Az apa nem akarja a babát. Mi a teendő?

Amirő te beszélsz, hogy megérti az már bőven kisiskolás kor. Egy 2-3 éves kisgyerek nem érti meg. Ahogy váláskor is majdnem mindig magukra veszik a gyerekek, hogy miattuk váltak el. És ami 2-3 évesen beépül, azok lesznek az életünk során az alapok, a zsigeri reakciók.

De nem vitatkozom - mondjuk azt nem is akarnék, csak elmondtam valamit, egy másik aspektusból, az hogy te ezzel nem tudsz azonosulni, mert nincs meg hozzá a tapasztalatod, a tudásod, a tágabb rálátásod, azzal én nem szeretnék semmit kezdeni. Csak néha fáj látni, hogy emberek azt gondolják, hogy kardinális kérdések nincsenek semmilyen hatással az életükre csak azért mert nem depressziós vagy pszichopata az illető. Persze, hogy tök normálisan funkcionál a legtöbb ember, aki apa nélkül nő fel. Mégsem lehet azt mondani, hogy ne hatna ki rájuk.

De megértem, hogy ez a koncepció a mostani gondolkodásodba nem illeszkedik, ezért csípőből elutasítod. Még nem tartasz ott. Tök oké.

#62! Mi az, hogy még nem tart ott??? Te valami felsőbbrendű lénynek képzeld magad, mert te bezzeg "már ott tartasz." Aztán mitől tudnád te jobban, mondd már meg?! A tied is csak egy vélemény, mint az összes többi válaszolóé, csak szólok.

Azt meg külön remélem, hogy nem vagy azonos a #56 válaszolóval,(csak a zöld pöttyötök egyenlő) mert úgy pláne nevetséges lenne az okoskodásod.

"Ráadásul tudatosan egyedül vállaltam az első kettőt, viszont életem szerelme az apjuk." Tehát egyedül vállaltad, aztán mázlid volt, mert mégis kellettek az apjuknak. És képes vagy kiosztani egy másik embert, hogy milyen károkat okoz a gyereknek, ha "nem kell az apjuknak", miközben te tök ugyanezt kockáztattad? Kemény vagy.

Az önismereti útban nem tart ott.

És nem, nem vagyok felsőbbrendű lény. Annyi, hogy többet foglalkoztam a témával, így nagyobb rálátásom és nagyobb tudásanyagom van róla. Viszont azzal, hogy valaki az önismerettel mélyebben akarjon foglalkozni, ahhoz az életedben jó esetben van egy pont, amikor már ott tartasz, amikor igényed van rá, amikor nyitottá válsz, amikor válaszokat keresel. Nem mindenkinek ugyanakkor jön el.

Nem, az 56os nem én vagyok. De látom, mielőtt megvártad volna a választ, elkönyvelted. Én a 60as választ írtam, de mindegy. Itt a gyakoribb rájöttem, hogy nem dívik tudatosnak lenni, meg a dolgok mögé nézni. Sajnálom.

#64! Az önismerethez ennek nem sok köze van. Benne van a nevében ÖNismeret. Te pedig a saját elképzelésed akarod ráerőltetni. "Csak néha fáj látni, hogy emberek azt gondolják, hogy kardinális kérdések nincsenek semmilyen hatással az életükre csak azért mert nem depressziós vagy pszichopata az illető. Persze, hogy tök normálisan funkcionál a legtöbb ember, aki apa nélkül nő fel. Mégsem lehet azt mondani, hogy ne hatna ki rájuk." NEKED fáj, hogy valaki máshogy gondolkodik adott témáról. Tehát elvárod, hogy ő gondolkodjon máshogy. Van még hova fejlődnöd önismeret kérdésében, úgy látom. Könnyen lehet, hogy a kérdező azt is tudja, hogy nem csak az apa hiánya, hanem minden más is hatással van a gyerekre. Az elvált apa, az otthon élő jó apa, az otthon élő rossz apa, a jó apa, de rossz férj, a jó apa, jó férj stb. Ha elvetetné ezt a gyereket és később más körülmények között vállalna, annak a gyereknek is meghatározná a gyerekkorát a családi helyzete, vagy így, vagy úgy. Bolond lenne elvetetni! De ezt le is írta, csak te valamiért nem akarod elfogadni. Nyugi, annak is megvan a gyökere, hogy téged miért érint ilyen mélyen, ha valaki máshogy dönt, mint te tennéd. Van egy rossz hírem, nagy eséllyel a te gyerekkorodban. Szóval fölösleges így felfújni, mindenféle családból viszünk magunkkal jót és rosszat is.

