Miért kell ennyire negatívnak lefesteni az anyaságot?

Viszonylag kevésszer olvasom, hogy valaki visszacsinálná. De az miért baj, ha valaki le meri írni, hogy van rossz része is. Az egyik, hogy hadd írja már ki magából! A másik, ha már felhoztad a vezetést: a jogosítványszerzésnek is része az, hogy az ember hall a potenciálisan felmerülő problémákról, balesetekről, legyen az műszaki vagy vezetéstechnikai.

Aztán ott van az a rész, hogy ami jól megy, azt sokszor természetesnek veszi az ember, nem is gondol rá. De ami megviseli, arra sokszor nem tud nem gondolni. Főleg ha még friss az élmény. De ha le is írja a jót és rosszat is, mit veszel inkább észre belőle? A jót? A kis dicsekvő bezzeganya! A rosszat? Ezt a besavanyodott pesszimistát!

Megjegyzem, nekem jó volt, hogy már az anyaság előtt hallottam, láttam, nagynéniként néha kicsit tapasztaltam rossz dolgokat is. Mert így a jó dolgokat jobban becsültem már az elején is és a rosszak egy része sem ért meglepetésként. Egy kis része :D. Egyébként meg gondolj bele: adott egy anya, aki felé a babázásnak csak a rózsaszín cukormázas képét közvetítették. Kifog egy nehezebb babát. Szerinted mit fog gondolni? Először is, hatalmas gyomros lesz, másodszor magát fogja hibáztatni, hogy mit ront el, hiszen mindenki másnak minden szép és jó. És még beszélni sem beszélhet róla. Nekem az első babám sem volt álom könnyű, de a másodikra még ő sem tudott felkészíteni. 10-es hozzászóló mintha róla írt volna ;). És tudod mi segített sokat? Hogy beszélhettem róla, hogy voltak, akik meghallgattak, nem ítélkeztek és próbálták tartani bennem a lelket, mert csinálni kell! A férjem, anyukám, anyósom, nővérem. A férjem kivételével csupa olyan ember, akinek babázás kapcsán már volt "egy kis" tapasztalata és ezt őszintén megosztotta velem.

Mennyi rosszindulat és gonoszság van benned. Vagy csak egyszerűen nagyon buta vagy.

Az én gyerekem is olyan mint a tiéd, eszik, alszik, általában jókedvű, pedig ő is hasfajos, de sírás nélkül tűri.

Mégsem vagyok olyan egoista hogy azt gondoljam másnak nem lehet nehezebb és nem jogos a panaszkodasa.

És de nagyon is fontos erről beszélni, mert amég nem fog ki az ember egy ilyen gyereket addig nem gondolja hogy milyen nehéz lehet egy 0-24 ordító babával. És ha olvas erről előtte akkor nem az lesz az első gondolata hogy "úristen én vagyok a legszarabb anya, valamit nem jól csinálok".

Ha meg olvas róla mint én és mégis jó babát kap mint én, akkor meg szerencsésnek érzi magát, mint én. Te vagy bekotve rosszul hogy te ezt személyes sértésnek veszed.

Én például sajnálom hogy nem olvastam sztorikat a baby bluesrol, mert engem durván arcul csapott szülés után és azt hittem vége a világnak. Nagyon is jó lett volna ha felkeszultebben ér.

#36 rohadjál meg, én csak ennyit írok.

Látod, itt vannak a vélemények, te meg nem fogadod el őket.

Én hálás lettem volna, ha valaki őszintén felvilágosít, hogy egy babával az élet néha mennyire de mennyire kemény tud lenni, mert ja, felméri az ember ép ésszel, hogy lesznek hosszú éjszakák, de azt aligha tudja, hogy milyen egy ordító csecsemővel a kezében hajnalanta virrasztani kitartóan 2 hónap nem alvás után... Vagy milyen az, amikor az ember mellei külön életet élnek, megszűnik az előző élete halvány morzsája is, stb. Én az egészre azt mondom, hogy megéri, de nagyon nagyon kemény ebben benne lenni és legalább olyan káros a vattacukros babaillattal ámítani egy kismamát, mint a horrorral. Nem vagyunk egyformák és a babáink sem azok. A nulláról egy gyerekre átállást iszonyú nehezen viseltem egy nagyon "nehéz" babával. Szakemberhez is fordultam miatta. Az akkori viselkedésemet, kilátástalan gondolataimat, kétségbeesésemet akkor tudtam igazán megbocsátani magamnak, amikor megszületett a második gyerkőcünk és szembesültem vele, hogy "jaaaa, ez ilyen is lehet!?" Aki kap egy könnyű babát, az értem, hogy miért nem érti... Szerintem fontos, hogy ne riogassunk, de azért objektív képet kapjon mindenki arról, hogy mivel is járHAT ez, mert nagyon pofán tud csapni a valóság és sokkal mélyebbre kerül valaki, ha rózsaszín ködre számított. Jobb a te eseted. Te beijedtél, majd kellemesen csalódtál. Más rózsaszín ködben él és utána alig tudja kivakarni magát a gödör aljáról.

Azt én is utálom, amikor negatív spirállal találkozom. Az általad említett is ez a kategória, amikor pl. jól alszik a gyerekem, örülök neki és erre élből jön a válasz, hogy "majd elromlik". Ezt én sem tudom miért kell. De talán a tipikus magyar dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitás. Nem csak a gyerekvállalásnál jelenik meg. Én az ilyen embereket kerülöm akkor is, ha tudom, hogy jó eséllyel igaza van és nem mindig csillámpónihányás a gyereknevelés. Élből nem bírom elviselni a negatív embereket és én sem szeretek az lenni. Tudok örülni, hogy másnak jobb, akkor is, ha most éjjel pl. szerintem többet voltam ébren, mint amennyit aludtam. Ez van, ez ezzel jár, de ismét kiemelném, hogy én egy pillanatig sem érzem úgy, hogy ha újra kezdhetném máshogy csinálnám. Egyszerűen imádom őket. Azt viszont érzem, hogy már semmiképpen nem kezdeném előről, vagyis nem lesz több gyerekünk. :)