Most ezen tényleg ennyire meg kell sértődni? Vagy én gondolkodom hülyén?

Igen, de az apa szemszögéből nézve éppen hogy nem más. Azt szeretné. ha a két gyerekével együtt lenne. Most fog eldőlni a 2 gyerek kapcsolata, ami msot fog történni, az nagyon meghatározó a nagy számára. Ha már most azt érzi, hogy ő nem kell, akkor később mi lesz belőle....????

Vagy ha csak az anyuka lenne egy, és a kistesónak lenne más az apja, akkor a férj követelése is jogos lenne, hogy a feleség gyereke addig nem legyen láb alatt, amíg ő ki nem babázta magát 3-asban?

Azoknak írnám, akik szerint az anyukának kötelessége a gyerekágyas időszakban is foglalkozni a nagylánnyal:

Próbáljátok ki, milyen az! Adott egy gyerek, aki ahhoz szokott hozzá, hogy körbe van ugrálva, ki van szolgálva, és adott egy kismama, akinek mindene fáj, és érthető okokból állandóan fáradt! Miért kell még ebben az esetben is neki alkalmazkodni?

Akik arra hivatkoznak, hogy fontos a jó kapcsolat a két testvér között, és a nagy nem érezheti úgy, hogy őt kihagyják valamiből: szerintetek az a gyerek, aki így gondolkozik, azt érdekelni fogja, hogy a pótanyja fáradt és nincs ereje őt ellátni? Ha eddig körül volt ugrálva, és most egy csapásra azt fogja tapasztalni, hogy most már el kell látnia magát, akkor ugyanúgy féltékeny lesz a testvérére, mert azt fogja érezni, hogy rá azért nem jut már erő, mert megérkezett a kicsi!

Ebben az esetben én csak akkor engednék apukának, ha ő (apuka) vállalja, hogy az első hetekben otthon lesz velünk, és segít a gyerekek körül. Ha ő otthon tud lenni, és tud foglalkozni a lányával, akkor jöjjön a lány. Ha viszont nincs otthon, és már eleve az anyukára bízta volna a kislány gondját is, akkor egyáltalán nem jogos, ha nem fogadja el, hogy az anyuka ezt nem vállalja.

Néhányan úgy írtok a szülés utáni időről, mintha az ember lánya súlyos beteg lenne. Pedig ez közel sincs így. Főleg ahol több gyerek is van, hiszen Őket ugyanúgy el kell látni, mint előtte. Nálunk 5 gyerek van, és amikor 2 naposan hazajöttünk a kórházból, ott folytattam, ahol abbahagytam a teendőimet. És nagyon jól jött a nagyobbak segítsége.

Nem értem azt a gondolatmenetet sem, hogy ha a 13 éves kislány kirekesztve érezné magát emiatt, akkor arra is képtelen lenne, hogy megértse, az anyuka most fáradt. Hol itt az összefüggés? Teljesen jogos érzés a részéről, és az apuka részéről is, ha ezt az időt együtt szeretnék tölteni. Pontosan most lehet annak a leányzónak megtanítani, hogy van helye és feladatai a családban, és nem csak egy nem túl szívesen látott vendég.

Nem akarok senki magánéletében vájkálni, és lehet, hogy a következtetésem is rossz, de azért leírom:

A kérdező azt írja, hogy az Ő szüleinél laknak. Ebből azt vontam le, hogy apuka hagyta ott a családját. Gondolom nem véletlenül, és Ő már látott hisztis, esetleg követelőző asszonyt. Most kapjon még egyet? Mert az a varázs, amit apa számára a baba születése jelent, nem tart örökké. Lehet, hogy most meg lehet győzni, de a tüske benne marad, és ez ki tudja hová vezet.

Az is lehet, hogy most bűntudata van a lányával szemben, ezért szeretné maga mellett tudni. Én biztosan nem tiltanám meg neki:)

Tegnap 14:53:

"Hazajöttem a picivel nemrég, a férjem dolgozott, a nagyot reggel vinni kellett suliba, délben érte menni, de addigra kaja is legyen, meg mosni, takarítani..."

