Hogyan reagálnátok, ha a férjetek elvinné a közel hat hónapos anyatejes babátokat három órára és több, mint négy óra után hozná vissza?
Az anyukájához mentek. A baba általában 2.5 óránként eszik, már néha kóstoltatunk vele, de étkezés még nincs kiváltva. Az indok az, hogy elaludt és mivel rajta aludt, így nem akarta felkelteni azzal, hogy üzenetet ír. 3,5 óra után azzal hívott fel, hogy épp megy át a boltba tápszert vagy bébiételt venni, hogy megetesse és utána akkor majd jönnek.
Ti mit tennétek?
És anyósodnak sincs telefonja, hogy fel tudd hívni, ha a férjed nem veszi fel?
Várj, kitalálom. Anyósod le volt nemítva. Vagy valami hasonló. Nyilván erősen túlreagáltad ezt az egészet.
Nyilván én se örültem volna, hogy nem úgy alakult, ahogy megbeszéltük. De nem is vesztem volna össze szerencsétlennel emiatt. Megoldotta, ügyes volt. Megbeszéled vele, hogy máskor jobban figyeljen. Vagy vigyen tartalékba kaját. Mi mindig vittünk, akárhova mentünk, mert egy gyerek totál kiszámíthatatlan.
#51 Nem fél óra késés miatt még nem aggódtam túlzottan, egyszer megcsörgettem őket meg egyszer hívtam, de azt nem tudta ugye felvenni, gondoltam vezet vagy épp elköszön vagy valami. Ha ennyivel később érkeznek, akkor “belefér”, nyilván ő van a gyerekkel és ő látja. Ami kiverte a biztosítékot, az az volt, mikor több, mint fél óra késéssel felhívott, hogy ő most megy a boltba tápszert venni a gyereknek, aki életében nem kapott tápszert, mert pont attól féltem, hogy bukni fog, azt sem tudta milyen tápszert kéne venni (én sem).
Vagy, ha azt nem, akkor babakaját, ahelyett, hogy mondjuk felkeléskor engem hívott volna, hogy induljak el, mert nem mer elindulni a gyerekkel, mert fél, hogy bőgni fog. Vagy esetleg valahogy előtte szólt volna, mikor látszódott, hogy nem tudnak közel sem hazaérni. (És igen, kissé ki vagyok rá hegyezve is, mert anyósom a baba 3 hetes kora óta nyomja azt, hogy hagyjam vele a gyereket és fejjek le tejet, menjek el egy napra, vagy ha nem tudok fejni, akkor ad neki tápszert és most is náluk voltak).
"Refluxra van speciális tápszer (milumil Ar Optima ) ami kimondottan jó sűrű, hogy ne bukjon annyit"
Lányom sugárban hányt és betont kakált az Ar Optimától. Egyébként egyáltalán nem sűrű. Ellenben Nutriton sűrítővel olyat kevertem, amiben megállt a kanál és meg se fogta a hasát. Anyatejhez is adható.
+ Nekünk is a gyakran kisebb adag jött be, attól csökkent.
A férjem sosem vitte el így a gyereket (jelenleg 10 hónapos) az anyjáékhoz, és nem azért, mert nem engedném vagy ilyesmi. Egyszerűen fel sem merülne benne, kb. ufónak nézne, ha felvetném.
Pedig tök logikus, amiket itt írnak. Legközelebb itthon maradok, kíváncsi leszek, hogy boldogul. 😃
Nálunk inkább az van, hogy a legnagyobb örömmel ráhagynám, de játssza a szerencsétlent.
"mert nem mer elindulni a gyerekkel, mert fél, hogy bőgni fog"
Mondjuk amelyik férfi így viszonyul a saját gyerekéhez egy 10-20 perces "utazás" előtt, az ássa el magát.
De ennyi ideig az is eltart, amíg a boltból hazahozza a kaját és nekiáll etetni a gyereket.
Szóval képtelen vagyok megérteni, miért nem hazaindult, amikor felébredt a kisbaba.
53#
Akkor szarul készítetted el.
Nem csak ez az egy tápszer van refluxra.
A férj kezébe nyomnám a lefejt tejet és vigyed. Addig is pihenek. 😁😅
Ha nem szól róla, azért nem örülnék, mégiscsak egy kisbabáról van szó.
Nem azért de te szerintem paranoiás vagy.
Mintha attól félnel,hogy a férjed és az anyós el akarják rabolni a gyereket...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!