Más is érezte úgy, hogy végtelenül hosszúak a napok a babával?

Kérdező! Kitartás. Nem tudok jobbat, minthogy próbáld napközben készíteni magad valahogy az éjszakai műszakra. Tudom, hogy brutál nehéz, én az első 4 hónapot szorongással és rengeteg bőgéssel éltem túl. Nem viccelek, minden áldott nap eszembejutott, hogy ez a jobb, vagy az lenne jobb, ha inkább megpattannék és élném az életemet abban a tudatban, hogy otthagytam a családom... Csak azért nem léptem le, mert úgy éreztem az sem könnyebb út. Ilyenkor perszre teljesen kiborultam, mert nincs kiút ebből az állapotból. Aztán valahogy kitisztult minden, amikor kúszni-mászni kezdett. Bár az altatás nagyon nehéz volt továbbra is. Egyszerűen mintha tiltakozott volna ellene (ordítással) állandóan. A mai napig nehéz lelőni (2,5 éves), de amióta nem ordít, kevésbé zavar. A pici hozzá képest iszonyat nyugis baba. Cici és kb. 10 perc múlva alszik is. Na és akkor most jön a csavar. A férjem totál ki van borulva, hogy a pici mennyit sír és ő ezt nem bírja. Egyszerűen mintha amnéziás lenne, egyáltalán nem rémlik neki, hogy a nagy sokkal sokkal durvább volt. :D Szóval nem csak anyukáknál nyomnak ezekszerint reset gombot. ;) Az első 4 hónap nálam konkrétan olyan élményként van meg a naggyal, mintha álmodtam volna. Megvan, hogy nehéz volt és sokat sírt, de úgy konkrétan az érzés, amit annyira durván megél az ember, amikor benne van, nincs. Nemrég még vele éjszakáztam, most meg lassan ovit kezd. Majdnem 3 év eltelt, hogy nem dolgozom és csak pislogok, hogy úristen, hol vannak ezek az évek? Benne lenni rohadt lassú, de visszatekinteni nagyon durva... Én is úgy vagyok a képekkel, videókkal, ahogy az előttem szóló. Nem is emlékszem néha, hogy volt ilyen, avagy csak lesek, hogy mennyit változott/fejlődött egy-két hónap alatt.

Szóval csak kitartás, túlélés és nagyon erősen tudatosítsd, hogy ez egy átmeneti állapot, ami javulni fog!

21 voltam

Én azt mondanám, hogy ez nagyon erősen anya-baba páros függő. Én extrém nehezen viselem a kialvatlanságot, mint kiderült és a maximalizmusom mellé kapni egy olyan babát, akinek egyszerűen nem tudom kielégíteni az igényeit, durva volt. Én iszonyatosan végletekben gondolkodtam, mert bár mindenki mondta, hogy jobb lesz, halvány jele sem volt, hogy tényleg jobb lesz valaha is. Mondom, nekem ez a dacolás kutyaf*sza az elejéhez képest, pedig tud alkotni. Mást meg ez visel meg jobban. Az aludni nem hagyással embert lehet kínozni és ha ehhez társul az állandó sírás, plusz kudarc érzet, arról ne is beszéljünk. Azt már számba sem vegyük, hogy átalakulnak a szerepek, az egész életetek, amihez alkalmazkodni kell. Normatív krízis.

Én most a második babánkkal értettem meg úgy igazán, hogy nem. Nem én vagyok a hülye és a gyér, egyszerűen nehéz babát kaptunk elsőre. Előtte csak sejtettem. :) Akinek olyan a babája, mint a mi második gyerekünk, az valószínű hülyének néz mit vergődsz, hát azért nem olyan nehéz ez.... Éljétek túl. 6-8 hónaposan elkezd majd rohamosan fejlődni, az sokmindenért kárpótol. :) Akkor is lesznek nehézségek, de nekem sokat dobott ez is és az is, amikor megszűnt az állandó értelmezhetetlen sírás.

Egy részét tényleg törli az agy és nem csak a nőknél. A férjemtől hallom néha - szerencsére a gyerekek nem - hogy de hát a nagyobbiknál nem volt ilyen... én meg sokszor mondom neki, de és ha nem hiszi, veszem elő a naplómat :). Az idő sok mindent megszépít és megmásít a szülésnél is és a gyereknevelésnél is.

És igaza van 33-asnak: marhára nem mindegy, milyen gyereket kaptok! Anyukám 3 gyerek után már azt hitte, tud valamit... aztán megszületett a negyedik. Róla mondja, hogy ha ő lett volna az első, egyke lett volna. Viszont ami miatt nehéz volt vele gyerekként, azok a tulajdonságai jól jönnek felnőttként.

Kialvatlanság+folyamatos sírás: ez nekem halálos kombó. A másodiknál teljesen kész voltam az első 4 hónapban. És nem csak sírdogált, hanem teli torokból, akár órákon át, ringatva, mellkason, kendőben, bárhogy. És gőzöm sem volt, hogy segíthetnék neki. Hogy én milyen sz.ranyának éreztem magam!