Miért hiszi azt a menyem, hogy csak az övé az unokám?

Kedves anyóspajtás! Felejtsd el, hogy ugyanannyi jogod van ahhoz a gyerekhez, mint a szülőknek! Ilyen hozzáállással örülj, hogy egy héten kétszer eltűrnek! Valamint attól, hogy neked semmi sem tetszik, amit a menyed csinál, nem biztosan jelenti azt, hogy tényleg rosszul csinál bármit is. Tudod a főzés ízlések és pofonok kérdése, a gyereknevelésben pedig ma már teljesen más elveket vallanak a szakértők, mint a te idődben. Én a saját anyámmal is közöltem, hogy a baba 3 hónapos koráig nem lesz gyereknyúzás senki által. Nézegetve, simogatva ismerkedhetnek egymással, de nem kell nyalni-falni, ölelgetni a babánkat senkinek sem, csak miután megismerték egymást. Az a baba még csak engem ismer, meg az édesapja simogató kezét, és hangját. Az első 3 hónapban szüksége van arra a biztonságérzetre, amit az anya és apa tud csak nyújtani neki. És megértette, pedig borzasztóan várja, hogy megszülessen a kicsi, és elismerte azt is, hogy ma már teljesen más nézetek vannak. Sajnos az én anyósom egy ugyanolyan borzalom, mint amilyen te is vagy, vele jelenleg nem vagyok beszélő viszonyban, de remélem a baba majd enyhít valamit a viszonyunkon. Nem is értem miért gondolod, hogy attól, hogy szerinted nem éreztetted vele, hogy nem kedveled, ő nem tud róla. Ezt 5 perc alatt érzi az ember. Egy szó mint száz, próbálj belegondolni az ő helyébe, kicsit megértőbb lenni, és a legfontosabb, akkor adj tanácsot ha kérik.

35 hetes kismama

Az én anyósom is dettó ilyen "volt". Elolvastattam a kérdésed a férjemmel, és komolyan, mintha ő írta volna ki lassan 3 évvel ezelőtt.

Igen, igaza van a többieknek, a kicsi a szülőké, ők látják el, ők nevelik, és ez a normális. Ne szólj bele, és ne légy résen. Ha elrontják, akkor az ő dolguk.

A máshogy főzés meg nem rossz főzés, ez tény!!!

Nem kell tanítgatni, nekem is ezt mondta az anyósom, mikor mondtam neki hogy nem szeretem mikor kioktatnak, hogy ő csak tanítgat. Hát engem ne tanítgasson, amíg nem kérem! A menyed is így van vele.

Tudod, ha csak unokázni mennél, és nem szólnál bele semmibe, hanem élveznéd, ringatád az unokáb, stb, akkor szívesebben és többször látnának.

És még az is lehet, hogy tanácsot is kérne tőleg később, ha nincs a kioktatás, hidd el!

Anyósom már rájött, ha eljönnek csak unokázik, hiszen a nagyszülő dolga az, hogy a kicsivel foglalkozzon, vele játszon, és nem feltétlen nevelje (amúgy egy 2 hóson mit akasz nevelni?). Otthon az anyuka nevelje, lássa el, és ha nagyobb és másnál vannak, ott is az anyuka dolga rászólni, stb.

Ha majd nálad nyaral (ha nagyobb lesz, és te is változtatsz, biztosan megengedik, de hamar változtass! Nálunk 3 éves a lányom, 1x aludt anyóséknál, azt is kényszerből, kicsi fiaim 14 hósak, ők még nem és egy darabig nem is fognak, még szopiznak. Látom hogy anyósnak ez nem tetszik, sőt anyámnak sem, hogy még szopnak, de nem mondja. És szerintem a menyed is érzi hogy nem kedveled, ha nem is mondod neki.)Szóval ha majd nálad nyaral, akkor nevelheted,(persze nem a szülőkkel szöges ellentétben!!! Meg kell ezt is beszélni előtte!!!), és felállíthatod a saját szabájaidat neki, de csakis akkor és a szülőkkel együtt!

