Apa vagyok, pár hónapos a gyerek, de már nem bírom a feleségemmel, mit tennél?

Gyeden lévő nőként nem értem miért van ennyire támadva a kérdező. A leírása alapján ő segít a gyerek körül, és kiveszi a részét a házimunkából is.

Azt meg azért írja le sokszor, hogy többet keres, mert többen tanácsolták itt neki, hogy legyen otthon ő gyeden. Erre írta válasznak, hogy nem reális megoldás, mert a nő fizetéséből nem élnének meg. És megint ő lett a szemét elnyomó, miközben csak mások felvetésére válaszolt. Ugyanígy viccesek, akik azt írják, hogy jobban jár a nő ha elválik, mert semmit nem veszít. Ők ezen a világon élnek amúgy? Hacsak nem az apa kapja a felügyeleti jogot (de erre babáknál kevés esély van), akkor de, rengeteg mindent veszít. Lakhatást, anyagi biztonságot, kényelmet. Adhatja a gyereket bölcsibe, mehet dolgozni, és mellette tök egyedül kéne mindent megoldania amire most ketten vannak. Ja, tényleg sokkal kényelmesebbnek hangzik, szokták is mondani, hogy igazi nyaralás egyedül gyereket nevelni.

Bármit ír, mindig új dolgokkal lesz megvádolva. Most komolyan ilyenekbe kell belekötni, hogy bevásárlás, meg budi pucolás? Basszus, Tesco bármit kivisz bárhova. Mosogatógépet bepakolni 3 perc. A budit meg heti egyszer 10 perc kipucolni. Azért ha a kérdező főz is, meg a gyerekkel is kiveszi a részét, akkor nehogy már tényleg megint ő legyen a rossz. Nem kell mártírkodni és úgy beállítani mintha a takarítás egy átlagos, gépiesített háztartásban akkora meló lenne. Nyilván nem kell mindig mindennek úgy csillogni, mintha az angol királynőt várnák vendégségbe. De a mai világban mikor létezik mosógép, szárítógép, mosogatógép, robotporszívó, stb (és a leírás alapján nekik futná is ilyesmikre), azért ne akarjanak már belehalni az emberek egy átlagos tisztasági szint fenntartásába. Persze, lehet nem élni a lehetőségekkel és megszakadni meg mártírkodni is, csak ne csodálkozzanak ha senki nem vevő erre egy idő után.

Azt meg kereken leírta, hogy a felesége nem adja ki a kezeiből a gyereket, nem akar nélküle programot csinálni, pedig lenne rá lehetősége.

Valószínű ha eddig normális volt, akkor tényleg szülés utáni depressziója van. Ami szomorú, de ha nem hajlandó tenni magáért, nem hajlandó beismerni hogy baj van és terápiára menni, akkor minden férfi türelme a végére ér egyszer, hiszen senki nem fog élete végéig szenvedni egy bántalmazó partner mellett. Márpedig a depressziós emberek sajnos sokszor bántalmazóak a párjuk felé (is). És hiába nem tehetnek róla, attól még fáj ez a másiknak. Ezért fontos, hogy igenis legalább a felismerésig jussanak el. Kicsit olyan már, mintha az otthon lévő nők egy érinthetetlen kaszt lennének, akik bármit csinálnak, soha semmiben nem lehetnek hibásak, mert jön a jolly joker depresszió kártya és pont, innentől akkor viselkedhetnek bárkivel bárhogyan bármeddig. Tényleg kemény, és tényleg rengeteg kizsigerelt szerencsétlen nő van, aki lusta here férjet fogott ki, aki mellett meg kell szakadni. A leírás alapján itt pont nem ez a helyzet, a kérdező kiveszi a részét, a gyereket is lenne lehetőség "lepasszolni", és a kérdező hajlandó lenne időt, energiát, és lóvét áldozni abba, hogy segítsen a felesége mentális betegségén. Itt van az a pont, ahol vagy a nőnek kell mozdulnia és ezzel a segítséggel élnie, vagy ha nem tud, akkor szétesik a családja. Nyilván az sem mindegy, hogy az a pár hónapos gyerek 2 hónapos vagy már majdnem egy éves, mennyi ideje megy ez így. De a végtelenségig senki nem fog egy bunkózó nőt elviselni. És 3 évig sem, ahogy írták az egyik korábbi kommentben, hogy addig van krízis időszak. Hát én sem lennék 3 évig egy szar kalcsolatban, akár depressziós a másik, akár nem.

