Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért kellene segítenem a volt férjem mostani párjának a munkakeresésben?
A cégnél ahol dolgozom, vesznek fel új embereket. A volt férjem mostani párja is elküldte az önéletrajzát az állásra. A mellettem ülő kolléganőm és egyben legjobb barátnőm nézi át az önéletrajzokat, és a jobbakat küldi el a főnökségnek.
Megkért a volt párom, hogy az új párja önéletrajzát mindenképp küldje el a munkatársam a főnökséghez.
Én erre nemet mondtam.
Nem, a férjed nem a nő miatt hagyott el, hanem mert el AKART hagyni (az ő döntése volt, senki nem tartott puskát a fejéhez). Egy kapcsolat mindig a benne lévő 2 emberen múlik, sosem egy harmadikon. Persze nyilván egyszerűbb valakit hibáztatni, mint önkritikát gyakorolni.
Ettől függetlenül nem kell segítened neki, hiszen semmi közöd a munkaerő-felvételhez, nem te válogatod az önéletrajzodat és nem te döntesz az új emberekről.
Persze létezik a világon nagyvonalúság is, de nem kötelező gyakorolni.
Nem kellett volna nemet mondanod. Mondd azt, hogy rendben, aztán persze nem kell továbbítani azt az önéletrajzot.
Nem korrekt, de őszintén ki akarna együtt dolgozni azzal aki miatt elhagyták?
Szegenykem.. :S
De a volt ferjednek is van bor a kepen!!!!!!!!!
nem kell segitened
1.nem te nezed at oket..
2.mindennap nezned ot/oket??
3.miatta hagyott el teged mint irtad... keressen sajat allast a sajat erejebol.. es amugy is ha elkuldi nem tuti h felveszik :)
Van egy régi mondás, mely a feledés homályába merült, valószínű a volt férj ezért kérte.
Ha nemeslelkű haragosodat ki akarod engesztelni, kérj tőle szívességet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!