De ez már a jövő és most kell rá alapoznod!

Szerintem gondolkozz el, itt tényleg mindenki egy véleményen van.

Ne oktass, légy nagymama!!!!!!!

A menyed nem hiszi, hanem TUDJA, hogy az övé az unokád. Mert ez így is van.

Nézd, én úgy hiszem, itt egyikünknek sincs jogalapja beleszólni, mit hogyan tegyél, maximum csak tanácsot adhatunk, azt pedig vagy megfogadod, vagy nem. Talán annyiból lenne ildomos megfontolnod a válaszokat, mert azokat menyek írták, egy teljesen más szemszöget ismerhetsz meg.

Honnan tudod, hogy nem jól főz? Csak azért, mert másképp? Mert én például vidéki vagyok, teljesen máshogy készítem el pl. a töltött káposztát, mint anyósom. Ő paradicsomosan csinálja, vagdalt káposztával, én meg paprikásan, és szalonnát is főzök bele. Teljesen más ízvilág. Egyikünk sem csinálja jól vagy éppen rosszul, csak másképp. A párom mindkettőnkét szereti, és ez a lényeg.

Heti két alkalommal láthatod az unokádat, miért kevés ez? Hisz nekik is új még a helyzet, meg kell szokniuk, hogy ők egy család lettek hárman, és hidd el, tényleg nem hiányzik a nyakukra a nagyi, aki ráadásul még ki is oktatja a fiatal anyukát.

Honnan veszed, hogy félreneveli az unokádat? Csak és kizárólag azért, mert nem a te szájízed szerint bánik a gyerekkel, a kicsiből még nem lesz retardált, ezt hidd el kérlek. Ő a legjobbat akarja neki, hisz a gyereke! Ugyanúgy, ahogyan te is a legjobbat akarod a fiadnak, kérlek fogadd el, hogy a menyed is ugyanezt akarja megadni az unokádnak. Hisz az anyja! S így, ebben a helyzetben tanácsot adhatsz, de utasítást semmiképp, mert nincs hozzá jogod.

Anno te is fiatal, kezdő anyuka voltál: mit szóltál volna, ha az anyósod mindenbe megpróbál beleszólni a kicsi nevelése körül? Hogyan esett volna neked, ha úgy érzed, két tűz közé kerültél: egyik oldalról ott vannak az elvárásaid önmagaddal szemben, hogy milyen anya is szeretnél lenni, másik oldalról pedig az anyós, aki az ELVÁRTat képviseli, és valahol neki is szeretnél megfelelni, hisz a párod anyja?

Nagyon szar érzés, hidd el. És egy ifjú anyukát nem ezzel kellene leterhelni, főleg nem az első hetekben.

Ráadásul arról szó sem esett, hogy a pici milyen típus? Fáj-e a hasa? Üvölt-e egész éjjel? Hányszor eszik, mennyit alszik? A menyed, még a legtündéribb, legjobban alvó pici mellett is hulla fáradt lehet, ilyenkor legtöbbünk a háta közepére sem kívánja a látogatókat. Örül az ember, ha egy szál bugyiban és kinyúlt pólóban flangálva vidáman belerúghat a felhalmozódott vasalandó halomba két etetés között.

Nem kell kedvelned a menyed, ellenben el KELL fogadnod. Ha tetszik, ha nem, ő az unokád édesanyja, és akár a fejre is állhatsz, akkor sem lesz jogod megmondani, mit hogyan tegyen. A fiad őt választotta, te pedig maximum annyit tehetsz, hogy megköszönöd, hogy hetente kétszer láthatod az unokádat (ami egyáltalán nem kevés!), és ha nem is szeretettel, de minimum tisztelettel próbálsz közeledni feléjük.

Mai 07:54-es vagyok. Még egy dolgot szeretnék írni, mert azt mondtad: csak tanítgatod.