A kérdésre válaszolva, én leülnék vele egyszer ketten beszélgetni. Elmondanám ezt így, hogy nem bírom tovább a folyamatos feszültséget. Megkérdezném mi a baj, hogy tudok segíteni, mi hiányzik. És megmondanám, hogy szeretnék szakemberhez fordulni, és vele ketten terápiára menni, mert úgy érzem, hogy ezt a problémát szakember nélkül nem fogjuk tudni megoldani. Ha vevő rá, akkor nyilván adnék időt a változásnak.

Szerintem ez egy nagyon nehéz kérdés és ha az ilyen helyzetbe kerülő, kommunikálni nem tudó párok segítséget kapnának, akkor nagyon sok kapcsolat menekülhetne meg.

A babánk 7 hónapos. Korábban egy független, határozott egyén voltam, megszoktam hogy megyek a fejem után, jól szerveztem az életem még két munkahellyel is és elég jól kerestem. Vágytam az anyaságra, de nehéz volt feldolgozni a váltást. Sírtam hazafelé az utolsó munkanapomon. Aztán traumaként éltem meg a szülést és a kórházi napokat, majd iszonyat nehezen dolgoztam fel, hogy én és az én igényeim teljes egészében megszűntek létezni.

Az én férjem 8 órában dolgozik (nem itthonról), de hogy értsd... Ő a munkahelyén akkor olvas el egy cikket, vagy ül be a budira, amikor akar és akkor eszik, amikor megéhezik. Én meg itthon vagyok egy babával, zéró felnőtt emberi inger ér egésznap, sokszor azt sem tudom mit csinálok, a gyerekem ordít miközben a wc-n ülök és rendszeresen délután 4-kor jut eszembe, hogy én már az atyaúristent is megpároltam és lepürésítettem, majd megetettem a gyerekemmel, de én ma még nem igazán ettem normális étket. Aztán hazaér a férjem és nyilván neki is lennének igényei a gyereken túl, amire én olykor felrobbanok és be is indul a passzív agresszív énem, mert egyszerűen elfáradtam pszichésen. Én tudom, hogy ez rossz és őszintén elgondolkoztam már, hogy lehet pszichológusra lenne szükségem. DE! A tisztább pillanataimban tudok bocsánatot kérni és megtudom fogalmazni, hogy EZ a bajom. Az átalakult életemmel nehezen küzdök meg, ennyi. Ugyanakkor a gyerekemet imádom, ellátom, vigyorgok vele, imádom figyelni, ahogy nyílik az értelme, de akkor is egy 0-24 órás szolgálat, kialvatlan vagyok és a vége mindig az, hogy rájövök, hogy igaza van annak, aki azt mondja egy nő magának szül gyereket. Hiába segít apuka amennyit tud, rám marad a gyerek, amikor ő dolgozik, én szoptatom, így nem tudok órákra elmenni lelkiismeretfurdalás nélkül úgy, hogy ne érezzem, hogy sietnem kell haza. Eleinte egyáltalán nem tudtam elmenni, mert 3 hónapos koráig max egy másfél órát bírt ki cici nélkül.

Nem felvágás, de ha valaki fele olyan tudatos mint én, valószinű nem tudja megfogalmazni mi a baja, csak érzi belülről, hogy frusztrált és mivel te vagy ott, rajtad éli ki. Ha olajat öntesz a tűzre, csak mégrosszabb lesz. Persze, számítanak a te érzéseid is, de első körben az ő lelkében kell rendet tenni, mert érezhetően nem kezel valamit jól és ez nem ellened irányul valószínűleg, csak rajtad csapódik.

Én úgy gondolom, hogy a kérdésedet akár a férjem is megfogalmazhatta volna sajnos, csak mi megtudjuk beszélni. Néha ő is elrúgja a pöttyöst olyan beszólásokkal, ami csak szítja a tüzet, de ha alapvetően ő nem lenne ennyire megértő és türelmes, akkor már nem lennénk együtt. Szóval le a kalappal a nők előtt, akik teljesítik ezt a 0-24-es szolgálatot és le a kalappal a férjek előtt, akik nem csak hogy elviselik a teljesen megváltozott élethelyzetüket és feleségüket, de még segítő kezet is nyújtanak amikor csak tudnak. Tudom, sokan sokkal könnyebben veszik ezeket az akadályokat. Nekem ez így sikerült és nem szégyellem. Ellenben borzasztó büszke vagyok a férjemre, hogy olyan apa amilyen és hogy elviseli a néha hárpia énemet!

Talán tényleg nem ártana kivenned egy irodát.

Az se feltétlen jó, ha állandóan együtt vagytok.