Nos, akkor te egy szent vagy. Nekem az első héten még az ülés sem ment egyszerűen, az meg kizárt lett volna, hogy hajolgassak, vagy fél órákat álljak a mosogató mellett. Nem hisztiből, hanem azért, mert fájdalmaim voltak. Még autóval sem tudtam kimozdulni, mivel nem tudtam ráülni a fenekemre, a hasam meg az összehúzódás alatt majdnem annyira fájt, mint a vajúdáskor... Nem tudom, mi lett volna velem, ha nincs mellettem az anyukám, aki két hétre gyakorlatilag átvette a háztartást. Ha nekem ekkor még egy nagyobb gyereket is körbe kellett volna ugrálnom, lehet, hogy becsavarodok.

Nálunk is jött a féltesó, de már a két hét után. És igen, én is boldogan néztem őket együtt. De az első időben örültem, hogyha békén voltam hagyva a picivel, látogatót sem fogadtunk, csak az jött, aki segíteni jött.

Tegnap 15:20:

"Nálunk 5 gyerek van, és amikor 2 naposan hazajöttünk a kórházból, ott folytattam, ahol abbahagytam a teendőimet. És nagyon jól jött a nagyobbak segítsége. "

Valóban jó, ha a segítség valóban segítség. Amiről a kérdező ír, az viszont nem annak tűnik. A kérdező által említett kislány még maga sem önálló, ahhoz van szokva, hogy mindent megoldanak körülötte. A kistestvér nem fogja őt egyik napról a másikra megváltoztatni, ezt nem most kellett volna elkezdeni.

"Nem értem azt a gondolatmenetet sem, hogy ha a 13 éves kislány kirekesztve érezné magát emiatt, akkor arra is képtelen lenne, hogy megértse, az anyuka most fáradt. Hol itt az összefüggés?"

Mi nem világos? Én átéltem. Lányzó ahhoz volt szokva, hogy rá volt aggatva még a toronyóra is, láncostul. Ő volt Apa-Anya pici lánya, akinek még 16-18 évesen is minden elé volt téve, készen. Amikor megérkezett a kistestvér, érthető módon sok figyelmét lekötötte az apjának is, meg a nevelőanyjának is. Nem lehetett már egész nap körülötte ugrálni, lesni a kívánságát, mert ha a kicsi sírt, menni kellett. A lány, még egyszer mondom, már FELNŐTT, régen elmúlt 18. Ez azonban nem számít. Ő úgy gondolja, most is ő az Apa pici lánya, és joga van hozzá, hogy továbbra is körül legyen ugrálva, el is várja azt. A nevelőanyja - én - próbálta neki elmagyarázni, hogy ő már felnőtt, és hogy jót tenne neki némi kis önállóság, és hogy nem kellene még huszonévesen is készen várni a reggelit, de a válasz részéről a felháborodás volt. Először csak a nevelőanya lett lehordva mindennek, de mára már ott tartunk, hogy a kistestvér is. (Idézek a lánytól: "Kicsodám nekem az a gyerek? Alig látom, semmi közöm hozzá! Amióta megszületett, Faternak már csak ő számít, mi le vagyunk ....")

Mit lehet erre mondani? Én úgy gondolom, a történet nem rajtam múlt, én egészen addig körbeugráltam, amíg megtehettem. Az, hogy most már sem erőm, sem kapacitásom rá, az nem az én hibám. Már bocsánat, de nem hiszem, hogy csak azért, mert a páromnak egyszer már volt családja, nekem is kötelességem egy egész életen át az egyébként már felnőtt gyerekeihez alkalmazkodnom, akár a saját gyerekem kárára is. (Ők ezt várták volna el, nagyon sok esetben.)

A magam részéről befejezem a vitát, de továbbra is azt javaslom a kérdezőnek, hogy ne hagyja magát, mert sok olyan helyzet van, amikor a gyerek igénye az első - még akkor is, ha "csak" nevelt gyerek - de EZ nem az a helyzet.

15-20!

14-53 vagyok, és nem vagyok szent, ne gúnyolódj légyszives.

De amikor ott tartasz, hogy vagy megcsinálod, vagy nem, akkor előbb-utóbb neki kell állnod, mert semmi sem lesz semmiből. A sebem nekem is fájt, negyed órát alig bírtam állni a mosogatónál, de a szükség nagy úr....