Most ezen tényleg ennyire meg kell sértődni? Vagy én gondolkodom hülyén?

Én engedném, hadd jöjjön. Nyilván nem várná el tőled senki, hogy a nagylányt is te ugráld körül. De ha lenne közös gyereketek, akkor ő gondolom, nem zavarna.

A párodat is meg lehet érteni, szeretné, ha a tesók között jó lenne a viszony, ezért akarja bevonni, és szerintem ez dicséretes.

Amúgy a lánya hány éves?

Szerintem igazad van. Az első pár hét arról kellene, hogy szóljon, hogy kipihenjétek a születés fáradalmait a babával, összeszokjatok, kialakítsátok a saját napirendeteket.

Szülni nem egy welness-utazás. Gyönyörű élmény, viszont utána az ember lánya jó pár hétig szó szerint össze van törve testileg. Fáj a hasad, a gátad/hasvágásod, ha császár volt, vérzel, és mindemellé bele kell szoknod abba, hogy van valaki, aki ettől a perctől kezdve napi 24 órában igényt tart rád. Éjjelente többször felkelsz, pelenkázni tanulsz, és igyekszel kitalálni, vajon éppen miért sír az apróság.

Nem véletlenül volt régen szokás az, hogy a "gyerekágy" idején a kismama mellé mindig szervezett a rokonság egy segítőt az első pár hétre. Az első néhány hét a legnehezebb, amikor mindenkinek a kismamához, és a babához kell alkalmazkodni, nem pedig fordítva. Az sem véletlen, hogy az első pár hétben látogatni sem szokás a csecsemős házakat.

Az én fiam 3 és fél éves, amikor megszületett, határozottan ragaszkodtam hozzá, hogy eleinte mindenki hagyjon békén. A párom is nagy segítség volt, az ő dolga volt ugyanis, hogy lerázza azokat a rokonokat, akik maguktól nem rendelkeznek elég empátiával ahhoz, hogy tudják, mi illik, mi nem. Nálunk is van két idősebb testvér, két lány. Ők megértették, hogy az első hetekben be kell érniük az interneten elküldött fotókkal. Természetesen amint magunkra találtunk a babával, őket látogattuk meg először.

Állj a sarkadra, mert lesz éppen elég dolgod a baba születése után! Igyekezz ezt normálisan, higgadtan elmagyarázni a párodnak, hiszen mindkettőtök közös érdeke, hogy a pici egy békés, nyugodt családba érkezzen, ne pedig egy olyanba, ahol Anya már az első héten küzd a depresszióval. El lehet ezt szépen magyarázni a párodnak, hogy pl. a kislánynak sem jó, hogy most nem tudtok rá úgy figyelni, meg csendben is kell lennie a pici miatt, és te is fáradtabb leszel, és gyenge, mivel még vérezni fogsz, stb. Ez most nem az alkalmazkodás időszaka. Ha letelik a gyerekágy, az már más lesz. De az első hetekben nem számít sem a környezet véleménye, sem a háztartás. Csak a baba, és te.

Szerintem is neked van igazad. Nem tudom hány éves a "nagylány" de mint írtad fél perc nyugtod nem volt tőle szóval ebből azt veszem ki hogy nem igazán önellátó. Hidd el, nem fog hiányozni az újszülött picid mellé még egy másik gyerek.

Az tök más mikor az embernek már van egy nagyobb SAJÁTJA mert egyrészt az a sajátja másrészt sok sok hónapod van rá hogy felkészítsd mi várható és még ha fel is készítetted, akkor is jobban fogsz örülni ha vki foglalkozik vele helyetted minthogy még őt is el kelljen látnod 100%-ban a nap 24 órájában.

De az első gyerek amúgy is valahogy megterhelőbb mert fogalmad sincs mire készülj.És tényleg minden szépsége ide vagy oda eléggé fárasztó alapban is és akkor még a testi fájdalmak (amiről az előző válaszoló is írt) amit persze van aki nagyon jól visel, de a többség nem.

Szerintem a párod igenis értse meg hogy pár hét amíg összerázódtok és majd UTÁNA még épp eleget jöhet majd a kislány "segíteni" vagy babázni stb.

az utolsó vagyok közben látom írtál, na hát ilyen "segítségre" meg abszolut nem lesz szükséged....

nem is értem hogy nevelték ilyenre de ez már más kérdés :)

Igen, éppen ilyenek voltak nálunk is a lányok. A nagylány mos 26 éves, de a mai napig nem képes megcsinálni magának egy szendvicset, ha nálunk van, elé kell rakni... Ma is a szülei kicsi lánya, soha életében nem dolgozott egy napot sem.

A saját gyerek egészen más. A saját gyerekedre rá tudsz szólni, a saját gyerekedet te neveled, te alakítod ki benne az önállóságot, és ha ez nem sikerül, hát akkor szenvedj. Viszont egy olyan gyerek, akinek te a "mostohája" vagy, az nem valószínű, hogy megérti majd, hogy most nem ő van a középpontban, és hogy most nem tudod úgy körbeugrálni, mint máskor. Ha nem vagy hajlandó húzni az igát, könnyen lehetsz majd "gonosz mostoha", és a tesó is megkaphatja majd, hogy "na tessék, most, hogy megszületett a tesó, én már nem is számítok". Hát nem jobb ezt elkerülni?

Nálunk a 26 éves a mai napig féltékeny (!!!) a 3 éves öccsére, mert szerinte azért kap ő kevesebbet, mert most már ő "le van cserélve az öcsire". Fel sem fogja, hogy azért nem kapja a gyerektartást, meg az új ruhákat hetente, mert már évek óta saját magát kellene ellátnia, és akkor sem kapna semmit, ha nem lenne az öccse, hiszen 26 évesen már bőven nem gyerek...

Én is pozitívan álltam a párom gyerekeihez, és sokáig lenyeltem mindent. Aztán megszületett a fiam, és rá kellett jönnöm, hogy a végtelenségig én sem alkalmazkodhatok, mert az már hosszú távon a saját gyerekemnek sem tesz jót. Nem utálkoztam a lányokra, de határozottan a sarkamra álltam, és végül a párom is megértette. Sőt, a kisebbik lány is. Vele azóta is minden rendben van, nagyon jó a viszonyunk, imádja az öccsét is. A nagy meg már nem érdekel, mert neki amúgy sem tudtam volna soha megfelelni...

Megértem, h nem akarsz még vele is foglalkozni és azt is, h a pároddal akarsz lenni. De a párodnak nem a közös gyereketek az egyetlen gyereke. Ő szeretné bevonni a második gyerek féltestvérét is.

Közzetek kompromisszumot. A második nap lejöhet 1-2 órára megnézni a kicsit. Későbbiekben meg majd látjátok, h hogy alakul.

Sajnálom a párodat, hiszen most vált nyilvánvalóvá, nálatok is az lesz, mint a faviccben.

De vigasztaljon a tudat, nagyon kevesen tudják elfogadni maximálisan a párjuk gyerekeit, mindig megfogalmaznak elvárásokat, amit saját gyerekkel szemben sosem tennétek. mert gondolom a nagyobb, közös gyerek mehetne a kicsiért a kórházba és nem paterolnád el a háztól, hogy összeszokjatok a pároddal meg a kicsivel.

Ez van. Én nem is szülnék olyannak, akinek van már gyereke és elképzelhetetlen, hogy bárkitől is vállaljak gyereket a sajátom mell. Ez egy nyomor, a párom a mai napig szenved ettől, hogy van az anyjának is gyereke meg az apjának is pedig ő a közös gyerek.