Miért kell ennyire negatívnak lefesteni az anyaságot?

Á, azokat gyerektelenek írják. Nincs életük és ide járnak kiélni magukat.

Én átlag napi 2x öltöztetem át a gyereket, mert nyakig fosos. Engem már egyáltalán nem érdekel, a napi rutin része. Nincs olyan pelenka, ami nem csődölt volna még be.

A cukormázas része, hogy megtanulta, hogy azonnal hasra vágja magát olyankor és kiabál, ha nem vagyok mellette, hogy ne kelljen naponta játszószőnyeget mosnom, mert akkor csak a kicsin tud játszani. Amíg nem tudott megfordulni én fordítottam rajta és mondogattam, hogy vissza ne forduljon(hasról már 2 hónappal előtte tudott), meg ne mozduljon, amíg előkészítettem a terepet az átöltözéshez. (Lassan 5 hónapos cukorfalat.)

Emberfüggő, nem mindenki talál benne élvezetet, persze ezt személyesen nem vállalná be. Anonym fórumokon jobban fel mérik vállalni az emberek a véleményüket. El kell fogadni, hogyha te úgy is látod, hogy habos-babos boldogság a gyereknevelés,valakinek élete legrosszabb döntése és megbánja.

A negatív dolgok vannak túlsúlyban a pozitív dolgokkal szemben sokaknak. Jó esetben még a gyerek előtt sikerül ezt átgondolni és nem akkor, amikor már megszületett. Mert akkor a gyerek életét is tönkreteszi vele, meg a magáét is.

Hát én egyetértek a kérdésedben lévő kommenttel. Nekünk vért izzadós, többemberes, sírós, hasfájós rajtam alvós- vagy legtöbbször nem alvós, 0-24-ben rajtam csüngős volt a lányunk csecsemőnek, aki utálta a hordozókendőket, babakocsit, autós hordozót és autósülést, egy valamit szeretett, a kezemben lenni. Semmit nem tudtam mellette csinálni, és a házból se tudtunk kilépni, mert üvöltés volt a vége. Akkor lett jobb, mikor megtanult ülni 9 hónaposan, a babakocsi ülőrészében elvolt már. Brutálisan kiégtem. Most várjuk a másodikat, de a lányunk már óvodás. Nem véletlenül lesz ekkora korkülönbség, engem traumatizált a csecsemőkor eleje.

Azért festem le ennyire negatívnak, mert nekem ennyire negatív volt. Mindenkinek más, és szerencsés, akinek eszik-alszik babája van. Nem kell rettegni, hogy mikor romlik el, de az első babás anyukák hajlamosak magukat hibáztatni, hogy ,,na hol rontottam el?". Én is mennyit sírtam a fáradtságtól és a tehetetlenségtől, magamban keresve a hibát. Pedig nincs hiba, minden gyerek más, és minden könnyebb pillanatot meg kell becsülni, mert benne van a pakliban, hogy a fogzás, idegrendszeri érés, mozgásfejlődés borítja. Amikor olvastam sorstársak kommentjeit, az kicist megnyugtatott, hogy nem én vagyok a legrosszabb anya a világon.

Vannak akiknek nagyon nagy szívás a terhességtől kezdve,folytatva a traumatikus szüléssel. Aztán kap egy többemberes kis jövevényt..

Egyáltalán nem kell le szólni, ha valaki őszintén elmondja, hogy számára szívás.

Neked nem az, szuper. De ettől még mindkettő tapasztalat fontos.

Durva , hogy még mindig szinte tabu őszintén elmondani, hogy az anyaság nem mindig móka és kacagás.

Szerintem igen is fontos kicsomagolni és nem habos babos tündibündi szivárványszínű vattacukor illatú csomagban hagyni, tálalni. Miért hazudjon bárki , ha számára nehéz? Jobb lesz másnak ha szépíti?

Rengeteg mindenre muszáj lenne felhívni a figyelmet, kezdve a terhesség alatt előforduló depresszióval vagy a szülés utánira.

Arra hogyan dolgozza fel valaki ha traumás szülés élménye volt.

Támogatni és nem le szólni, a problémáját nem félvállról venni.

Kedves kérdező! Te kaptál egy "jó" babát. Valószínűleg én is az általad leírt kommentelők közé tartozom. Nagyon-nagyon szeretem a lányom, semmiért nem adnám, de nálunk a babás korszak nem rózsaszín volt, hanem pokol. Első 4 hónapot végig üvöltötte reggeltől estig a hasfájástól(mindent kipróbáltunk, de csak az idő segített), csak kézben cipelve volt el. Utána is megmaradt a hisztis, ordítós természete. 8,5 hónapos, de nem volt átaludt éjjel. Jobb estéken 3x, rosszabbakon 10x ébred. Nappal addig lehet tőle valamit csinálni, míg alszik. Örökmozgó. Este jutna valamennyi szabadidő, de akkor beájulok én is. A házasságunk is erősen megsínylette a babakorszakot. Most már egyre jobban élvezem az anyaságot, de nem egyszerű.

Értem, hogy valakinek tök jó és rózsaszín minden. De nem mindenkinek jut ilyen baba, és bizony arcon csapja az egész. Elkezdi emészteni magát, hogy mi a baj vele, mit csinál rosszul, hiszen másoknak szuper minden. Szerintem jó tudni, hogy nem vagyok egyedül a nehéz természetű babámmal.