Mit tegyek, feleségem szeretne gyereket, pedig korábban majdnem belehalt?
Fiatal feleségemmel zökkenőmentes babavárást terveztünk. 22 évesen szülni gondoltuk könnyű lesz. Áh dehogy.
Terhességi cukorbeteg lett, magasvérnyomása lett, elkapott pár fertőzést. Szülésnél pedig újrakellett éleszteni őt. Nem beszélve arról, hogy másfél hónapot kórházban töltött a szülés előtt. Ebben az időszakban borzasztóan nézett ki és fogyott is sokat.
Szülés után is voltak gondok és fájdalmak.
Én férfiként a poklot éltem át. Tudni, hogy az imádott feleségem az életével játszik azért, hogy gyermekünk legyen, fájdalommal töltött el. Természetesen imádom a kislányunkat. De eldöntöttem, hogy nem lesz több gyerek, mert én kockázatosnak ítélem.
Borzasztóan félek, hogy a feleségem nem fogja túlélni. Ő viszont nagyon szeretne testvért a lányunknak. Pokoli erős nő és hisz abban, hogy nem lesz baj. Én kevésbé
Orvossal beszéltünk, ő nem ellenzi, mert már 5 év eltelt.
Nektek mi a véleményetek? Én rettegek. Inkább örökbefogadás mellett szavaznék.
Érthető, hogy ezek után nagyon félsz, de ha az orvos azt mondja, hogy lehet és a feleséged szeretné, akkor adj neki egy esélyt. De csak akkor vágjatok bele, ha mindketten szeretnétek? Párod mit gondol az örökbefogadásról? Sokat kell várni, az igaz.
Egyébként velem is hasonló történt, mármint nekem azért nincs tesóm, mert koraszülött voltam, anyunak terhességi toxémiája volt és félt bevállalni egy tesót, így persze apu elfogadta. Viszont nálatok szeretné a párod, beszélgessetek erről és nyugodj meg! Ha te is szeretnél még egy gyereket és amiatt van benned félsz, ami történt, ez legyőzhető.
Nekem baratnom majdnem komplikaciok miatt ott maradt a mutoasztalon, a kovetkezo szulese teljesen siman, gond nelkul lezajlott, jobb nem is lehetett volna.
Ertheto hogy felsz, de ez egy olyan dolog hogy azert mert az elso szornyu volt nem biztos hogy a kovetkezo is az lesz, vagy ha az elso siman ment es szepen alakult az sem garancia hogy nem lesz valami nagy baj a kovetkezonel.
A szules egy kiszamithatatlan dolog, az elozmenyek vagy visszafognak vagy batoritanak de semmikeppen sem lehet kovetkeztetest levonni arra vonatkozolag hogy biztos ilyen lesz a kovetkezo is mert ez nem igy mukodik. A terhesseg es szules egy nagyon osszetett es komplex folyamat ezert sem lehet megmondani elore mi lesz az elozoektol fuggetlen.
Itt semmire nincs garancia, se a jora se a rosszra.
Mindenki bemegy de nem tudhatja biztosra hogy mi lesz.
Ha a doki orvosilag nem ellenzi akkor amennyi esellyel tortenhet rossz ugyanannyi esellyel lehet csodalatos elmeny is. Ez 50-50%. Es nem csak a felesegednel hanem minden nonel aki atlepi a szuloszoba ajtajat.
Az első terhességem álomkönnyű volt. Még szülés előtt háromszor simán elmentem boltba a lift nélküli negyedikről(feledékeny voltam) megfőztem, sütöttem rétest.
Ötkor elfolyt a magzatvizem, bementünk a kórházba.
Kaptam beöntést, aztán meg sétálgattam.
Este kilenckor elöntött a vér. Leszakadt a placenta, elájultam. Képek vannak csak meg. Majdnem másfél liter vért vesztettem, mint megtudtam, haldokoltunk a lányommal.
Akkor azt mondtam, soha többé.
Aztán terhes lettem a másodikkal. Abortuszra készültem először, de megláttam uh-n és képtelen voltam.
22.hétig vészes hányás
Pánikrohamok
Hisztéria
Ételundor
Isiász
Hogy csak a legjobbakat említsem.
A 30.héten megkaptam az időpontot programozott császárra.
Az időpont előtt két nappal még elmentem a dokim magánrendelésére, terhesgondozásra.
Jóban voltam a dokimmal, az aszisztens is régi barátnőm. Megkínált (koffeinmentes) kávéval, panaszkodtam az isiászra, hogy mostanában folyton kisugárzik a hasamra is...
Aztán vizsgálatnál közölte, hogy négy ujjnyira nyitva vagyok. :D
Telefonált a kórházba, hogy van-e szabad műtő, nekem megy közben elment a magzatvizem.
Mire kiért a mentő, megszültem.
"Nektek mi a véleményetek?"
Nekem az a véleményem, hogy az orvos messze többet tud a feleséged bajairól és jelenlegi állapotáról, ráadásul (velem és veled ellentétben) ő szakember.
Tehát hagyatkozzatok arra, amit ő mond!
Nem szerencsés olyanokat mondani, hogy "eldöntöttem, hogy nem lesz több gyerek, mert én kockázatosnak ítélem". Te, egymagad? Jobb helyeken a gyerekvállalás, és hogy hányat vállalnak, közös döntés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!