Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Veszélyes odamenni nőkhöz...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Veszélyes odamenni nőkhöz ismerkedni?

Figyelt kérdés

20on pár évesen még vakmerő voltam, meg be tudtam rúgni, így sikerült odamenni nőkhöz, de általában az első pár próbálkozásnál jól beégtem és általában meg is aláztak a lerázáskor.


De sajnos tűrni kellett, és a sokadik próbálkozások már elég hatékonyak tudtak lenni.


Ha most visszagondolok, ez több száz próbálkozást jelent, amiből csak 1x volt kisebb balhé, amikor hasba ütött egy roma, amiért véletlenül meglöktem és elejtette a poharát. Random srácokra sem nagyon emlékszek, akik odajöttek volna emberkedni, bár tuti, hogy voltak.


Ital és társaság nélkül viszont nagyon nehéz, mert tényleg félek, hogy rosszul járok, főleg, hogy a szociális képességeim nagyon gyengék, így egy ilyen helyzetben nem állom meg a helyem.


Mondjuk akkor mit várok a nőzéstől. Mondjuk a taperolással szerencsére tudom hogyan kell szépen haladni, hogy tetszen a lányoknak. Úgyhogy tolakodás miatt ritkán küldtek el, de eleve ritkán volt olyan, hogy vevők voltak arra, hogy én nyuljak hozzájuk. Van aki meg ugye egyből tolakodó, és emiatt elküldik. Bár az olyan fiuk meg 'egyébként' szimpatikusak szoktak lenni a lányoknak, mármint külsőre.


Na én külsőre nem vagyok szimpatikus.


Jövö honapban megyek egyedül Soundra, ami a lappangó pánikbetegségemmel mondjuk nem egy életbiztosítás. Tavaly még az ex-emmel voltunk ott, VIP jeggyel, értelemszerűen akkor sokkal nagyobb volt a biztonságom, mint most egyedül.


Tavaly mondjuk nem nagyon haverkodtunk senkivel, de ahogy emlékszem nagyon sok agyhalott ember volt, amit a youtubeon található riportfilmek alanyai is megerősítenek.


Nyilván attól, hogy nagyon butának látszanak, még lehet, hogy non-verbálisan jól kommunikálnak egymással, és ez már pont elég a csajozáshoz.


De én ettől még féltem a bőrömet, és nem hiszem, hogy attól hogy odamegyek nőkhöz majd automatikusan menni fog a dolog, és vonzódni fognak hozzám.


Ki tud meggyőzni arról ,hogy a nők akarhatnak valamit tőlem is? Persze nem a 100 kilós nőkröl beszélek most, hanem a normál alkatúakról.


2019. jún. 2. 13:04
 71/99 A kérdező kommentje:
attol h voltak noim még nem jelenti h tudok csajozni max azt h nagyon sok idom volt probalkozni es a nagy szamok alapján neha sikerult
2019. jún. 2. 16:52
 72/99 anonim ***** válasza:
79%

tyrannis senki nem mondta hogy tobbnek gondolom magam mert beszelek nyelveket, de hadd ne hagyjam szo nelkul, ha ez a kis netninja olyanokat feltetelez ami nem is surolja a valosagot :D


kerdezo te meg akkor dontsd mar el, hogy buksisimit akarsz vagy az igazat. ha vigasztalgatnak akkor hazudnak, en meg majerkedem. :DD amugy amennyi idot gyakorin toltesz komolyan marmeglenne a kovetkezo csajod is:DDDD

2019. jún. 2. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/99 anonim ***** válasza:
0%

Egyszerűsítsük le.

Veszélyes odamenni nőkhöz ismerkedni?Nem.

Ki tud meggyőzni arról ,hogy a nők akarhatnak valamit tőlem is?Neked kell meggyőzni saját magadat.

2019. jún. 2. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/99 A kérdező kommentje:

ha ez csak ugy mukodne h az en felelmeim alaptalanok es csak oda kell menni a nokhoz mert mindaddig csak elmeletek gyartasa es a felelem gerjesztese, nos akkor mar reg tul lennek rajta


de sajnks a gyakorlatban ez ugy történik hogy az ember odamegy nokhoz es azok minden pillanatban folyanatosan azon munkalkldnak h lerazzak az embert es lezarjak a kommunikaciot


tehát az egesz interakció sikere attol fugg h en mennyi munkat teszek bele. Eleg egyoldalu.


