A családban halmozott enyhe autizmus esetén kockázatos gyermeket vállalni?
Sziasztok!
26 éves nő vagyok, asperger szindrómás, azaz enyhe, jól funkcionáló autista.
Én vagyok az első a családban, akinél ezt diagnosztizálták, de édesapámnál és a nagyanyámnál is vannak az enyémhez hasonló, neurodivergens jelek.
Nálam is felnőttkorban lett meg a diagnózis, mert annyira elenyésző nehézséget okozott, hogy a szüleim sosem vizsgáltattak ki, és sokáig én sem gondoltam rá, csak azt hittem, hogy visszahúzódó, kínos és introvertált vagyok.
Mindössze annyiban nehezíti az életemet, hogy idegen társaságban kínos tudok lenni, nem jól reagálom le az emberek mondandóit, valamint néha belefeledkezek abba, amit mesélek. Valamint van empátiás készségem, át tudom érezni, hogy a másiknak rossz, sőt, szörnyen érzékeny vagyok, de nem tudom kifejezni vagy szavakkal megfogalmazni a sajnálatomat, érzéseimet.
Ezt leszámítva van 1-2 kényszercselekedetem, de egyáltalán nem érzem azt, hogy ezek elrontanák az életem minőségét. A felmenőimnek is csak ennyi a “baja”.
Tehát teljes értékű életet élek, párkapcsolatom van 4 éve, egyetemet végeztem, van jó állásom és úgy érzem, ha vannak is stiklijeim meg tudom állni a helyemet a világban.
Viszont köztudott, hogy az autizmus öröklődhet. Ez a mi családunkon is szépen végigment.
Ha a gyermekem magasan funkcionáló autista lenne, és csak annyi baja lenne, mint nekem, ráadásul ma már korán meg lehet kezdeni a fejlesztést, akkor bele mernék vágni. Viszont rettegek, hogy nála súlyosabban jönne elő, esetleg nem lenne ép értelmű. Az nekem is szörnyű lenne, és neki sem lenne egyszerű úgy az élet.
1-2 éven belül szeretnénk babát, de nagyon motoszkál bennem a gondolat, a félelem, hogy a családi halmozódás miatt majd ő jobban érintett lesz, mint mi. A vőlegényem nem neurodivergens egyébként és a családjában sincs ilyen személy, olyan sem, aki gyanús lenne.
válasza: válasza:Nálunk a lányom az első. Sehol senkinél nincs gyanús tünet a családban. Nem nagy a családunk és még a dédi is él, vele is végig elemeztük a csaladfát, másik oldalt a nagyival.
Nem tudom, de én nem kívánom azt a kínlódást a gyerekemnek, mint ami nekünk vele jutott, pedig diagnózis szerint "enyhe", de nem az. És abba se vagyok biztos, hogy az nt fiamnak kellene-e gyereket vállalni.
#2 Megkérdezhetem, hogy miket éltél meg kínlódásnak?
Egyébként én is olvastam; még aspik között is nagyon eltérő erősségű és milyenségű tünetek lehetnek.
válasza:"A családban halmozott enyhe autizmus esetén kockázatos gyermeket vállalni?"
Igen.
válasza:3, mondjuk nem igazán élveztem, hogy konkrétan táplálhatatlan volt. Az egy dolog, hogy szoptatni nem lehetett, mert legalább a sokadik tápszert elfogadta, de a tápszerről a szilárdra való átállás katasztrófa volt. Semmi, de semmi nem kellett neki 1,5 évesen se és amikor 20 hónaposan úgy döntött, hogy a tápszert se issza meg... Enyhén szólva is meg voltunk lőve. Nem egyszer kerültünk kiszáradással kórházba, mert annyi életösztön nem volt benne, mint egy kölyökmacskában. Fecskendővel itattuk 2 évesen is órához igazítva. Másra nem lehetett bízni.
Vagy amikor a meltdown-jai abból álltak, hogy károkra tépte a haját és a padlóba verte a fejét...
Nos, senki nem ezt akarja a gyerekének.
A korai diagnosztika még.... egy vicc.
3 hónapos korától kapott fejlesztést, de csak azért, mert "szerencsére" késett a mozgásfejlődése, és azzal tudták mit kezdeni. 3 havonta látta konkrét team (neurológus, pszichológus..) értékelték a fejlődését. Ennek ellenére 9 évesen "jöttek rá", hogy autista.
És ő enyhén érintett, ép értelmű, kitűnő tanuló.
De azt az utat, ami idáig vezetett senkinek nem kívánom.
válasza:Hidd el, mint a legtöbb embernek Magyarországon, a te családodban is vannak/voltak sokkal súlyosabb betegségek, mint az autizmus... 😅
Ennyi erővel senki ne vállaljon, mert az arra való hajlam is öröklődhet...
válasza:Jó helyen kérdezed, itt senki nem fogja neked megmondani őszintén, aki meg igen, azt lepontozzák. Mert mindenki szaporodni akar mindenáron, nem néz szembe azzal, hogy nem kéne. Ilyen esetben jobb az örökbefogadás, ha tényleg gyereket szeretnél.
Most tényleg ki akarsz szúrni a saját gyerekekkel, hogy jó eséllyel autista legyen? Csak azért, mert neked mindenáron saját kell? Miért? Nem is előnyösek a génjeid.
Legyen önkritikád.
válasza:4es vagyok, diagnosztizálatlan autista vagy Asperger szindrómás. Nálunk anyai vonalon van ez. Hiába azt tanítják,hogy apai ágon öröklődik.
A lányom Asperger szindrómás. Hidd el, ez így nagyon-nagyon nehéz, hogy az anya is érintett.
Nagyon.
Jól gondold meg a gyermekvállalást, főleg akkor,ha sok énidőt és egyedüllétet igényelsz,mint én!
Mert pl az én gyerekem állandóan beteg. És itt kell ülni vele a 4 fal közt,és nem lehetsz egyedül 1 percre sem. Ezt piszok nehéz kibírni, elfogadni.
Én imádom a lányom, de néha belül szenvedek emiatt. Főleg, ha jobb idő van kint, és az ember úgy ellenne egy erdőben vagy egy szép parkban egyedül zenéz hallgatva vagy olvasva egy könyvet.
Nekem viszonylag nagy a személyes terem. Legalábbis nagy volt. 😆. Mostmár megszűnt létezni. Teljesen.
Ezt úgy kell eldöntened,hogy utána már, ha megfogan,ez már megváltoztathatatlan.
Tudom. Azt tudom, hogy egyszer anya akarok lenni. Viszont még fiatalok vagyunk, mindketten harminc alatt, lehet, hogy várunk vele egy kicsit. Bár jövőre lesz az esküvőnk és úgy terveztük, hogy utána jöhetne a gyerek.
Egyfelől nagyon vágyok rá; de félek is tőle, az autizmus lehetőségétől és az egész gyermekneveléstől is.
Nekem is van szükségem olykor magányra, de ezzel nem vagyok egyedül, rengeteg ember igényli. Hát valamit valamiért alapon azt is be lehet áldozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!