Mit tegyek ha piszkálódnak a súlyom miatt?
Pár hete kezdtem el fogyókúrázni. Nyilván én is látom a tükörben, hogy a mi a helyzet.
Viszont a munkatársaim folyamatosan cseszegetnek, hogy ilyen fiatalon hogy lehet feleslegem, hogy lehetek ilyen igénytelen, ők már rég kezdtek volna magukkal valamit és itt az ideje hogy végre lefogyjak.
A legnagyobb gond, hogy annyira nem akarok megfelelni ilyen rosszindulatú embereknek hogy inkább zabálnék hogy véletlenül se kelljen megfogadni a tanácsukat. A cél amiért elkezdtem dolgozni hirtelen másoknak való megfelelésbe csapott át és én MAGAM miatt kezdtem ebbe bele. Szóval fejbe tudom, hogy ez az én célom és hogy változtatni kell, de nem akarom hogy mások mondják meg nekem hogy mi a helyes és mi nem főleg ilyen stílusban.
Az a gond, hogy annyira elvette a kedvem az egésztől pedig már szépen haladtam az elmúlt hetekben. És nyilván még nem latszodik ez a 4 kg mínusz és egyszerűen nem akarom hogy bárki azt gondolja az ő cseszegetese miatt kezdtem ebbe bele amikor végre sikerül leadni az ossz. 15 kg felesleget.
Hogy rakjam magam helyre fejben?
22/L
160/70
Új melóhelyet kell keresni. Akik ilyenek, azok majd a fogyásod után meg azzal jönnek, egyél többet, mert anorexiásnak nézel ki.
Igen, ezzel jönnek majd, figyeld meg. Ilyen szar környezetben eszem ágában nem lenne maradni.
#13
Ezzel te is paraszt leszel xd
Szerintem ne a kövérnek álljon feljebb hogy elhanyagolja magát, normális ember tesz érte hogy ne legyen gusztustalan értem én hogy body positivity meg szegény kövérek de ennyi erővel nem fogok fürdeni többet aztán aki beszól miatta az csak paraszt és azért se fürdők többet mert én így szeretem magam
#14: az a baj, hogy a magadfajta egybites szerint az elhízás mindig igénytelenséget jelent, ami egyfajta erkölcsi deviancia, és aki mást mer mondani, az "fúj, body positivity stb.".
De, álljon feljebb neki, mert mégha igazad is lenne, más igénytelenségéhez neked semmi közöd, semmi nem jogosít fel, hogy ennek ürügyén nyilván megalázz valakit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!