Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Külföldre költöznék új párommal, és előző házasságomból született gyerkőccel. Az ex ha nem egyezik bele, mi a teendőm?
Mintha csak az én életemet írtad volna le, csak pár évvel korábban. A kislányom 3 éves múlt. 7 hónapos korában az apja benyögte nekem, hogy el akar válni. Szétköltöztünk. Én a szüleimhez, Ő újdonsült barátnőjéhez akivel az egész terhességem alatt megcsalt (mint utóbb kiderült). Ennek több mint 2,5 éve. Azóta is együtt vannak, van közös gyermekük is. Nekem is lassan 2 éve lesz hogy jelenlegi párommal együtt vagyok. Jóformán 1 éves kora óta velem együtt neveli a kislányomat. A lányom apának szólítja, pedig megpróbáltam elmagyarázni, hogy Ő XY és nem apa, mire erőszakosan közölte, hogy márpedig ő apa. Párom éjjel felkel hozzá, imádja, sajátjaként áll hozzá minden tekintetben. Imádja is a gyerekeket hiszen tanár. A lányom érzelmileg sokkal erősebben kötődik hozzá, mert napi szinten ő van vele és nem az édesapja
Ex-el a gyerek érdekében mondhatni a történtek ellenére jó kapcsolatot tartunk fent. Őt is apának hívja, és hetente vagy két hetente nála van. Vagy egy napot vagy 2-őt ott alvással. Folyamatos információ áramlás van kettőnk között mert a lányunk érdekei ezt kívánják. Mindent megtettem és megteszek azért, hogy jó kapcsolata legyen az édesapjával és annak új családjával is. Ennek ellenére nincs és nem is lesz olyan a kapcsolata a lányomnak az édesapjával mint a nevelőapjával, mert nem élnek együtt. Az hogy 2 hetente viszi el vagy csak 3-4 hetente semmit nem számít. Mert amikor kellene nem Ő van ott.
Akármilyen jó is a kapcsolatom a jelenlegi párommal, sosem tudhatom mit hoz az élet (hiszen azt sem gondoltam, hogy exem megcsal és elválunk), ezért fontosnak tartom, hogy az édesapja hasonló fontos szerepet töltsön be a lányom életében mint én és a nevelőapja, hiszen bárhogy is alakulnak a dolgok, tudnia kell azt is, hogy az édesapjára minden körülmények között számíthat akármilyen is a kapcsolatuk. Ő akkor is ott lesz ha mindenki más lelép.
Páromnak is nemrég ajánlottak fel egy külföldi állást ami pár év múlva lenne aktuális. Mi is gondolkodunk rajta, hogy kimegyünk, mert azon hozzászólókkal egyetértek minden tekintetben, hogy Magyaro-on ilyen állapotok mellett butaság itt maradni. Mondhatni öngyilkosság. Én ha a saját érdekeimet nézném, pont ki nem mozdulnék, mert imádom Magyarországot, de ha a kislányomnak akarok ÉLHETŐBB jövőt akkor szülőként az a dolgom, hogy mihamarabb hozzásegítem ahhoz, hogy jobb élete legyen, külföldön tanuljon és éljen. A saját anyanyelvén - a magyaron - kívül még 2 nyelvet tanulhat, alapból angolt és az adott ország nyelvét ahova költözik. Több lehetőség van munkára, normálisabb fizetésért ezáltal a gyereknek is megadhatók olyan dolgok amiket itthon nélkülöznie kellene. Exemmel még nem ültünk le beszélni erről, de valószínűnek tartom, hogy egyet értene velem, mert ő is elsősorban azt nézi hogy mi a kislányának a legjobb. Egy szülő a gyermekével szemben nem lehet önző. Jobb életet kíván neki és nem pedig maga mellé láncolja egy életre egy olyan országban ahol már most is borzalmas helyzet van. Mindenesetre a láthatást meg lehet oldani. 2-3 hetente is haza lehet jönni, nekem senki ne mondja hogy nem. És nem találkoznának kevesebbet mint eddig, és senki sem sérülne. Voltam kint Bécsbe kocsival és 3 óra alatt kiértünk. Reggel 6-kor indultunk 9-re kint voltunk és vásárlással együtt délután négykor már itthon is voltunk. Minden megoldható csak akarni kell. Én mindenesetre még biztos várok pár évet, hiszen kezdje el piciny lányom az ovit, és szeretném ha még pár évet itt is járna iskolába és tanulja meg az anyanyelvét rendesen, legyen tisztába a hazája történelmével, nevezetességekkel, magyar irodalommal és nyelvtannal stb.
Egyszóval vannak olyan fontos dolgok, értékek amiket csak itt tanulhat és tapasztalhat meg, sehol máshol.
Ha lehetőséged van, jobb életet kialakítani a gyermekednek, élj vele. Egy apa gyermek kapcsolatot nem szakít meg a távolság, akár kicsi akár nagy. Apukának meg sorakoztasd fel az érveket, hogy mi szolgája a gyermeketek érdekeit ebben a költözésben, és biztosítsd arról, hogy láthatja a gyermekét és ezért minden tőled telhetőt meg fogsz tenni, hisz nem elszakítani akarod őket egymástól.
Ez az én véleményem, le lehet hurrogni, nem érdekel. Kedves kérdezőnek is tanácsolom: Ne foglalkozz mások véleményével, azt nézd, hogy a gyermekednek és neked mi a jó. Egy szülőnek azt is kell nézni, hogy neki mi a jó. Ha anyának nem jó valahol azt a gyerek is érezni fogja, ezáltal neki sem lesz jó. Tehát nem mellékes, hogy egy anya a saját érdekeit is szem előtt kell tartsa.
Sok sikert kívánok
Egy fontos dolog jutott még eszembe ami talán segíthet a döntésben. Mégpedig az, hogy ha a gyerkőc is szeretne menni akkor mielőbb érdemes lépni, mert később mikor 15-16 éves lesz és kialakult baráti társasága lesz és bulizni, szórakozni, kirándulni akar menni, sokkal nehezebb váltani. Most amikor még hajlandóságot mutat rá, sokkal könnyebb váltani, mint akkor mikor már neki is kialakult az élete, megszokott környezettel és emberekkel, amihez ragaszkodni fog makacsul, akár olyan áron is, hogy az édesapjához költözik. Hú de nem várom még a lányom tinédzser korát. :)
Úgyhogy ha menni szeretnétek győzd meg az apját észérvekkel. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!