A nagyon elhízott emberek miért nem fogynak le? Meg egyáltalán hogy jutnak el olyan szintre?

Leginkább azért, mert iszonyatosan sok erőfeszítés és munka, ráadásul a környezet legtöbbször nem is akar segíteni, inkább csak akadályoz.

Lássuk be, akinek 50-100 kiló túlsúlya van, az évtizedek óta nem foglalkozik egészséges étkezéssel és testmozgással. 180 fokot kell az embernek fordulnia ahhoz, hogy elinduljon a jó irányba, és az út nagyon hosszú. Évek munkája ekkora felesleget leadni, sokáig nyoma sem lesz az erőfeszítésnek. Kb olyan érzés, mint árral szemben úszni, de nem csak percekig, hanem évekig. Talán egész életre.

Kérdezz meg egy alkoholistát, vagy egy drogost, vagy egy dohányost akár, hogy miért lett függő, és miért nem tud leállni csak úgy. Na azért.

Az én evészavarom kisgyerekkoromban kezdődött. Volt egy nagyobb traumám, és sokat sírtam, erre enni kaptam hogy jobb kedvem legyen. Ezt a mintát tanultam meg és követtem sokáig, ami megszokássá, majd függőséggé alakult, amit nem olyan egyszerű ledobni, mint sokan gondolják, és nagyon sokáig egyáltalán nem volt tudatos sem.

A többi dolog meg dióhéjban: rossz tanácsok, tarthatatlan, élhetetlen drasztikus fogyókúrák, ebből adódó jojóeffektusok, a folytonos sikertelenség és a környezetem folyamatos b**szogatása se tett jót, szóval méginkább belesüllyedtem az érzelmi evésbe.

Felszínes ember soha nem voltam, ezért a külsőm sose érdekelt.

Amikor pedig már valóban olyan szinten megéreztem az egészségügyi problémákat, szakember segítségével ( táplálkozás, mozgás, és mentális-lelki oldalról is egyaránt megközelítve a problémát) életmódot váltottam, tanulva a korábbi " fogyókúrás" hibákból is, végül 4 éven belül rengeteg, kemény munkával lefogytam. Most már több mint 1 éve tartom is az egészséges súlyomat.

A mai napig is borzasztó nehéz tud lenni időnként, de már érzem és tudom azt, hogy miről mondanék le, ha nem diétáznék, sportolnék és nem foglalkoznék a lelki egészségemmel.

Akik ennyire mélyen nincsenek benne ebben, azok soha nem fogják ezt a problémát megérteni, és az a tapasztalatom, hogy nem is akarják.

Én megtanultam, hogy soha nem csak az a fontos, hogy mennyit eszek, mit eszek, mennyit sportolok, hanem az is legalább annyira, hogy miért ettem akkor is, amikor nem voltam fizikailag éhes. Ez a dolog számomra nagyon fontos kulcs volt az érzelmi evés felismeréséhez, a tudatossághoz, annak fenntartásához, a sikeres fogyáshoz és a megtartáshoz is.

És akkor most jöhet ami ilyenkor szokott sablon " ezek csak kifogások" .

Ha gonosz lennék, azt kívánnám tapasztalják meg az ilyenek milyen ez, de nem. Ezt senkinek sem kívánom, Mert pokoli!

#12 nem igaz. Amikor valaki napi szintem 5-6 ezr kaloriat eszik meg nem mozgo nokent akkor ha azt csokkenti 3000re annyit fog elerni hpgy lassabban hizik tovabb. Azt meg leirtuk hogy kiert eszik annyit valaki.

A pszochologus meg ugye nem.mindenkinek hozzaferheto

Nekem az volt ekkora kihívás mikor 24 év után leraktam a cigit. De az legalább nem egy több éves folyamat, csak egy fél év szar, viszont az sokkal intenzívebben szar mint a fogyás. Szóval ha erről az oldalról vizsgálom, abszolút megértem az elhízott embereket, mert tudom hogy milyen rohadt nehéz változtatni egy rossz szokáson.

Na de a leszokás után pikk pakk fel is pattant 8 kiló. Viszont én időben észbe kaptam, életmódot váltottam, intenzíven sportolni kezdtem, így viszonylag könnyen leadtam azt a 8 kilót. Ha innen nézem, akkor meg azt nem értem, hogy miért nem tudnak az emberek időben kapcsolni, és még az előtt segíteni magukon, hogy nagy gáz lesz? Ebből a szempontból hibáztatnám őket a saját sorsukért.

A harmadik oldal amin keresztül nézem pedig az, hogy a párom túlsúlyos, már évek óta 100 kg körül van, csak a deficit nem megy. De távol áll tőle az állandó zabálás, nassolás, rendszeresen sportol, gyúr és bringázik, tiszta izom, de olyan jó 20 kg zsír így is van rajta. Szóval ő összességében jól él, egészségesen, mégis elhízott. Egyrészt ugye látom hogy mennyit sportol, meg azt is hogy figyel arra hogy jól egyen, viszont a kcal számolásba már nem tesz energiát... Pedig én azzal fogytam, szóval látta a jó példát.

Végül, de nem utolsó sorban a legnehezebb pedig az lehet ha valakinél gyerekkora óta fennáll a probléma. Arról rohadtul nem ő tehet, viszont a változtatás meg bazi nehéz ha már a rossz szokások beléd ivódtak.

És akkor még ott vannak a betegségek, szülés, stb...

Tehát elég sok dolog lehet a háttérben. Van akinek tényleg csak a saját lustasága és következetlensége a probléma, van akinek meg van a magyarázta. De összességében mindig az egyénen fog múlni hogy rendbe tudja e ezt rakni, mit hajlandó megtenni magáért és mit nem. Tehát én hibáztatom is őket a saját sorsukért, még nem is.