Mikor éreztétek azt, hogy könnyebb lett a babával? Amikor már tényleg jól éreztétek magatokat mellette?

Nekem kB 4 hónapos volt a fiam amikor elmúlt a depresszióm. Minden nap sírtam, nem mozdultam ki, de nem akartam egyedül lenni.

Végül nekem az segített hogy kimozdultam. Felvettem a kapcsolatot itteni anyukákkal akikkel elkezdtunk együtt sétálni beszélgetni. A társaság, hogy nem ültem otthon és nem voltam egyedül nekem az segített.

#30

Nagyon nehéz eset a gyerekem és nem alszok eleget, közben pedig arcon kell pörögni egész nap.

Nincs pihenés se éjjel se nappal.

Van aki teljesen jól funkcionál akkor is ha hat évig nem alszik három gyerek mellett.

Nekem ez nem megy, én kimerülten nem tudom jól érezni magam. Nem vagyok boldog.

És azt mondják, hogy nem is leszek, mert ennél soha nem lesz könnyebb csak nehezebb.

Azt nem várhatom hogy ki repüljön, mert akkor én is már öregebb leszek 20 évvel az meg nem túl örömteli kilátás. Addigra már talán a szüleim se élnek, szóval hiába lesz könnyebb a gyerekkel konkrétan nem várhatom mert nagyon sok ponton borzalmas lesz.

#33 vagyok

Kb másfél év volt, mire túl jutottam a régi életem elgyászolásán.

Tudni, elképzelni és megélni sajnos két különböző dolog.

Szerintem valaki az újszülött kort viseli nagyon nehezen, míg más, aki ezt az akadályt könnyebben vette, később talál olyan helyzetet, amiben eljut arra a pontra, hogy "ezt lehet nem kellett volna". Aki azt mondja, hogy egyre nehezebb lesz, az valószínű az utóbbi kategóriába esik.

Nekem határozottan az újszülött kor volt eddig a legnehezebb (4 és 6 éveseim vannak).

Egyébként visszatekintve nagyon megszépülnek ám az emlékek. Mostmár én is azt mondom, hogy áhh milyen jó volt, amíg egyhelyben maradt, meg gagyogott. Az agyam viszont pontosan tudja, hogy néha legszívesebben eret vágtam volna mindkét gyerek első heteiben, rengeteget zokogtam szó szerint és azt hittem örökre elkapálhatom az életem. Hát nem. Persze nehezebb, hogy nem marad egyhelyben és hogy pl. az akaratát kitudja fejezni, de pl. sokkal könnyebb, hogy már elmondja mi a baj és nem csak ordít. Vagy hogy nem csak ideteszem, odateszem és liluló fejjel dajkálom naphosszat, hanem átölel, odabújik, mond valami cukit és elolvadok. Szóval máshogy nehéz. Nekem lelkileg egyre könnyebb. Az igazi áttörés az volt, amikor visszamentem dolgozni és megtanultam értékelni minden együtt töltött időt.

Jak, ne dolhetek be ennek az egyre rosszabb lesz dumának... Egyáltalán ki az aki ilyet mond egy újdonsült anyának, aki lelkileg amúgy sincs toppon?

Mondjuk nekem is mondtak ilyet (én írtam, hogy 7onapos korától kezdve lett fokozatosan jobb, előtte sok mélypont volt, a párkapcsolatot is megviselte az első időszak és biztos voltam benne, hogy elobb-utobb elválunk....) szoval nekem is mondták, hogy ne panaszkodhat, most meg csak eszik-alszik, de bezzeg majd meglatom, ha elkezd mászni!! Majd visszasirom a kezdeti időszakot.... Hát mit ne mondjak, engem is csak még jobban belesüppesztett ez a depresszióba....

Aztán pont hogy fordítva lett, 6,5 hónaposan megtanult mászni és azóta egyre könnyebb... Sok időre lefoglalta magát a terep felfedezése el, szóval végre nem kellett ölbe kapkodni folyton.... Mióta 12honapos korától jár, és egyre többet beszél és ért (most 15 hónapos), azóta meg még könnyebb... Nagy konnyebbseg az is, hogy már nem szopizik, így rá tudom hosszabb időre bízni valakire... Így aztán fokozatosan egyre több szabad programunk van a férjemmel, voltunk lagzi an, most bálba készülünk, itt-ott eljarunk moziba, vagy egy fél napot kirándulunk a közelben kettesben, addig a gyerkőc a nagyszülőkkel.

