Apa vagyok, pár hónapos a gyerek, de már nem bírom a feleségemmel, mit tennél?

58-as vagyok. Még kiegészíteném azzal, hogy a feleséged megborult pillanataiban valószínű fel sem fogja, hogy valóban szétszakadhat a család, csak bántva érzi magát és ezért ő is bánt (elveszi tőled a gyereket, ha szétmentek).

Sokan vagyunk sokfélék, mindenki máshogy éli meg az új helyzetet. Valaki erre született, én és még nagyon sokan nem. Ez szerintem nem szégyellni való, nem vagyunk ettől sz*r anyák, csak mások. Ilyenkor mutatkozik meg igazán egy kapcsolat milyensége, mennyire tudják túlélni a nehézségeket, csapatként játszani, segíteni egymást, stb. A feleségednek biztos vagyok benne, hogy segítségre van szüksége, csak úgy vélem nem tudja megfogalmazni miért és hogyan is tudnál/tudnátok segíteni neki, hiszen nekünk anyáknak kell megküzdenünk azzal, hogy MINDEN megváltozott az életünkben. Ezen egy gyors gyerekmentes bevásárlás nem segít. Nekem legalábbis nem.

Én azt szoktam mondani, hogy az én életem 100%-ban megváltozott, lásd feljebb. A férjemé maximum 30-ban. Megváltoztak az esti órái, amiket eddig kettesben töltöttünk és a hétvégéi, minden más maradt a régi. Ebben ő is igazat ad nekem mindig. Próbálj kicsit simulékony lenni, ha menteni szeretnéd a helyzetet, a bizalmába férkőzni újra és újra, dícsérni, hogy milyen jó anya, milyen ügyesen megnyugtatta, elaltatta, stb. a gyereket. Amikor ki van borulva kérdezd meg tőle hogyan tudnál neki segíteni. Szeretne-e pihenni 1-2 órát? És ahogy más is mondta, ha 2-3 év múlva sem változik a helyzet, amikor már picit anyuka is kezdi visszanyerni az énjét, akkor érdemes komolyan elgondolkozni azon, hogy ezt be kell fejezni, hiszen a gyerek érdeke is az, ha nem ebben nő fel. Persze ehhez neked is nagyokat kell nyelni és téged is 100%-ban igényel, ha partner akarsz ebben lenni, vagyis át akarod őt segíteni ezen a helyzeten. Én nem győzöm elégszer hangsúlyozni mennyire büszke vagyok a férjemre, ahogy kezel engem/minket, akkor is amikor éppen elviselhetetlen vagyok. Tudom, hogy őt is nagyon elfárasztja, hogy türelmes legyen.

Sarkosan gondolkozol. Ha apuka is beleteszi a magáét és anyuka elkezdi jobban érezni magát a bőrében, akkor eljön a várva várt változás. Én erre próbáltam rávilágítani és arra, hogyha esélyt akar ennek adni, akkor 2-3 évig érdemes próbálkozni, tovább nem.

De ha sarkítunk, akkor mondhatjuk azt is, hogy a gyerekvállalással anyukának is kuss lesz a neve. Akkor apukának miért lenne más a helyzete? Tegyük ezt félre...

A 2-3 évet azért hoztam példának, mert ha biztosan a kisbabás/gyermekes nehézség okozza a gondot, akkor az addigra sokat fog javulni. Ha nem, akkor csak egyre rosszabb lesz. Ha egy pár tud csapatként gondolkozni, akkor nem konstans sz*r a helyzet és ha sz*r is éppen, letudják kommunikálni, vagyis átsegítik egymást a gyerekkel járó első évek nehézségén, kézenfogva. De ehhez először közel kell férkőzni valahogy az anyuka agyához, hogy elfogadja, hogy rá is szükség van a változáshoz. Nevezhetjük ezt "becsicskulásnak", szerintem viszont tudatos mentőakció, ha számít a házasságom és egyben akarom tartani a családom. Márpedig itt most apuka tud tiszta aggyal gondolkozni, vagyis ahelyett, hogy kisétál az ajtón, ő tud mentő akciót indítani. Én ezt így látom.

A nagyobbik gyerekünk 2,5 eves koraig gondoltam ugy, hogy en jobban tudom mindenkinel, mi a jo a gyereknek, hiszrn en vagyok az anyja. Az apjanal is jobban. Aztan raeszmeltem, hogy ezzel a gondolattal mekkora szakadekot teremtettem kozem es a ferjem koze, es a gyerek es ferjem koze is. Vegre tisztabban tudtam gondolkodni. Atirtam a fejemben levo gondolatot arra, hogy az apja eppolyan jol tudhatja, mint en, pont olyan teljeserteku szulo, mint en. Ez pont arra az idoszakra esett, mikor a gyerekunk meg extrabban anyas lett, es mar szoban is kifejezte az orditas mellett. Mindent velem akart csinalni, az apjaval semmit. Azota tudom persze, hogy ez eletkori sajatossag, de sokat lehet rajta tompitani a megfelelo hozzaallassal. Azota lett meg egy gyerekunk, nala mar nem akart az en gyereknevelesi hozzaallasom miatt a ferjem kifutni gondolatban a vilagbol is minden masnap (csak mondjuk hetente egyszer :D).

A feleseged is ugy latom, hogy keresztulmegy egy olyan idoszakon, amikor minden korabbi elkepzeleset (pl. azt is, hogy majd egyutt fogtok a gyerekkrl kapcsolatban donteni) felulirtak a hormonok, meg az anyasaggal jaro sokk.

Mi sokat beszelgettunk, es en szerencsere rajottem, mennyire rossz hatasa volt annak, amit csinaltam, es azota is igyekszem tanulni uj dolgokat, es idorol idore beszelgetni a ferjemmel a gyereknevelesi kerdesekrol. Sok mindent el is engedtem. Tenyleg nagyon jo a Tuzbiztos hazassag c. film. En kiprobalnam a helyedben a benne levo tippeket, es megneznem, hogy hat.