ja es a lanyok ismerosei is belekopnek az ember levesebe odajonnek cockclockolni, még veluk is kardozni kell


es persze konfliktus is kisulhet a dologbol


az egyik klasszikus jelenseg az az amikor egy buliban tancol egy jocsaj magaban es nagyon sok fiu megy oda hozza


nos egy ido utan a kornyeken levo lovagias fiuk onszorgalombol ellokdosik a szerintuk nem oda valo probalkozokat es védik a lanyt


mintha valami beepitett torzsi reflex lenne


de persze ha a csaj szintjen levo pasi megy oda azt nem lokdosik el


ezt en magam is ateltem es tobbszor szemtanuja voltam


csak ezek ilyen osi evolucios talalmanyok es bar mindenki erzi h ez igy mukodik megis tagadja a letet


szoval a csajozas eleg zsakutca mert a nok sosem nyitottak


tavaly szigeten alltam a kygo koncerten mint aki karot nyelt


sajnos a mozgasi intelligenciam is nulla , lassu a mozgasok engem nem kesztet ugralasra a zene


ott alltunk a csajommal es 3 ilyen duci alacsony mediterran kinézetű trampli kezdemeny elkezdett engem kifiguratzni h miert nem tancolok


persze a noknel ez ilyen ismerkedesi probalkozas is mert ezeknek a noknek en szamitottam az elerheto jo pasinak


akkor odahuztam a baratnomet es smaroltunk azok meg totalba lehidaltak es szegyenukbe el is tuntek onnan


ja meg balaton soundon is annyira sokan kifiguraztak h azzal a csajjal vagyok. odajott pl egy 3 as fiu csoport ws elkezdi a legjobban kinezo miután felfogta h a csajjal vagyok h nem e szallhat be 3. nak


engem nem vonz a gruppen de mondtam h oke de a csaj seggere elojogom van


ekkor ugy nezett ram az egesz banda mintha kamuznek


nem fert be az agyukba a teny masodjara sem h a csajjal vagyok

2019. jún. 2. 17:42
 75/99 anonim ***** válasza:
86%

"de sajnks a gyakorlatban ez ugy történik hogy az ember odamegy nokhoz es azok minden pillanatban folyanatosan azon munkalkldnak h lerazzak az embert es lezarjak a kommunikaciot"


Ilyenkor fogof magad, és elmész. Nem kíváncsiak rád. Legyél nagyfiú, vedd ezt tudomásul és hagyd ott őket.

2019. jún. 2. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/99 A kérdező kommentje:

de a legnagyobb problema h ilyenkor még az is varhato h valamk szadista az emberbe belerug es megalazza


ez lehet a csaj is es a kornyezetbol valaki aki kap az alkalmon

2019. jún. 2. 17:50
 77/99 anonim ***** válasza:
76%
Hat en mondom es elismertem mar ezerszer h igazad van! Ez van nem a te szinted azok a csajok akikre vagysz. Vagy kidolgozod a beled es lenyeled szepen a sok szhart ut kozben vagy elfogadod h neked ennyi jutott es a jo csajok az nem a te tereped csak ha elegendo munkat raksz bele es aldozato. Amit a jo pasiknak sosem kell mert ok jobbak nalad ez van! Jobbam bejonnek nekunk. Rad csak radfanyalodunk ha eleget tepersz !
2019. jún. 2. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/99 A kérdező kommentje:

kicsit verklobe ment at az oltogatas nénnye


kene valtani


talan probald meg szuaheli nyelven hatha ugy masik sikra helyezkedik at a kreativitasod

2019. jún. 2. 18:03
 79/99 Sic Semper Tyrannis ***** válasza:
89%

"az egyik klasszikus jelenseg az az amikor egy buliban tancol egy jocsaj magaban es nagyon sok fiu megy oda hozza



nos egy ido utan a kornyeken levo lovagias fiuk onszorgalombol ellokdosik a szerintuk nem oda valo probalkozokat es védik a lanyt"


Ilyet hol láttál? :D Általában a lányok lökdösik el maguktól azokat, akik nem tetszenek nekik. Én férfiként is simán ellöktem magamtól buliban az olyan csajt, aki nem tetszett. Nem értem, ezzel mi a probléma.

Azzal meg főleg nem tudok mit kezdeni, ha odamegy egy csajnak a pasija, akkor a többieknek el kell kullogni. Még jó, hogy menjenek a francba, nemhogy majd ott a fickó előtt kezdik el oltani a csajt. :D Ki is nyomkodnám a szemét annak, aki előttem próbálja a csajomat fűzni. Bár értelmesebb entitásoknál szokás, hogy ha a csajnak van valakije, akkor 1. nem áll le idegenekkel flörtölni 2. lekoptatja az illetőt, ha az nagyon csapná a szelet.


82%: Nyugi, értem én, hogy direkt idegesíted ezt a szerencsementest. :)

2019. jún. 2. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/99 anonim ***** válasza:
89%
De hat miert nem orulsz h vki vegre egyetert veled? H igazat adok?:D egesz eddig ezert kuzdottel es mondtal ellent mindenkinek. Most meg hirtelen megse igy van? Hat teged nehez boldogga tenni basszus :((
2019. jún. 2. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!