Tényleg rossz anya leszek emiatt? Baj van velem?

Szinte mindenki megbotránkozik, mikor őszintén felvállalom, hogy nem szeretnék majd a gyerekemmel 0-24-ben együtt lenni. Normál háttér van biztosítva, párom támogat mindenben, 8 éve vagyunk együtt, tehát nem egy gondjaival magára maradt nő vagyok. Nincs bajom a gyerekekkel se, szeretem és várom, de azt már előre tudom, hogy nem leszek az az elzárkózós, csak a gyerekének 0-24-ben élő anya. Nekem kell az énidő, és erről nem mondok le senki kedvéért se. Nyilván nem az első pár hétről, esetleg hónapról beszélek, de nem fogok három teljes évet otthon eltölteni szimbiózisban élve a gyerekkel. A barátaim megértenek, illetve tesóm is, ő is teljesen kikészült az első pár évtől, abszolút nem tapasztalta az a rózsaszínes, habos-babos csillámos varázst amiről a média meg sok más anya beszél állandóan. Ellenben egy nagyon közeli barátnőm nővére az első pillanattól tartott énidőt, bevonta az egész családot a gyerekei nevelésébe, és nem készült ki idegileg, a gyerekei is sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint tesóm egy szem gyereke. Tesóm is vallja, hogy hatalmas tévhit minden áron erőltetni ezt a 0-24-es anyaságot. Úgy érzem viszont, hogy pár barátomat meg tesómat leszámítva mindenki egy kőszívű, rideg nőnek tart, aki inkább felel meg a mesebeli gonosz banyának... Jobb esetben csak jönnek a rózsaszín maszlagokkal, hogy jaj, majd meglátod, meg a sajátod más, meg stbstb., de ez nem igaz, mert nekem nem a gyerekemmel van bajom, egyszerűen csak nem akarok úgy anya lenni, ahogy azt a nagy közönség elvárja, és nem is leszek. Másrészt amikor még inkább csak lökik a giccses, sablonos szövegeket akkor konkrétan rosszul tudok lenni. Másra is ilyen hatással van? Taszít a gyerekvállalás és szülőség szirupos romanticizálása. Amikor látják, hogy rám ezek tényleg nem hatnak, akkor elkönyvelnek kőszívűnek, ridegnek, alacsony EQ-val rendelkezőnek, nem nőnek, stb. Most tényleg ekkora probléma ez?