9honapos korától (1 éves korától pedig igen intenzíven) interaktív a gyermek, most már lehet vele mindenfélét játszani, átolel, megpuszil, kéri hogy játszunk, építsünk, olvassunk... Élvezetes, az apjával is milliószor jobb a kapcsolata, csecsemőkent a férjem nem nagyon tudott vele mit kezdeni... Szóval pár hónap múlva szerintem nagy valoszinuseggel ti is jobbnak érzitek majd a helyzetet.

Egyébként pedig mindenkinek más a nehéz, illetve minden kornak megvannak a maga nehézségei, meg nyilván gyetekfuggo is, meg a szülői elvarasoktol is függ (pl ha neked fontos a tanulás a gyerek meg rossz felfogású vagy nem akar tanulni, akkor nehezek lesznek az iskolás évek vele.... De ha jól vág az esze, nem kell vele tanulni és mégis sorra nyeri a versenyeket, akkor ugye egész más).

Kamaszkent is lehet egy nyugodt, kicsapongas nélküli gyereked, aki jól tanul és normális barátai meg céljai vannak... Ugyanakkor egy problémás tinid is, aki drogozik, nem tanul, rossz társaságba keveredik...

De ez már részben nevelés, részben szerencse kérdése.... Babakorban viszont nincs ráhatásod, ha sírós, elégedetlen baba, akkor csak túl kell élni, nem tudod meg nevelni, talán ezért is nehéz.

Lehet megköveznek, de én sem élveztem, sőt gyűlöltem, utáltam az egészet. Nekem akkor lett könnyebb, amikor szétmentünk az apjával és ténylegesen fele-fele lett a gyereknevelésből. Ez 2.5 fél éves korában következett be. Mellesleg császáros is volt, azt is nehezen dolgoztam fel, vagyis nem dolgoztam fel, mert ez miatt lett endometriózisom sajnos. Igen lehet, mert elcseszték a császárt , sajnos ez nem vitatéma.

Mellesleg szenzoros is volt, minden idegesítette, kocsiban ordított, nem lehetett vele kimozdulni sehova. Az apja nem segített semmit sem. 1 éves volt, mikor mentem dolgozni, mert úgy voltam vele, hogy ha nem megyek dolgozni, megbolondulok. Mire hazaértem mosatlanok bedobálva a mosogatóba. 15 perc szabadidőm volt, amíg a munkahelyről a bölcsibe mentem érte. Lehet én vagyok szarul összekötve vagy nincsenek anyai ösztöneim. Én nem tudtam, hogy ennyire nehéz lesz vele. Most is visszacsinálnám az egészet, mert igazából állandóan kapcsolatban kell lennem az apjával, aki néha a mai napig kicsinál, pedig már 3,5 éve nem vagyunk együtt. Abban is biztos vagyok, hogy könnyebb lett volna vele, ha az apja nem lett volna ilyen. Ma már 5 éves nagylány, fejlesztésre szorul, de könnyebb vele. Ugyan újra férjhez mentem, de másik gyereket nem akarok. Egyrészt az miatt, amiket leírtam, másrészt nem vagyok biztos a házasságomban.. nem vagyok szerelmes. Lehet másoknak ez nem fontos, de nekem igen. Férjemnek felajánlottam a válást, de nem akar.Elmondtam neki, mi zavar, miért nem akarok másik gyereket. Pont ilyen okok miatt sem akarok babavárót sem. Nagyon bele vagyok betegedve a császár miatti endoba is, mert kapom a kezelést, amitől nagyon féltem, h elhízok e. Eddig semmi sem történt, sőt 4 kg-t a félelemtől le is dobáltam, de akkor is..még 2 injekció kell. Szóval én vállalom azt, hogy határozottam nem. Akkor sem, ha gyerekvállalást javasolnak az endo kezelésére. Én ebben nem hiszek, mert volt, aki ezt miatt vállalt és előjött neki újra és a kapcsolata is taccsra ment. Én is szeretem pedig a gyerekem, de bizton állíthatom, hogy ahol a férfi egy másik óriás csecsemő oda nem szabad szülni. Sajnos ez is lutri, mert ott derül ki. Példa: tudtam, h a gyerekem apja otthonülős, de azt nem, hogy ilyen szinten és a trehányság... na azzal ki lehet a világból kergetni. Más a kislányom is segít feltörölni, pakolni. Idővel tényleg könnyebb lesz.