ALbert Einstein mondta: Nem tanítom a diákjaimat, csak megteremtem a megfelelő körülményeket ahhoz, hogy tanulhassanak.

Talán neked is így kellene tenned, nem?

Nem olvastam a hozzászolásokat...

MIndenkinek szíve joga kedvelni vagy nem kedvelni a máikat. A fiad őt választotta, ebbe bele kell törődni. Nem tudom mennyi idős a menyed, de hidd el bele fog tanulni.

A baba még pici, valószinű ezért akar minél több időt vele kettesben(hármasban tölteni). Nem hinném, hogy bele kellene szólni abba hogyan főz, takarít(hacsak nem putris), de ezt nem írtad.

Tanítani az anyjának kell, Te maximum tanácsot adhatsz amit vagy megvogad vagy nem. De ezek a tanácsok ne kioktatások legyenek. Légy türelemmel, később biztos többet enged az unokához.

1-2 hozzászólást elolvastam és azt hiszem, igencsak kapod itt a hideget-meleget!

Vagy megfontolod az okos hozzászólásokat, vagy nem...

Íme néhány példa, ami miatt én nem a nagyiknak- papiknak szültem a lányunkat.

Megszületett a gyermekünk, a család nagy öröme, büszkesége, stb. Ezzel nincs is gond.

- Viszont 2 hetes se volt a gyermek, mikor anyósom közölte, hogy ő bizony minden délután elviszi a gyereket sétálni. Én addig főzzek, mossak vagy csináljak azt amit akarok. Tagadni nem fogom (ha szégyen, ha nem) baromira nem tetszett az ötlet. Nem kisajátítani akarom a gyermekünket, de azért 2 hetesen nem igazán tartottam 'szerencsésnek', hogy elvigye az anyósom 1-2 órára. Nem is engedtem.

- Ezután kitalálta, hogy akkor ő eljön velünk orvoshoz, ha jön a védőnő, akkor kivesz szabadnapot, hogy itt legyen. Ez odáig 'fajult', hogy a védőnő megkérte, hogy mennyen el, mert így nem tud velem normálisan kommunikálni. Ugyanis minden kérdésre reflexből válaszolt anyósom és mellé elmesélte a párom és a sógornőm gyerekkori anekdotáit.

- Majd rá 3 nap múlva ki pattant a fejéből, hogy akkor majd átjönnek minden este és ők fürdetik meg a gyermeket. Azt hittem, hogy leesek a székről. Párom tiltakozott ez ellen a legjobban, hiszen ez az ő 'tisztsége'. (Szerintem jogos!)

- 1 hónapos lett a leányzónk, mikor nálunk voltak és éppen bepelenkáztam a kisasszonyt. Bejött az anyósom és közölte, hogy legközelebb ő megcsinálja, én egyáltalán ne fáradozzak emiatt. Eléggé meglepett, de úgy voltam vele, hogy jól van. Hiszen felnevelt 2 gyereket.

- Múlt héten ott voltunk a párom nagyijánál születésnapozni. Összegyűlt az egész család (párom részéről). Jöttek a jó tanácsok, igazítások, 'parancsok'. Én persze mindet végighallgattam. Majd felvetődött anyósomtól azaz ötlet, hogy ezentúl ők minden hétvégente kiviszik a nagyihoz a kislányunkat, hiszen ott úgyis összegyűlnek a rokonok. Mi ne fáradozzunk azért, hogy mindenhova, mindig el mennyünk a gyermekkel. Nem is értem, hogy gondolhatja azt, hogy esetleg az én családom nem kíváncsi a gyermekünkre?!? Vagy úgy gondolja, hogy az unokája kirakat bábu, akit minden hétvégén mutogatni kell?!? Ez már kiverte a biztosítékot nálam.

