Tényleg rossz anya leszek emiatt? Baj van velem?
Normális társ kérdése az egész. Két gyerekem van, és sosem voltam kimerült, kiégett, enervált, idegroncs. Énidőm is mindig volt, van, heti 3x jártam edzeni - amíg nyitva volt a terem, most persze nem. De a férjem azt mondta, felőle elmehetek minden nap is, ha úgy érzem, erre van szükségem. Nálunk nem az van, hogy kegyet gyakorol rám azzal, ha a saját gyerekeivel foglalkozik, hanem az, hogy teljes értékű szülő ő is, pont mint én. És nyilván neki is van énideje, ha épp szeretne. De ketten csinálunk mindent, és így sima ügy az egész.
Ha van egy ilyen férjed, párod, akkor már nyert ügyed van, nem kell magad az anyaság szent oltárán feláldoznod. Ha meg még mások is vannak, akikre számíthatsz (nagyszülők pl.), akkor pláne nem lesz gond.
És nem, nem leszel rossz anya. Akik emiatt lenéznek, azok általában azok, akik irigyek, mert a gyerekük/gyerekeik mellett még a férjüknek is pattognak, és sz@rni (már bocsánat) sem tudnak elmenni egyedül, mert apukára még addig sem lehet a saját gyerekét rábízni. Van ilyen sajnos, nem is kevés.
És ha 2 óránként szopni fog, mint az én lányom? Akkor mi lesz? Kb 1.5 éves koráig ezt csinálta...
Akartam volna én is énidőt! De a gyerek nem úgy gondolta :)
(2 évig szoptattam amúgy).
26.
Kimaradt nálad a 21. kommentje.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!