"De látom, mielőtt megvártad volna a választ, elkönyvelted." Hol könyveltem el? Leírtam, hogy REMÉLEM, nem te vagy, minden más feltételes módban van, arra az esetre, ha mégis te lennél. Ha nem, akkor nyilván nem érvényes 🤷🏼‍♀️

#63

Sehol nem írtam, hogy vetesse el. Igazából az első hozzászólásom nem is a kérdezőnek címeztem. Abból indult ki az egész. A kérdező arra reagált. És én egy szóval sem mondtam azt se, hogy vetesse el. Nem is tennék ilyet, mert ez egyéni döntés.

Milyen érdekes, hogy te egész kerek történeteket gyártasz le feltételezésekből, melyeket utána tényként kezelsz.

Ez már nem feltételesmód:

“ Tehát egyedül vállaltad, aztán mázlid volt, mert mégis kellettek az apjuknak. És képes vagy kiosztani egy másik embert, hogy milyen károkat okoz a gyereknek, ha "nem kell az apjuknak", miközben te tök ugyanezt kockáztattad? Kemény vagy.”

“ Szóval fölösleges így felfújni, mindenféle családból viszünk magunkkal jót és rosszat is.”

Ebben teljesen igazad van.

Én az 55-ös válaszolóra reagáltam, aki úgy fogalmazott, hogy egészséges, jó tanuló a fia, nincs semmi baja, pedig apa nélkül nő fel. Erre írtam, hogy mit visz tovább, nem most fog látszani.

“ Van még hova fejlődnöd önismeret kérdésében, úgy látom”

Hál istennek az önismereti út egy élethosszig tartó tanulás 😉 mindig van hova fejlődni.

“ Ha meg átélted és neked lett belőle gondod ne vetítsed ki másokra hanem menj el egy pszichológushoz.”

Köszönöm, már túl vagyok rajta. És nem kivetítem, hanem rengeteg emberrel találkoztam, akiknek a mostban lévő pl munkahelyi problémáinak - mondjuk egy megfelelési kényszernek vagy önbizalomhiánynak - a gyökerét egész pici korból, a szüleitől hozza. Ezt hívják tapasztalatnak és tanulásnak. Mondhatod, hogy ez csak az én véleményem. De ennek szakirodalma, kutatásai vannak. Tanulható dolog, és el lehet fogadni ha valaki tapasztaltabb mond véleményt.

És nekem nincs gondom azzal ha más másképp látja, ha megalapozott a véleménye és nemcsak vagdalkozik.

Az meg hogy fáj látni, hogy az emberek többsége nem is akar tudatos lenni ebben a témában, igen az a saját megélésem, érzésem. Szerencsés esetben egy embernek joga van az érzéseihez. Én azért érzem ezt, mert látom, hogy akik tudatosabban foglalkoznak önismerettel, a múltban keletkezett hibák, hiányok kijavításával mennyit tud adni az ő és pláne a gyerekeik életéhez, szemben azokkal, akik szőnyeg alá söprik ezeket. Ez kb mint egy dietetikus, akinek megvan a tudása hogy hogyan lehetne egészségesebben étkezni, amivel életminőségbeli változást lehetne megèlni, és fáj neki, hogy ezt nem mindenki látja. Hozzáteszem, az hogy ez nekem - vagy a dietetikusnak - fáj, nem jelenti azt, hogy én ezt mindenkire rá akarnám erőltetni. Sőt tudom is, hogy nem lehet, mert mindenkinek magának kell eljutnia oda, hogy ezt akarja. Viszont a véleményemet, az érzéseimet, mások minősítése és személyeskedés nélkül leírom, ha adekvátnak érzem az adott témához. (Pl ezért reagáltam az 55ös válaszra)