És ez még csak pár példa volt ... vannak vicce húzásik, mint pl. telefonálás nélkül beállítani. 3× csinálták meg, elsőnek beengedtem őket, 2-3. alkalomkor már nem.. 4×-re mosolyogva csaptam rájuk az ajtót (teszem hozzá: este fél 11kor!) Azóta megtanultak telefonálni.

Itt volt egy hetet édesanyám (akire azért rettentő nagy szükségem van: nagyon anyás vagyok!) és sokat segített. Ezért nagyon is hálás voltam neki. Anyósom kitalálta, hogy akkor ő is nálunk tölt 1 hetet.

Teszem hozzá, anyám 120 km-re és másfél órára lakik tőlünk, anyósom kb. 5 percre. Így még a slattyogó papucsával is hamarabb ideér, mint a mentő ...

Én nem ellenszenves vagyok anyós-apóssal, hanem a húzásaik miatt szinte már utálom őket.

Amíg nem volt gyerekünk, nagyon szerettük egymást. Mikor megtudták, hogy unoka lesz, apósom örült, anyósom meg elkezdett utálni és nem foglalkozott velünk.

Most, hogy megszületett .. még a szülőszobára is befeküdt volna mellém...

Arról nem beszélve, hogy mikor még tudtam szoptatni a lányunkat, ő beült mellém és nézett.. nézte, hogyan szopik a lányom ... Ön szerint mit éreztem? Mit gondoltam?!!!!??? Elküldtem volna a világ végére... mert ez csak rám és a lányomra tartozott, ez egy INTIM dolog ...

Na mindegy... az a gond, hogy a nagyik-papik sosem fogják megérteni, hogy az unokát nem nekik szüljük, neveljük!

Lehet imádni, szeretni, babusgatni, de mértékkel és ÉSSZEL! Nem okítani kell a frissen lett szülőket, hanem TÁMOGATNI és SEGÍTENI!

És, ha azt mondják, hogy NEM, akkor NEM! Bele kell törődni .. nem pedig hisztizni és durcáskodni..

Ugyanis, nem Ön fogja emelgetni a gyereket éjszaka 9 kilósan, ha kézhez szoktatják, hanem anyuci, akinek mondjuk fáj a dereka vagy egyéb problémái vannak és apuci, aki 1-2 óra múlva elindul dolgozni hulla fáradtan, mert egy percet sem aludt a gyerek miatt...

Úgyhogy, egy szó, mint száz... gondolja át, magának hogy estek volna friss szülőként, ha állandóan okítanák, parancsolnának magának és kritizálnák. Ráadásul még a gyerekét is nagyik-papik akarták volna nevelni ...!

Nem vagyok vallásos, de nekem az egyik kedvenc művem a Mária evangéliuma c. rockopera. Abban van egy jelenet, mikor Mária nem akarja, h Jézusnak baja legyen, nem akarja elengedni, szeretné, h vele maradjon. Tudja, h meg akarják őt ölni. De Jézus nem ezt akarja. Ő a beteljesülést szeretné véghez vinni. Ekkor azt mondja neki, h "ha szeretsz elengedsz, ha marasztalsz elhagysz".

Vagyis azt akarta, h váljanak el békében szeretetben, mert nem tudhatják, h mit hoz a jövő és lehet, h nagyon megbánnák, ha veszekedve válnának el.

"Elsősorban azért nem kedvelem a menyem, mert rávette a fiam, hogy költözzenek el vidékre. Én viszont azt akartam, hogy maradjanak velünk egy háztartásban. Nem értettem, hogy miért akarnak mindenáron külön menni."

- Mert felnőttek és ez az élet rendje. Nem is csodálom, hogy vidékre mentek, sokkal jobb a környezet, mint a fővárosban. Nem akarták anyuci állandó "tanítgatását" hallgatni.

Ez egyébként úgy kezdődött, hogy közölték, elköltöznek. A menyem még egyetemre járt, és megbeszélték, hogy ahogy lediplomázik, külön költöznek. Én néztem is nekik lakásokat ott a környékünkön, habár a szívem majd megszakadt. Erre megint csak azt kaptam, hogy miért nézegetek én nekik lakásokat, mondván "ők már felnőttek, hagy nézzenek már maguknak otthont". Pedig én itt is csak segíteni akartam, igaz bennem volt az is, hogy jó közel maradjanak.

