Miért hiszi azt a menyem, hogy csak az övé az unokám?

Tessék elfogadni végre, hogy a fia felnőtt ember, önálló életre, saját családra vágyik. Ezeket megkapta, és élnek a szülei, ennek megint csak örülhet.

Hú, nem tudom hogyan fogalmazzak, hogy ne legyen bántó. Lényeg, hogy elhiszem, hogy nem a szomszédban akartak lakást venni, a telek, kertes ház csak jó, és Budapesten én sem élnék.

A reformkonyhába meg még senki nem halt bele. Lehet, hogy önnek nem ízlik, de nekik igen, és ez a lényeg. Más nem számít.

Rendben! Megpróbálok változtatni!

Borzasztó nehéz lesz, mert a menyem homlokegyenest más, mint én. De úgy látszik el kell fogadnom az ő szokásait.

Az egyébként egy kicsit bánt, hogy a fiam az én főztömet már nem is nagyon akarja megenni. Szóval, nem az van, hogy az én főztöm is jó, meg a menyemé is, hanem csak az övé.

Abban is igazatok van, hogy a felesége főztjét kell igazán szeretnie, hisz Ő főz rá nap mint nap. Habár a fiam is megtanult főzni a menyemtől, és nem tőlem, ami szintén bánt. Nekem soha nem mondta azt, hogy "anyu, taníts már meg főzni"

Nem gondoltam volna soha, hogy szeret(ne) főzni, mert apja soha még egy levest sem készített el. Erre az én fiam meg süt, főz, amiért tény és való, hogy nagyon büszke vagyok rá, de ugyebár kicsit bánt, hogy nem az én módszereimmel készíti az ételt. :) Ez amolyan, önkritika nekem. Mintha, az én főztöm nem lenne elég jó.. Nem tudom értitek e.

Igazából, ha jobban belegondolok, nem mondhatnék rosszat a menyemről. Azt hiszem nem is konkrétan a személyiségével van a bajom, hanem azzal, hogy úgy érzem, elvesztem a fiam.

Tudjátok, nekem nem volt anyósom, hiába volt 2 férjem (illetve az egyik még mindig a férjem)

Az első férjem nagyon rosszban volt az anyukájával. Így soha nem találkoztam vele (Igaz, csak néhány évig voltunk házasok) A jelenlegi férjem édesanyja pedig, sajnos meghalt szülés közben, így a férjem anya nélkül nőtt fel.

Nekem nem volt anyósom.. Nehezen tudom beleképzelni magam abba a helyzetbe, hogy mi lett volna, ha lett volna.

Kedves Nagymama!

Ugye, hogy tud Maga logikusan gondolkodni, és azt is tudja, hogy azért "haragszik" a menyére, mert "elvette" Öntől a fiát!

Ez nagyon nagy dolog, hogy felismerte!

Most már semmi másra nincs szüksége, csak egy kis önuralomra!!!

Sok sikert, ha nagyon akarja, akkor biztos kiváló lesz a kapcsolata a menyével, a fiával és a picivel!

(egyik előző)

Reagálva a hozzászólásodra, nyugodtan elhiheted, hogy van olyan, mikor felnőttként megváltozik az ízlése valakinek, és már nem tartja olyan finomnak az otthoni ízeket.

Velem is így van, már nem tartom jónak az otthoni hagymás, olajos, túl cukros ételeket. De gyerekként is sokszor finomabbnak találtam amit a menzán főztek, persze ezt nem mondtam el nekik.

Az sem szokatlan, ha nem mosogatnak el azonnal, bár én is mindig rögtön megcsinálom, de baráti, ismerősi körben látom, hogy sok helyen nincs így. Mégis eszembe sem jut emiatt rájuk szólni, vedd te is lazábban a dolgokat, mintha csak egy barátodhoz mennél át, és ne akard megmondani, mit hogyan csináljanak.

Ilyet meg, hogy pólyába tegyék a babát, én még nem is láttam sehol, csak régi filmekben. Egyetlen barátomnál, ismerősömnél sem, sehol nem használtak pólyát, és én sem fogok. Lehet anélkül is tartani a gyerek fejét.

Végigolvastam a válaszokat is, tökéletesen egyetértek mindenkivel, újat nem tudnék már én sem írni.

Annyit hozzátennék, hogy kb. nekem az anyukám ilyen mint Ön, csak neki még hozzájön az a tulajdonsága, hogy "ááá, nem mondom, mert úgysem azt csináljátok". Tehát ez a csakazértis idegesítő stílus: ha mondja azért, ha nem mondja, azért, mert ő már eldöntötte, hogy nekünk mi a jó. Erre tényleg csak azt lehet mondani, hogy el kell fogadnunk az élet folyamatát és az embereket úgy ahogy vannak, ahogy történni kell a dolgoknak.

Nekem is van egy öcsém. Annak ellenére, hogy én érzem, hogy anya nem fogadja el, hogy mi már külön család vagyunk, öcsémre jobban rátelepszik, mert neki még "csak" barátnője van. Konkrétan én ezt lelki terrornak nevezném. Én azért nem mondok el neki dolgokat (mint az Ön fia sem mondta el a terveit, csak közölte, hogy hova költöznek) mert már félek a reakciótól. A sértődéstől, a szentbeszédtől, és hogy jaj mi lesz velem akkor ha ti vidékre mentek stb. Szóval szerintem a fia viselkedése egy hosszú hosszú folyamat eredménye.

