Kinek van igaza? Az anyukának vagy nekünk?
Játszótéren voltunk tegnap a 2 és fél éves kislányommal. Volt ott egy anyuka a 6-7 év körüli fiával, akivel már többször is találkoztunk, amikor az apja lehozta.
A játszótér csúszdás része 3 csúszdából és 4 feljáróból áll (van egy húzós köteles, egy pókhálós köteles, egy létrás és egy falmászós feljáró is), van egy hordó, ami összeköt két csúszdát és van egy híd, ami a két nagyobb csúszdát köti össze, és "folyosó köti össze a két kisebb csúszdát a két nagyobb csúszdával.
Az én 2 és fél éves lányomnak nagyobb szabadsága volt a játszótéren, mint a 6 év körüli fiúnak. Csak azt lehetett hallani anyukától, hogy ne mássz ide, ne menj oda, ne menj olyan magasra a hintára. Kb semmit nem csinálhatott.
A kislányom miértes korszakjában van, mindent megkérdez. Hangosan megkérdezte, hogy a fiú miért nem mehet fel a nagy csúszdákhoz. Először tőlem, majd tőlük is, hogy a "nagybaba" miért nem mehet fel a nagy csúszdákhoz.
Erre anyuka nem szólt semmit. A lányom kérdezgetett engem, próbáltam elterelni a figyelmét, de csak érdekelte, hogy a nagybaba miért nem mehet fel a nagy csúszdákhoz, amikor ő kisebb, és felmehet.
Mentünk volna át a hintához, mert már nekem volt kellemetlen,meg anyuka is rosszallóan nézett, hogy a lányom kérdezget, hiába válaszoltam rá, hogy az anyukája nem engedi, meg hogy félti, kérdezgette tovább, hogy miért.
Erre anyuka megfordult és ránk üvöltött, hogy "én vagyok az anyja, és én döntöm el, azért!" Erre összevesztünk, hogy mit kell ordibálni a gyerekemmel. Az volt a válasz, hogy mert nem érti meg, hogy ő dönt
Az enyém is szokott megjegyzéseket tenni nyilvánosan idegenekről és ilyenkor én mindig hangosan rendre utasítom, hogy nem szabad másokat megszólni, kritizálni. Ekkor a másik fél is megnyugszik és a gyerek is elhallgat.
Ajánlom neked is! És nem lesz több ilyen rátok üvöltés.
Szerintem az anyukának, csak nem üvöltve kellett volna kifejeznie magát.
Én sem örülnék annak, ha valaki beszólna nekem anyaként és valszeg én is visszaszóltam volna, hogy az én gyerekem, az én dolgom, de ha vki nem tudja megnevelni a gyerekét, akkor sem kezdem el én nevelni, hanem hangosan megmondom a sajátomnak, hogy na látod, így te sose viselkedj!
A példamutatásnál nincs jobb! Veszekedésnek meg nincs értelme.
Egyébként mi van akkor, ha ez az anyuka azért félti ennyire a gyerekét, mert mondjuk korábban már elvesztett egyet?!
Sosem tudhatjuk, hogy kinek-mi áll a hátterében.
"Először tőlem, majd tőlük is, hogy a "nagybaba" miért nem mehet fel a nagy csúszdákhoz."
-> Normális felnőtt ember ilyenkor valamit visszaköp, ha kérdeznek.
Még ha nem is az igazat, valamit.
Anyuka itt hibázott, hogy szart se reagált.
Amúgy szerintem egy 2.5 évestől nem elvàrható még, hogy ne kérdezgessen másokról...
Itt egyedül a te gyerekedet kellene megnevelni, hogy ne okoskodjon meg szóljon bele mások dolgába. Az teljesen normális, hogy megkérdezi tőled, de az nem, hogy erőszakoskodik idegenekkel szemben is, amire te képtelen vagy hatékonyan reagálni és ha a másiknál elpattan a húr, még neked áll feljebb. Igen, teljesen jogosan kiabált rá a tiszteletlen gyerekedre, megérdemelte, mert tiszteletlenül viselkedett. Nem ettől lesz lelkisérült, max ha te ezt elülteted benne.
Ahhoz meg egy deka közöd sincs, mi miért van vagy nincs megengedve a másik gyereknek. Nagy ítélkezésedben abba bele se gondoltál gondolom, hogy mi van, ha pl valamilyen mozgáskoordinációs vagy szellemi problémája van?
Nem értek veled egyet.
Egyrészről ennyit arról, hogy az ilyen helyeken mindenki magával van elfoglalva, ha ennyire tisztában vagy azzal, hogy máskor mit szabad a kisfiúnak.
Másrészről de, pontosan az a válasz erre, hogy “mert én vagyok az anyja”. Tán csak nem áll le az ember magyarázkodni egy vadidegennek.
Harmadrészről, hogy valaki erről is kérdést írjon ki, az több, mint nevetséges. Bárkinek lehet rossz napja, hogy egy ilyen szituban így reagáljon, te kezelted rosszul a helyzetet, igenis lehetnek olyan dolgok, amelyeket nem kötöttek az orrodra, de ami neki indokolttá tette a tiltást, lehet előttevaló nap jó nagyot esett vhonnan, vagy éppen indultak valahová, csak a gyerek addig nyávogott, hogy csak megálltak egyet kettőt csúszni, de nem akarta, hogy koszos legyen a ruhája. Vagy egyszerűen csak félti. Attól még fel fog nőni ő is, mert 6 évesen volt olyan csúszda, amire az egyik szülő felengedte, a másik nem.
Nem is értem, hogy jön ide, hogy kinek van igaza...?
Mi ez? Bírósági eljárás, vagy mi? :-DDDD
Az üvöltést azért nehezen tudom elképzelni, de azért nyugodtan is elmondhatta volna, hogy azért, mert pl veszélyes.
Nálunk is van olyan amire még 9 évesen sem engedem fel olyan rohadt magas, plussz van egy függőhídas cucc amit 7 év alatti nem is használhat - mondjuk sok szülő leszrja ezt is, a bszott nagy csúszdára is felengedik a kicsiket is, hát nekem meg nem hiányzik a baj.
Neked is elég lett volna annyit mondani a gyereknek, hogy az ő anyukája így döntött és kész, pont
Azért kíváncsi lennék, ha a kérdező lenne a másik nő, és úgy írta volna ki a kérdést, milyen válaszok lennének. 😂
Akkor jönne, hogy nem "szégyelled magad, egy kisgyerekkel kiabálsz!!", vagy például "miért nem magyaráztad el annak a kislánynak, hogy miért nem mászhat fel a gyereked?!", esetleg felkérdeznék, hogy adjon már rá magyarázatot, miért nem játszhat a gyereke úgy, mint máskor az apjával pl?!
Szóval ennyit érnek ezek a "válaszok". 🤭
Jó bunkó volt az az anyuka. Egy dolog, hogy mit enged meg a gyerekének, egy másik meg, hogy ráüvölt a másik ember kétéves gyerekére. Alighanem megmondtam volna annak a nőnek, hogy ezt a stílust kinek tartogassa...
Ekkora gyerek igenis mindig kérdez, ha az anyuka valóban nevelte volna a saját gyerekét, nem idomította volna, akkor emlékezhetett volna rá. Tehát azért ordított rá, mert korának megfelelően viselkedett. De látom, sok válaszoló se érti, hogy nem anyuka kérdezgetett, hanem a kislánya.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!