- Igazi fiús anyuci. Miért kellene Önhöz közel lakniuk? Szabad emberek, azt csinálnak, amit akarnak. Csendben jegyezném meg, szerintem nem véletlen, hogy messzebb mentek...

Aztán, egyszer csak közölték velünk, (férjemmel és velem) hogy vettek egy telket vidéken (mi Budapesten élünk) és ott fognak építkezni. Már az rosszul esett, hogy a fiam abszolút nem említette, hogy venni szeretne egy telket, és a hátam mögött ment az egész.

Tudom, tudom.. megint csak semmi közöm nem volt hozzá, hisz Ő pénzük, Ő életük. De fáj!

Aztán felépítették a házukat, ás nagyon hamar elköltöztek.

Azóta már rájöttem, hogy egyrészt azért, mert nem tudtak velünk együtt élni, másrészt, mert vidéken szerettek volna élni.

- Mégis mire kellett volna várniuk? Amíg Ön engedélyt ad?

Féltékeny vagyok a menyemre, hogy a fiam sokkal több figyelmet szentel neki, holott tudom valahol mélyen a szívemben, hogy ennek így kell lennie.

- Még szép, hogy a feleségének és az új családjának szentel több időt! Örüljön annak, hogy a fia férfi lett és nem csipogó kis p..cs, aki anyucihoz szalad minden aprósággal.

Hát, az az igazság, hogy a menyem úgy főz.. Ilyen olíva olajakkal, meg teljes kiőrlésű lisztekből. Szóval, ilyen "egészségesen" (őszerinte) de szerintem csak felesleges pénzkidobás. Különben is olyan borzasztó annak a nokedlinek az íze a levesben, ami abból a lisztből van, hogy jajj.

A fiam meg azt mondja, hogy Ő így szereti, meg Ő kéri a feleségét, hogy ilyen legyen a nokedli. Én meg ezt nem hiszem el, mert a fiam azelőtt mindig úgy ette, ahogy én főztem. Úgy jó volt neki. Most mi változott?

Meg, például engem zavar az, hogy ha este megvacsoráznak, akkor nem mosogatnak el rögtön, hanem csak másnap reggel.

- Könyörgöm, na és akkor mi van, ha reggel mosogatnak el?! Nekik így jó, az ő háztartásuk és nem az Öné. Sepregessen otthon!

A fiam meg a menye, azt mondják, hogy nekik így jó. Meg, hogy én nem tudom magam elengedni. Pedig én csak igényes vagyok, és elmosogatom már este. Erre a fiam egyszer azt mondta rám, hogy én nem igényes vagyok, hanem karótnyelt.

Nem értem, hogy mondhat ilyet?

- Talán mert elege volt belőle, hogy folyton a feleségét szapulja és talán mert igaza volt?!

A menyem nem adott pólyát a kicsire, pedig az kell.

Hiába mondogattam neki, hogy tegye már rá, mert szerencsétlen gyereknek össze vissza nyaklik a nyaka. Azért se tette rá. A fiam pedig mindig az ő pártját fogja...

- Tévedés, semmit sem kell! Nem Ön fogja megmondani, hogy mit adjon a kicsire! Ismételni tudom csak az előttem szólókat, nem az Ön gyereke! Még szép, hogy az ő párját fogja.

Kedves Kérdező!

Örüljön annak, hogy heti kétszer beengedik. Ha továbbra is ez lesz a hozzáállása a dolgokhoz, egyszer csak azt veszi észre, hogy a "gyerekek" nem veszik fel a telefont, ha mennek hozzájuk, "véletlenül" más dolguk lesz, a heti 2 alkalom lecsökken 1-re, aztán 2 hetente 1-r