Az pedig hogy a menye hogy főz.... mai nézetek szerint mindenkinek így kéne főznie, ha egészségben még az unokáit akarja látni a mai 20-30 éves. Nem agyonsózva, fűszeresen, zsírosan stb. mert már nincs meg az a mozgás (mint régen volt a földeken egész nap) ami segíti az "ízes" kaják lebontását. Régen nem volt ennyi műanyag, kőolaj a nyersanyagokban, nagyon jól teszi a menye, hogy megválogatja, hogy a férjének is mit ad enni, és ha már a férjének ezt adja, akkor biztos lehet abban, hogy az unokájának a táplálkozását is tudatosan fogja megoldani. Nem kell csodálkozni azon, hogy nem ad neki bolti tejet 2 éves kora előtt, és nem ad neki paprikáskrumplit 7 hónaposan stb.

Nekem egy tündér anyósom van szerencsére, elfogadó, megértő és egyáltalán nem tanítgató, pedig tudna mit tanítani, mert szakmabeli. Rengeteget kérdezek tőle, hogy szerinte ez hogy az hogy, ő elmondja, és ha nekem tetszik, kipróbálom, ha túl régimódinak tűnik a módszer, akkor mondom neki, hogy ma már többen nem így csinálják. Elfogadja. Ők vidéken élnek, havi egyszer megyünk egy egész hétvégére, persze már alig várja. Anyukám a másik utcában lakik, vele általában 4-6-ig szoktunk találkozni heti 2-szer, mert utána már a párom is jön haza a munkából, és "nem akar zavarni" Pedig mondtam már neki, hogy nem zavar, ha néha akkor is átjön, ha a párom otthon van, de nem. Na ebből ne gondoljon arra az ember, hogy nem bírja a párom? Egyébként semmi baja nincs vele, csak ez a hozzáállás...

Szóval én is azt mondom engedje el a fiát, és megkapja az unokáját!

Ez érdekes elismered h igazunk van, de nem vagy hajlandó elfogadni :)

Mindegy, az elisimerés az első lépcsőfok! Én is reggel mosogatok, nincs kedvem este teli hassal jóllakottan rohanni a piszkos edényekhez...

Más: a pólya már kb 10 éve nincs benne az ajánlott kategóriába mert a gyerek nem tud rendesen mozogni, olyan mint egy kényszerzubbony, meg kell tartani a fejét és nem nyaklik a nyaka ennyi. Lehet h a te idődben a pólya menő vlt, de ma nem az, és bár én mindent úgy fogok csinálni ahogy anyám mondja, egy modern könyvet sem fogok támpontnak venni mivel akkora elszállt túlzások vannak bennük, h öröm olvasni, a pólyát túlzásnak tartom. És ahogy nekem jogom van úgy nevelni a babámat ahogy anyám mondja, és ő tette velünk, úgy a menyednek joga van bármelyik most menő kismama könyvre hallgatnia!!!

ÉS kérlek gondolj át valamit! Kevesled a heti két alkalmat? Gondolj bele: te mennél kétszer aztán a másik mama menne kétszer, mondjuk nagybácsik/nénik is mennének kétszer... hol a saját életük? Egy hét 7 napból áll, te elveszel kettőt, ez nem normális!

Majd ha nagyobb lesz a gyerek és sétálni meg játszani kell vele meg ilyesmi úgyis többet lesz veled, hiszen szükség lesz a segítségedre, de ha most elvágod magad a menyednél keres mást aki vigyázzon a gyerekre néha, úh ezzel nagyon vigyázz!

Én nem olvastam végig,ám a Jóisten mentsen meg az ilyen Anyóstól(sajnos az enyém már meghalt nagyon fiatalon,pedig egy igazi jó asszony volt)!Ám maradt egy Apósom,aki pont olyan,mint Ön.Annyiból rosszabb,hogy férfi,és mivel Anyósom csinált mindig mindent,fogalma sincs se a gyereknevelésről,se a főzésről,se a háztartásról,mégis próbálja osztani az észt...persze azon meg van lepődve,hogy a fia az én pártomon áll(van még egy fia-a sógórom-ott is ugyanez a helyzet,a sógornőm messze elkerüli Apósunkat(szintén 2 gyerekük van)).Én se nagyon repesek,amikor jön át a Papa,amennyire lehet,leredukálom a találkozókat.Hiába próbáltuk elmagyarázni a dolgokat,még Ő volt felháborodva,és megsértődve.Hozzáteszem,2 gyerekünk van(egy egyetemista,és gy 3 éves),39 évesek vagyunk,saját házzal,céggel,és semmi segítséget nem kértünk/kérünk....

A másik:2 fiam van,de remélem,hogy nem leszek ilyen Anyós!Nem magamnak szültem a gyerekeket,az élet rendje,hogy felnőnek,családot alapítanak,és úgy fognak élni,ahogy nekik tetszik(nem ahogy nekem/nekünk!)És szerintem az a segítség,ha az ember azt teszi,amire KÉRNEK,nem az,amit én úgy gondolom,hogy jó lesz nekik.És nagyon helyesnek tartom,hogy a fia a felsége mellett áll ki!Ez a dolga!Ők már egy új család,saját szokásokkal,önálló élettel.