Kinél mennyit volt kint a baba amíg bent voltak a kórházban?
0-24-ből az ebéd idejére csak ( akkor nàlunk kötelező volt)
Másik babanal akkor sem
Vizsgálatokra, egyebekre is mentem.
Végig velem volt mindkettő, kivéve a vizsgálatokat. Vagyis, az első szülésem után olyan rosszul voltam, hogy felállni sem bírtam, akkor azt mondták, elviszik kicsit, hogy összeszedjem magam, mert még megfogni sem tudtam volna a babát.
De mikor végül 2-3 óra után levittek a csecsemőosztályra a megfigyelőből, már elindultam a gyerekért, hogy hozzák már, izgultam, hogy nem akarják ideadni.
A második szülésem másik kórházban volt, ahol szülés után éjszakára jellemzően elviszik, ha kéred, de nekem eszembe sem jutott.
Őszintén szólva, nem tudtam volna pihenni arra gondolva, hogy az újszülöttem ott van egy neki tökidegen helyen, tökidegenek között és minden kontaktust elveszített az egyetlen emberrel, akit ismert, azaz velem. Na meg, 9 hónapig vártam őket, alig bírtam ki, hogy láthassam, foghassam őket, nekem tök fura, ha valaki leadja a gyerekét, kivéve nyilván, ha rosszul van.
De pihenés miatt le nem adtam volna, nekem fontosabb volt, hogy az újszülöttem biztonságban érezze magát.
Nem is hallottam erről, hogy pihikézés miatt "le lehet adni".
Egy hétig voltunk bent a sárgaság miatt, 3 óránként kellett hordani pótlásra, kék fényre, mikor mire.
Egy hétig semmit nem aludtam, 15 óra vajúdás után, de fel sem ajánlotta egyik nővérke sem, hogy hagyjam ott.
Persze mikor éjjel mentem az etetésre, székre feltett lábbal aludtak, ők biztos sokkal fáradtabbak voltak otthonról jőve...
Kedden hajnalban szultem,delben odaadtak.
Este kérdezték el-e vigyék.
Mondtam,hogy nem kell,de a nover nagyon ledves volt,azt mondta,hogy anyuka,tudom,hogy a babaval akar lenni,de ez az utolso lehetoseg,hogy egy nagyon jot aludjon 😄
Igy hat odaadtam.reggel otkor hoztak vissza es azota velem volt folyamatosan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!