Kinek van igaza? Az anyukának vagy nekünk?
Játszótéren voltunk tegnap a 2 és fél éves kislányommal. Volt ott egy anyuka a 6-7 év körüli fiával, akivel már többször is találkoztunk, amikor az apja lehozta.
A játszótér csúszdás része 3 csúszdából és 4 feljáróból áll (van egy húzós köteles, egy pókhálós köteles, egy létrás és egy falmászós feljáró is), van egy hordó, ami összeköt két csúszdát és van egy híd, ami a két nagyobb csúszdát köti össze, és "folyosó köti össze a két kisebb csúszdát a két nagyobb csúszdával.
Az én 2 és fél éves lányomnak nagyobb szabadsága volt a játszótéren, mint a 6 év körüli fiúnak. Csak azt lehetett hallani anyukától, hogy ne mássz ide, ne menj oda, ne menj olyan magasra a hintára. Kb semmit nem csinálhatott.
A kislányom miértes korszakjában van, mindent megkérdez. Hangosan megkérdezte, hogy a fiú miért nem mehet fel a nagy csúszdákhoz. Először tőlem, majd tőlük is, hogy a "nagybaba" miért nem mehet fel a nagy csúszdákhoz.
Erre anyuka nem szólt semmit. A lányom kérdezgetett engem, próbáltam elterelni a figyelmét, de csak érdekelte, hogy a nagybaba miért nem mehet fel a nagy csúszdákhoz, amikor ő kisebb, és felmehet.
Mentünk volna át a hintához, mert már nekem volt kellemetlen,meg anyuka is rosszallóan nézett, hogy a lányom kérdezget, hiába válaszoltam rá, hogy az anyukája nem engedi, meg hogy félti, kérdezgette tovább, hogy miért.
Erre anyuka megfordult és ránk üvöltött, hogy "én vagyok az anyja, és én döntöm el, azért!" Erre összevesztünk, hogy mit kell ordibálni a gyerekemmel. Az volt a válasz, hogy mert nem érti meg, hogy ő dönt
"Látnia kell, hogy elfogadsz másokat, hogy elfogadjon másokat."
Pontosan!
Annyira bírom a magadfajta mindenbe beleszólókat, akik ezt adják tovább a gyerekeiknek is.
Unokahúgom sajnos megégett egy balesetben, hegei vannak. Az egy dolog, hogy megbámulja a többi gyerek (meg felnőtt, akikben viszont lehetne már annyi tapintat, hogy nem teszik), na de hogy baromi hangosan elkezdik kérdezgetni jó esetben csak a saját anyjuktól, rosszabb esetben a kislánytól, az nála is volt már, hogy kivágta a biztosítékot, mikor nem vette észre magát a kedves szülő többedszerre sem.
Miért fájna elkezdeni megnevelni a gyerekedet, hogy nem, nem illik mindig mindent erőszakosan kérdezgetni, mert bizonyos dolgokhoz semmi köze? Mások külseje, viselkedése (amíg nem bántó) na az pont ez a kategória. Meg lehet halkan kérdezni, meg lehet otthon beszélni, de nehogy már az legyen a normális, hogy odaront egy tök idegen felnőtthöz és elkezdi piszkálni, te meg erre nem teszel semmit, amikor meg az illetőnek elege lesz, még neked áll feljebb. Semmi baja nem lesz a gyerekednek attól, ha megtanulja, hogy nem szórakozhat mindenkivel. Az már inkább káros, hogy te nem szóltál volna rá erélyesen legkésőbb akkor, amikor az anyukát kezdte faggatni, hogy ezt most fejezze be. Ilyen hozzáállással fog a kislányod még sokkal bunkóbb válaszokat is kapni. Majd ha beleáll egy piás, ápolatlan csövesbe, agyontetovált drogosba, kétbites szétszolizott-szétsminkelt csajba, aranyfuxos, óbégatós roma famíliába, azoktól is elvárod majd, hogy kötelező jelleggel elégítsék ki a gyerek kíváncsiságát?
Mennyi paraszt hozzászólás.
A naaagy anyukák. 😆👏
Az anyuka a hangnemben hibázott csak.
Te meg ott, hogy a gyerek kivancsiságára nem adtál kielégítő választ. Azért kérdez 2x, 3x vissza a gyerek, meg aztán inkább az idegen anyukát kérdi, mert nem volt elég neki az a válasz, amit kapott.
A másik anyukának persze, hogy felmegy a pumpa, hiszen
1) a gyereke azt látja, hogy neki nem engedi meg az anyja, erre a te gyereked is az anyuka ellen van kb, mert miért nem szabad neki, hiszen nekem igen.
2) attól, hogy ő is anya, nem köteles elviselni más állandóan kérdezősködő gyerekét. Igenis, lehet idegesítő egy idegen számára.
3) lehet neki is rossz napja, vagy elege van, hogy mindenki cseszteti, miért nem engedi meg ezt meg azt a gyerekének, és még erre egy 2,5 éves is rátesz.
35-ös, csak?????
Ha a kérdező utána szájon vágta volna, akkor mondhatnánk, hogy a kérdező csak abban hibázott, hogy kezet emelt a másikra?
Egy felnőttet mentegettek itt, hogy rossz napja van meg ilyen baromságok. És a gyerektől kéritek számon a helyes viselkedést.
Anyuka magyaráz, hogy nem mehet fel a nagy csúszdához a 6 éves fiú, mert meg fog halni egy olyan csúszdán, amit egy 2 és fél éves is könnyeden használ.
Kislány: anya, miért nem mehet fel a nagybaba a nagycsúszdához?
Anya: mert az anyukája nem engedi.
Kislány (Fluimucinos ábeles idegesítő hanggal): de miéért?
Anya: mert félti, mivel lehet először vannak itt.
Kislány (fluimucinos ábeles hangon): de miéért?
Anya: azért drága kislányom, mert a szülőanyja, aki ott áll a csúszdánál, az korábbi tapasztalatai, józan észjárása és az időjárás-előrejelzés alapján kiszámolta, hogy nem mehet fel 6 évesen olyan magasra, mivel a nagycsúszda légmagasságában nem elég jó a páratartalom, és szegény nagybaba megsérülne a csúszdázás során, mivel rövid nadrág van rajta és tapadós a csúszda, így 8 napon belül gyógyuló sérüléseket is szerezhetne, meg hát a felfelé kanyarodó szempillája akár lefelé is görbülhetne.
Kislány (ugyanolyan értetlenül): de miért?
Mire az Anya rendre utasítóanv Fejezd be ezt a kérdezősködést! Mit kérdezősködsz? Nincs jogod mások életébe beleszólni, szedd össze magad! Örülnél ha megkérdeznék, hogy te miért vagy a nagycsúszdán? Viselkedj!
Ez lett volna a kielégítő válasz nektek?
Nekem 3 éves gyerekem van, dettó ez. Ha túlmagyarázom, azért kérdez, ha alig mondok valamit, akkor azért, ha kitalálok valamit, akkor azért. És hogy miért? Mert gyerek.
Ja, és hülyeség azt állítani, hogy el lehet terelni egy gyerek figyelmét, főleg az enyémét úgy, hogy előtte történnek a dolgok.
Menjen el anyuka, vigye el a gyereket, mert kérdez valamit. Csak úgy kiváncsiságból: ha a boltban kérdezne így valakiről a gyerek, ott hagynátok az árut, mert kérdez?
#38 voltam (19:09-es)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!