérti, ha mondom neki, hogy "nem,most nem veszünk ezt-vagy azt amit szeretne".Viszont mikor úgy van,akkor elmegyünk a boltba és megkapja amit tudom, hogy szeret,pl veszünk dinnyét,mert az a kedvence.De mikor úgy jön ki, hogy nem tudunk venni,akkor megelégszik más gyümivel.(Azért gyümölcsös példát írok,mert ez jobban izgatja mint a játék:))

Ja és lehet erre most azt mondhatják, hogy oké,mert kicsi,de nem,ez itt kezdődik...Megint csak öcsémet tudom felhozni, most mikor beütött náluk a krach ő mondta, hogy adják el nyugodtan a WII játékát....

(bocsi, hogy hosszú lettem)

megint 6os vagyok:))

Úgy gondolom, hogy a gyerekek "igényszintjét" a szülők állítják be...és ez nem igazán az anyagiaktól függ.Mert egy gazdagabb családban a szülök tudja úgy nevelni a gyerekeket, hogy ne legyenek ,viszont egy szegényebb családban is lehet folyton magasan az igény,ami persze csak frusztrációt okoz.

Ha nincs hozzászokva a gyerek, hogy minden hónapban kap egy új ruhát,játékot, és tudja értékelni azt, hogy a játszótéren homokozhat,labdázhat,és a szülőkön se látja a folytonos frusztrációt,akkor szerintem boldog lesz és tényleg csak a tinédzserkori kortárs elvárásokkal kell "megküzdenie",de azt látom, hogy egy egészséges értékrenddel rendelkező családban ez sem gond.

Szóval szerintem az a legnagyobb baj ma, hogy túlságosan anyagias világban élünk, a média ontja a reklámokat, egy boltba nem tudsz úgy elmenni, hogy ne szólaljon meg benned a kis hang, hogy "na ezt is jó lenne még megvenni"....pedig nem feltétlen boldogabb az,akinek minden megvan.

Szép és jó, hogy ha valaki meg tudja adni a gyerekének a diplomát,a házat, az autót, de ha e mellett nem tanítja meg dolgozni és küzdeni, akkor azt a vagyont úgy elvesztheti, hogy csak néz utána és rosszabb helyzetben lesz mint az, aki nem kapott semmit "csak" megfelelő praktikákat, tanácsokat és nevelést hogy éljen az életben!

Kedves kérdező, mi is hárman vagyunk testvérek. A helyzetünk kicsit különbözik a tiétektől, mert a mi szüleink meg tudták volna venni nekünk az aktuális drága divatjátékokat - de valahogy annyira átszivárogtak az értékeik a mi fejünkbe, hogy nem is kértük (én kicsi koromban nagyon vágytam az ilyenekre, de hülyeségnek tartottam őket. Gondolok itt pl. a mesefigurás borítójú iskolai füzetekre.)

Az én szüleim elsősorban a példamutatásukkal neveltek. Ez mind a banális dolgokra vonatkozik (nem megyünk át a piroson), mind a komolyabbakra (nem lopunk, visszamegyünk a pénztárhoz, ha a javunkra tévedtek, segítőkészek vagyunk, nem tartunk haragot stb.) Az is nagy hatással volt rám, hogy mikor a szüleink szétköltöztek (azóta újra összeköltöztek szerencsére, csak pár hónapig tartott ez), apa egyáltalán nem volt kicsinyes, önként segített rengeteget anyagilag, és anya sem próbálta korlátozni a láthatást stb. Én akkor nem tudtam, hogy az ilyesmi óriási csodának számít, de így utólag emiatt is felnézek a szüleimre.

Persze köztünk is a húgommal rengeteg veszekedés volt (közös szoba, közös játékok, cuccok keveredése stb.), sokszor kívántam, hogy ne legyen testvérem, de így visszanézve azt látom, hogy boldogabb voltam testvérrel.

Én azt gondolom, hogy soha ne azzal foglalkozzál, mit mondanak mások. Nem a másiknak kell eltartani, nevelni, szeretni a Te gyermekeidet, így semmi közük nincs ahhoz sem, ha Neked 2, 3 vagy akár 5 gyereked van.

Nekünk 2 gyerkőc van, ennyi is volt tervben. A nagy 4 éves kisfiú, a kicsi 15 hónapos kiscsaj. Mostanában kezdem azt érezni, hogy nem jó így, szeretnék még egy babát. Ha bevállaljuk, senkitől nem fogok beleegyezést kérni. Engem egyedül a szülés tarthatna vissza a dologtól, és pont ez az oka, hogy a férjem még nem is tudja a terveimet. Mind a kettő gyerek császáros volt, és volt közöttük még egy méhműtétem is, 2,5 év alatt 3x vágtak fel. Várok még úgy 1 évet, és ha még akkor is szeretnék 3. babát és az orvosom is rábólint, akkor tuti belevágunk. Hogy hogyan fogjuk felnevelni őket? Szeretetben és tisztességben. Nem élünk túl jól, de rosszul sem. A számlánkon szinte mindig van valamennyi pénz, a házunk nagy, elférünk bőven. A lakáshitel is lejár 9 év múlva. :)))