Apa vagyok, pár hónapos a gyerek, de már nem bírom a feleségemmel, mit tennél?

#9: Szintén a női oldalról ismerős. Hosszú hónapokig kibírhatatlan voltam, ezt én is éreztem, de egyszerűen teljesen kivoltam idegileg. A babával próbáltam türelmes, mosolygós lenni, de ezen kívül minden apróságon felhúztam magam. A hormonok (mint egy menstruáció előtti hiszti a köbön), a kialvatlanság, a saját testem, az új helyzet egy eleinte csak sírással kommunikáló csecsemővel, eddig ismeretlen problémák, amire nem tudom a megoldást, a 0-24-es készenlét, amiből nincs kilépés és még lehetne sorolni. Szerencsére ott volt mellettem a férjem, aki elfogadta, hogy ez egy időleges, de akkor végtelennek tűnő állapot (lehet, hogy szakember segítségére is szükségem lett volna?). Nem egy kommunikációs nagyágyú, szóval volt, hogy olajat öntött a tűzre (pl. "De hát nem is sír annyit!" mondta úgy, hogy azon a héten sokat volt bent a munkahelyén, a baba meg épp a szeparációs szorongásnál járt), de rajta volt, hogy segítsen. Sokat beszéltünk róla (na meg még többet vitatkoztunk), de ebből legalább lejött, hogy a helyzetet hasonlóan látjuk, csak a megoldást nem ismerjük. Voltak jobb és rosszabb időszakok, ez nagyban függött attól is, hogy mennyire volt a babának épp sírós vagy rosszul alvós életszakasza.

Ami talán segíthet: könnyű mondani, de a türelem és a tudat, hogy ez egy - remélhetőleg - időleges dolog. Ha nem, vagy nagyon bedurvul, akkor érdemes lehet szakembert keresni, első körben legalább a védőnővel beszélni, remélhetőleg jó fej (nem csak az anyukák beszélhetnek ám vele, a mienk pl. kérésre úgy időzítette az érkezéseit, hogy a férjem is ott tudjon lenni). Emellett jó lenne, ha meg tudnátok oldani, hogy a feleséged el tudjon szabadulni 1-1 órára a gyerektől és a házimunkától. Akár csak úgy, hogy sétál egyet a környéken, hogy kiszellőztesse a fejét. Nálunk ez a kutyasétáltatás volt (már ha nem kellett a babát magammal vinnem).

Kitartást kívánok mindkettőtöknek!

A gyerekvallalas a nonek totalis krizis, nem pedig rozsaszin kodfelho, ahogy sokan beallitjak. Nekem is szules utani depresszionak tunik, ha elotte normalis volt. En is megborultam az elso gyerekunk szuletese utan. Traumatikus szuleselmeny volt, a gyereket ellattam, de 6 honapos koraban kezdtem csak el kotodni hozza, azt is azutan, hogy szakemberhez fordultam 4 honapos koraban. Szoval az sem azonnal tortent. En is kibirhatatlan voltam, ami nem is csoda, mert a hormonalis valtozasra es a traumara jott meg pluszban az allando, 0-24-es szolgalat a gyerek mellett, a nagyon nehezen gyogyulo gatsebem is hosszu ideig gondot okozott, de a legbrutalabb a nemalvas volt. Ahogy vegzett a ferjem a munkaval, nyomtam a kezebe a gyereket minden este, es bezuhantam az agyba. Es nalunk o fozni es takaritani is segitett. Jo, a mi nagyobbik gyerekunk szenzoros gyanus, extraerzekeny volt mindenre, egesz nap hordozni kellett, kulonben sirt.

A ferjem megtett mindent, hogy ezt az idoszakot megkonnyitse mindannyiunk szamara. Iszonyat nehez lehetett neki is, nemcsak nekem, bar ketsegkivul o volt abban az allapotban, hogy tisztan tudjon gondolkozni.

Nekunk azt a tanacsot adtak, hogy a gyerek 3 eves koraig ne hozzunk lehetoleg az egesz eletunkre kihato nagy dontest, mert a gyerek elso harom eve krizishelyzet, abban pedig nem ajanlott.

En ertem, hogy nehezen birod, de talan segit, ha tudod, hogy a depresszio betegseg, nem onkent valasztott dolog, es van belole kiut.

"pár hónapos a gyerek"

Ez mindent elmond. Egy "apa", aki még le se bírja írni a gyerek pontos korát... képzelem, milyen apa lehet.

Egy olyan, aki nem mereszti a seggét, büszkén közli, hogy pontosan mennyi, mert aktívan részt vesz a gyerek életében.

15!

Totál lényegtelen hogy 3 hónapos, 2 hetes és 4 napos a gyerek, vagy 5 hónapos 3 hetes és 2 napos. Nyilván tudja a korát, de a kérdés szempontjából konkrétan lényegtelen.

Ne haragudj, a megbeszélési készséget nem, de a feleséged frusztrációját teljesen megértem. Nem írtad le, mit tettél eddig, hogy neki könnyebb legyen, hogy szellemileg frissebb legyen. Bizonyára főleg idegileg fáradt, de kialvatlan is lehet.

El szoktad vinni a gyereket sétálni, vásárolni vagy valahova, hogy egy kicsit élvezhesse a csöndet? Van valaki, akire rá tudjátok bízni, hogy heti egyszer kettesben lehessetek? Szoktál neki kedveskedni, átvenni a fürdetést, altatást, ha nem cicis baba?

Annyit tennék meg hozza hogy a gyerekkel en is szepen viselkedtem, soha nem emeltem a hangom ra, szepen elvoltunk. A férjemen csattant. En meg mindig depresszióra gyanakszom amit kezelnetek kell.

#9 voltam