Az apa nem akarja a babát. Mi a teendő?

#69! Nem azt írtad, hogy vetesse el, hanem borítékoltad, hogy a gyereknek a kérdező döntése miatt traumái lesznek gyerekkorában, ami miatt a felnőtt élete is sz@r lesz, miközben az első rész az nem biztos, a második meg pont ellentmond az elméletednek. Ha ugyanis feltételezzük, hogy más körülmények között, apa mellett felnőve is szerezhet a gyerek traumákat, akkor a felnőtt létét nem az fogja meghatározni, hogy az anya apa nélkül vállalta, hanem, hogy a szerzett gyerekkori sérüléseivel(mindenki szerez kisebb-nagyobb mértékben) mit tud/akar kezdeni.

Volt egy barátnőm. A szülei együtt nevelték, bár válni akartak, csak közbejött a 2.gyerek és maradtak. Felnőtt, családja lett. Ő akkor megmondta, hogy sose fog válni a tanult tehetetlenség miatt. Tehát tudja, hogy mit hozott magával, de nem foglalkozik vele. A pszichológusokat lenézi. Önértékelése nulla. Azt nehéz megmondani, hogy ebben mennyi szerepe van a gyerekkorának, a családjának és mennyi az egyéb, felnőttkori hatásoknak. Ha kizárólag az általad említett összefüggésekre támaszkodnánk, azt mondhatnánk, családban felnőni káros, hisz itt az eredmény, egy nulla önértékeléssel rendelkező, tehetetlen, szorongó felnőtt. De ugye egyetértünk abban, hogy ez hülyeség? Ő nem dolgozik magán, nem érdekli az önismeret, mindent magára vesz, és sérelmeit a külvilágra vetíti ki. Ha pl. valaki elegédett a saját kapcsolatával, az ellene szól. A másik ne érezze azt, mert az neki olyan, mintha azt mondaná "neked bezzeg csak egy sz@r pasi jutott". Ha másnak megdicsérik a gyerekét, ő úgy érzi, mintha azt mondanák, az ő gyereke sz@r. Ha másnak sikere van valamiben, akkor ő minek érzi magát? Sz@rnak. Tehát az ő elvárása szerint a külvilág változzon. Ne legyenek senkinek sikerei, vagy legalább titkolja el, ugyanígy tegyen akkor is, ha elégedett a kapcsolataival, büszke a gyerekére stb., mert az neki fáj. Véletlenül se tenné fel MAGÁNAK a kérdést: Miért érzem én ettől rosszul magam? Mit tehetek azért ÉN, hogy ne érezzem ezt? Hiába volt apja, nem azon múlt. Kényelmes lehet felnőttként mindent az elcseszett gyerekkorunkra fogni, de nem egy jó irány szerintem. A kérdező megszüli a gyerekét és igyekszik a legjobb tudása szerint felnevelni. Ez a legtöbb, amit tehet.

Nem gyártottam történetet. Az a válaszoló maga írta le, hogy egyedül vállalta a gyerekeket. (Valóban én értelmeztem úgy, ha egyedül, akkor nem az apjukkal, az egyedül szó általam ismert jelentése alapján.) Te pedig arról regéltél, milyen káros, hogy a gyerek azt érzi"nem kell az apjának " Erre írtam, HA mindkettőt TE írtad, akkor ellentmondás. Nem tudtam, hogy ugyanaz az ember írta-e, az is benne volt. Azóta tisztázódott, hogy nem, elsőre is felfogtam. Így nincs ellentmondás.

"Ha meg átélted és neked lett belőle gondod ne vetítsed ki másokra hanem menj el egy pszichológushoz.” Ezt nem én írtam, de egyetértek.

#67

#70! Valóban nincs közöm hozzá, nem is érdekel. De ha a témához sincs köze, akkor minek írtad le?🤷🏼‍♀️

Ha valaki tudatosan EGYEDÜL vállal gyereket, az közvélekedés szerint azt jelenti, hogy nem a gyerek apjával, tehát az apa nem vesz részt a nevelésben. Ez 99,99%-ban így van. Legalábbis a TUDATOS arra utal, hogy ez az eredeti felállás, ami később változhat. Bocs, hogy nem tudtam, hogy te a 0,01-be tartozol.

Mint már írtam a hozzászólásom abban az esetben lett volna érvényes, ha azonos vagy azzal a válaszolóval, akinek írtam, így nem. Szerintem ezt túltárgyaltuk.

#63

"Szerintem kicsit túlgondolod. Egy gyerek is megérti, hogy az apja szemét. És megérti, hogy nem vele van a baj, ha az anya normálisan lekommunikálja.

Apa nélkül is élhet egy gyerek teljes életet. Sőt, az egyik barátnőm (és több ilyet ismerek) gyerekként azért imádkozott, hogy bár lelépne az apja. Mert egy alkoholista, erőszakos barom volt, aki felváltva verte hol a gyerekeit, hol a feleségét."

ez baromira nem így van...

a legszemetebb apát vagy anyát is szeretheti a gyerek ájulásig...

és nem tudod lekommunikálni mert az érzéseket nem lehet kidumálni a gyerekből...