Extrém túlsúly esetén szabad kifejeznem az aggodalmamat? Felajánlhatom a segítségem?

Ha még soha sem hoztad fel neki, akkor finoman meg lehet említeni, hogy aggódsz és megkérdezni nem e szeretné a segítséged vagy ilyesmi. Viszont alapvetően ameddig ő benne nem érik meg a gondolat, hogy fogyni akar, addig bárki bármit mondhat, mert felesleges.

Ugyan akkor, egy kövér ember tudja, hogy ő az, és biztos lehetsz benne, hogy nem szeret elhízott lenni. Mikor felszedtem egy kis túlsúlyt nem is volt olyan, amit jobban utáltam volna, mint az okoskodást mindenkitől. Félévbe egyszer ha felhozod aggodalom címszóval, akkor az még szerintem oké. Viszont mikor minden nap cseszegetik az embert, hogy kövér, garantálom neked, hogy a stressztől csak többet fog enni.

#22: "finoman meg lehet említeni, hogy aggódsz és megkérdezni nem e szeretné a segítséged vagy ilyesmi"

Nem lehet, ez nagyon rossz taktika. Azt kell kiprovokálni, hogy ő kérjen segítséget. Magadból kiindulva (ÉN aggódom érted és ÉN szeretnék segíteni) csak megrontani lehet a viszonyt. Te magad is mondtad, hogy nálad sem működött, csak bosszantott. Félévente felhozva sem működik.

Úgy kell terelni a beszélgetést, hogy felkeltse az érdeklődését a dolog és Ő akarjon belekezdeni vagy melléd betársulni.

Általános pszichológiai alaptétel, hogy az embereket nem lehet meggyőzni, azt kell elérni, hogy meggyőzzék magukat.

#26 de sajnos lehet hozzá köze, ilyen súly mellett simán kialakul egy IR (akkor is ha nem volt előtte) amit három pontos cukor terheléssel (cukrot és inzulint is nézetni érdemes) megnéznek és ha az kialakult vagy esetleg alapból volt neki, akkor picit máshogy érdemes diétáznia. Neki akkor más lesz hatékony.

Tudom sokan le fognak pontozni, de IR esetén sokkal de sokkal jobb és hatékonyabb úgy diétázni hogy azt is figyelembe veszik, mint egyszerű kalória vagy makró számolással, arról nem is beszélve hogy egy erősebb IRre már gyógyszer is kellhet (nem fogyókúrás szer, hanem ami segít beállítani a cukrot, inzulin háztartást) ami tovább segítheti a fogyásban.

Szerintem nem kellene beleavatkozni. Ez egyedül az ő dolga, ha úgy dönt, és készen áll rá, majd lefogy. Ha erőlteted, akár ellenkező hatást is elérhetsz.

Én érzelmi evő és függő vagyok, és hiába erőszakoskodtak egész èletemben ezzel, hol normális, hol kioktató, hol undorító, lenéző, ítélkező hangnemben, stílusban, egyszerűen nem voltam kész rá hogy változtassak. Mikor újra és újra nekiálltak nekem okoskodni, csak mégjobban magamba fordultam és ettem:(. Úgy éreztem, hogy engem képtelenség szeretni úgy ahogy vagyok, és nem akartam mások kedvéért megváltozni, csak hogy elfogadjanak.

Amikor végül eldöntöttem, hogy szeretnék egészségesebb lenni és lefogyni, bármiféle külső nyaggatás, megalázás és kioktatás nélkül tettem meg, saját elhatározásomból. A férjemet leszámítva, évekig senki nem is tudott róla, hogy min dolgozom, amíg el nem kezdett meglátszani.

Egyébként sikerült, sok év kemény munkájával, és azóta is tartom az egészséges súlyomat.:) Nagyon odafigyelek a diétámra és a rendszeres mozgásra, valamint a mentális oldalára is az evésnek, ami nekem ugyanúgy fontos része az életmódváltásnak, mint a másik két dolog.

A fogyást mindenkinek magának kell akarnia, külső nyomás nélkül. Akkor lehet nagyobb eséllyel sikeres.

27

Minden szavad igaz, én mióta kaptam rá gyógyszert, megszűntek a nagy vércukor kilengések és így a nagy zaba rohamok is. Mellette ugye megy a diéta sport is.

Míg nem volt gyógyszer addig nem voltak túl nagy eredményeim sem, mert hiába a diéta, hiába a sport, jött a roham.