Honnan van egzisztenciája 21-23 éveseknek a családalapításhoz?
Gyakran olvasom itt, hogy 21-22 éves lányok már az első babájukat várják és mindig kikérik maguknak, hogy a semmire szülnének. Elmondják, hogy van már végzettségük, munkatapasztalatuk, saját ház, kocsi meg félretett pénz - de most komolyan, ezt hogy lehet itthon megvalósítani?
Mert oké, nekem is van olyan ismerősöm, aki ennyire fiatalon szült, de ott a szülők és 10+éves férjek teremtettek meg hozzá mindent, ezt szokták úgy feltüntetni, hogy "saját egzisztencia"?
Komolyan érdekel, hogy lehet úgy megvalósítani a fiatalon gyereket vállalást úgy, hogy az ne a " majd lesz valahogy" alapon történjen.
31# vagyok
40#: a poén az, hogy mi itt gyakorin ismerkedtünk meg a Férjemmel. :)
A korombeliek közül, akiket ismerek a legtöbben valóban nem akarnak még családot, de komoly kapcsolatuk sincs vagy egyáltalán nem is volt. Nekem szerencsém volt, hogy találtam valakit, akivel ugyanazt akartuk és még akarjuk is a jövőre nézve. Előtte volt olyan srác, akinek az volt a legfontosabb, hogy a haverjaival menjen piálni, meg az esti sorozatát megnézze. Pedig idősebb volt ő is nálam. Nem is találkozunk sokat.
Első oldalon vagyok. A lakás budai oldalon, apró42nm) közepes állapotú volt, a gyereknek volt saját szobája, felújítottam használt holmikkal, meg akkor még olcsó munkásokkal(30ért csempézték a fürdőm), nagyon szép lett és 20 Mért adtam el.
Persze nem kell annyira irigyelni, se az egyetemet nem tudtam befejezni, se nem dolgoztam az elmúlt 7 évben, csak 8-12ig van szabadidőm évek óta, és nem tudtam kertesházat se venni, az anyáméknál élünk, a pénzből alig maradt. Egyszer fent, egyszer lent(lányom autista+adhds, most kezd könnyebb lenni)
Azért én annyira gyakran nem látok itt ilyet sőt, szinte soha ki sem derül, hogy mit ért az illető egzisztencia alatt (saját ház és tsai). Ha szakmunkás végzettsége van, vagy vmilyen OKJ, bizony előfordulhat, hogy van már 1-2 éves munkatapasztalata és lehet olyan munkája van, amivel valóban jól keres vagy legalábbis többet egy minimálbérnél. Tegyük fel körmös végzettsége van: ha van egy támogató szülői háttér, akik segítettek a vállalkozás elindításában, ha kellőképpen társaságkedvelő a nő, hogy már az elejétől kezdve legyen egy klientúrája és emellett még valóban nagyon ügyes is, akkor néhány hónap alatt már egész jól ellavírozik benne az ember. Nem lehetetlen. Akkor mi van, ha éppen örökölt egy ingatlant, persze az lehet Tápiómihályhónalján is egy kádár kocka, de van fedél a feje felett meg melegvíz, az azért több, mint a semmi és ha nincsenek ambíciói, hogy onnan máshova költözzék, szépen lassan fel lehet egy ilyet újítani. Vagy eladja és máris van pár millió forint önrésze egy későbbi ingatlanhoz. Autót meg 300ezer forintért is lehet venni, ettől pont nem vágódnék hanyatt.
Nem beszélve arról, ha esetleg egy anyagilag potens férfival kerül össze, vagy esetleg a családja támogatja, pl lakást vesz neki, autót stb.
Pl 1 év munkaviszony ami után jár a csed ugye most 100%bruttó
Falusi csok
Jól keresö férj, szülöi segitség
Lehet anyosékkal élnek (nemtudom manapság ez miért olyan felháborito..)
Nem kell egy gyereknek 3 szintes palota meg a legdrágább babakocsi.. étel, fedél, szeretet, nyugalom.. ennyi kell 😊
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!