Mit tegyek, ha folyton sír a gyerek és kikészülök már lassan?
Egy perc nyugtom nincs 3 hónapja. Állandóan sír. Eleinte azért sírt, mert hasfájós volt, most meg azért sír, mert nem lehet napi 24 órát a karomba. Elkezd sírni és amikor közelítek hozzá, akkor elhallgat. Ha hátrébb lépek kettőt, már elkezd sírni. Úgy érzem magam komolyan mondom, mint egy sziámi iker, akik össze vannak nőve. Levegőt nem lehet venni nélküle, mert sír. Magamra kötni nem akarom, mert ugyanolyan, mintha a karomba lenne, hiába kötöm hátra. Fizikailag nem bírom 24 órát a hátamon cipelni. És folyton szopni akar, amit nem engedek neki, nem akarom, hogy nonstop cicin legyen. El akarok már régóta kezdeni edzeni, hogy végre emelt fővel járjak az utcán, és ne kullogva, de attól a gyerektől még pislogni se lehet. Igen, mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen, de ha választani kell a fél óra alvás vagy a fél óra edzés között, akkor az alvást választom. Van segítségem meg minden, a férjem és anyám, a férjem csak munka után tud segíteni, anyám meg hétvégén, de én azzal a 2-3 órával nem vagyok kisegítve.
Sokszor elvesztem a kontrollt (leteszem és bezárom a szobába, és a ház legtávolabbi pontjába megyek, de így is hallom a sírást), ami miatt dühös vagyok magamra mégjobban.
Szeretem őt, de már unom, hogy folyton csak sír, legszívesebben elmennék és vissza se jönnék. Annak a gyereknek semmi nem jó, pedig igyekszem, legalábbis én úgy látom, hogy igyekszem. Sok mindent kipróbáltam már, zenére altatás, ritmusra lépés, hát és talpmasszázs, de csak ölbe vagy cicin van el, és egy perc nyugtom sincs tőle.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#57 Jaj, de megmondtuk!
Nem tudod leadni a 10 kilót? Koplalj, mint én! Ja, hogy neked nem őrjöng a gyerek, és tudsz nyugodtan enni mellette? Tök jó, én meg hypózgatva szédelegtem mellette. Tudod, mi az? Amikor leesik a büdös francba a vércukra az embernek, mert a csodálatos gyereket szoptatta meg a sggét cipelgette egész nap, mivel máshogy ordított, mint akit elevenen nyúznak. Nyilván az ilyennek tapsikolva kellene örvendeni.
A nincs magára fél órája, miután elaludt este megjegyzéshez: ha nagy nehezen álomba bírtam kínlódni, egy pohár vizet nem engedhettem a csapon, mert arra a minimális hangra ordítva ébredt, és akkor nyilván megint szívhattam az altatással. Úgyhogy nem, onnantól nem lehetett mozdulni, bár este 10-kor a hajnal óta tartó "műszak" után erő meg kedv sem volt.
Hadd ne sorolgassam. Inkább kívánok sok szeretettel egy ilyen gyereket mindenkinek.
Ja, igen, nekem is fontos lett volna, hogy valakinek felálljon rám, mert nem szerettem volna életem végéig megrhadni egyedül. Azóta ebbe már belenyugodtam. Éljen az apácaság!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
62-es.
Majd leadom, nem ez a legnagyobb bajom.
Kedvességed határtalan, vitázni nem fogok és nem is akarok sem veled sem mással.
Sok szeretettel kívánok neked türelmet az utódod számára.
Az nem abból áll, hogy sminkelek. Képzeld, nem szoktam alapból se sminkelni. Attól még nem lesz jó alakom, hogy kisminkelem magam. Vsgy odasminkelek magamnak egy jó alakot? Vagy hogy?
És ki mondta, hogy a gyerekem hibáztatom? Mondta valaki? Hol írtam én olyat, hogy a gyerek a hibás, mert okádék testem van?
És attól, mert valakinek szép a lelke, még nem fogja megkívánni a férje.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mondanod sem kellett, mert ordít az irományodból.
Viszont talán a férjed segíthetne levenni a terhet a válladról, hogy újra kívánjon, nem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Btw viccesek ezek a "tedd be a pihenőszékbe" vagy akárhová kommentek. Hát az én gyerekemnek sosem volt elég, ha csak látott. Attól még továbbra is üvöltött, mint a sakál. Az sem volt elég, ha az ölemben volt. Sétálgatni kellett vele, megállás, leülés kizárva, különben visítás. Nem, soha nem kis nyüszögés meg ilyenek, azonnal totál hangerő, elviselhetetlen frekvencia.
Később, ha behisztizett, mert valami nem úgy történt, ahogy ő elképzelte, nagyon simán nyomta akár 1,5 órát is. Persze akkor már dobált is, meg minden, úgyhogy hiába is hagytam volna figyelmen kívül az ordítást... Bár ember legyen a talpán, aki ezt figyelmen kívül tudja hagyni. Szegény szomszédoknak is halálosan elegük van már, néha megkérdezik, hogy "nem fogja kinőni?". Hát nem. Ez egy ilyen temperamentum. Soha semmi sem jó, semmi sem elég, a szr sem elég büdös + márcsakazértisellenálloook, ha belehalok is. Rémes. Felnőttben is van ilyen, ismerek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hamar bevallottam legalább magamnak, hogy időnként a gyerek gondozása túlnő rajtam.
Nem vagyok szupernő, és szuperanya sem, de az eszembe sem jutott, hogy a férjem nem kuffant meg, mert még nem adtam le ami rajtam maradt.
Ott komoly önértékelési gondok vannak, ahol felmerül ez a történet egy 3 hónapos gyerek mellett.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!