Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Veszélyes odamenni nőkhöz...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Veszélyes odamenni nőkhöz ismerkedni?

Figyelt kérdés

20on pár évesen még vakmerő voltam, meg be tudtam rúgni, így sikerült odamenni nőkhöz, de általában az első pár próbálkozásnál jól beégtem és általában meg is aláztak a lerázáskor.


De sajnos tűrni kellett, és a sokadik próbálkozások már elég hatékonyak tudtak lenni.


Ha most visszagondolok, ez több száz próbálkozást jelent, amiből csak 1x volt kisebb balhé, amikor hasba ütött egy roma, amiért véletlenül meglöktem és elejtette a poharát. Random srácokra sem nagyon emlékszek, akik odajöttek volna emberkedni, bár tuti, hogy voltak.


Ital és társaság nélkül viszont nagyon nehéz, mert tényleg félek, hogy rosszul járok, főleg, hogy a szociális képességeim nagyon gyengék, így egy ilyen helyzetben nem állom meg a helyem.


Mondjuk akkor mit várok a nőzéstől. Mondjuk a taperolással szerencsére tudom hogyan kell szépen haladni, hogy tetszen a lányoknak. Úgyhogy tolakodás miatt ritkán küldtek el, de eleve ritkán volt olyan, hogy vevők voltak arra, hogy én nyuljak hozzájuk. Van aki meg ugye egyből tolakodó, és emiatt elküldik. Bár az olyan fiuk meg 'egyébként' szimpatikusak szoktak lenni a lányoknak, mármint külsőre.


Na én külsőre nem vagyok szimpatikus.


Jövö honapban megyek egyedül Soundra, ami a lappangó pánikbetegségemmel mondjuk nem egy életbiztosítás. Tavaly még az ex-emmel voltunk ott, VIP jeggyel, értelemszerűen akkor sokkal nagyobb volt a biztonságom, mint most egyedül.


Tavaly mondjuk nem nagyon haverkodtunk senkivel, de ahogy emlékszem nagyon sok agyhalott ember volt, amit a youtubeon található riportfilmek alanyai is megerősítenek.


Nyilván attól, hogy nagyon butának látszanak, még lehet, hogy non-verbálisan jól kommunikálnak egymással, és ez már pont elég a csajozáshoz.


De én ettől még féltem a bőrömet, és nem hiszem, hogy attól hogy odamegyek nőkhöz majd automatikusan menni fog a dolog, és vonzódni fognak hozzám.


Ki tud meggyőzni arról ,hogy a nők akarhatnak valamit tőlem is? Persze nem a 100 kilós nőkröl beszélek most, hanem a normál alkatúakról.


2019. jún. 2. 13:04
 51/99 A kérdező kommentje:

bocsánat de 'HOVA XARJAK'?


ha akkora király vagy, akkor miért kell nekem ecsetelni hogy mekkora király vagy


valamiért nem tudom magam elszégyellni az ilyen top grade eredményeket hallva...


és a spanyollal mit érsz? Ja azt kellett a spanyolok leszopásához értem.

2019. jún. 2. 15:17
 52/99 anonim ***** válasza:
41%
Csak hogy belelass h a jo noknek milyen standardjaik vannak draga. Es fogadd el a sorsod! Igen jol jott a spanyol a latin csodorokhoz :) akik mind fenyevekkel jobban neztek ki nalad ez fix:D kuzdhetsz de hat latod h nincs ertelme! Aki a letra aljara szuletett ott is marad, kis naiv :* ne vagyj olyanokra amit akkor se erhetnel el ha 20 evig kuzdesz hat latod mit ersz vele:DD
2019. jún. 2. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/99 A kérdező kommentje:

bocsánat de az ilyen műmájerkedős szadista hajlamú nőktől már km-ről hányingerem van, nézhetnek ki akárhogyan.


szerencsére nem érzem veszteségnek hogy kimaradok belőlük...miből is maradok ki? MIT TUDNAK NYUJTANI?


gondolom a gagyi válasz az az lesz, hogy "hát nekem semmit nem is akarnak nyujtani alapból sem"


PFFFFF


ja, hogy tényleg nem tud sok mindent nyújtani, a kinézetén kívül?


képzett lehetsz, csak épp erre lesznek a legkevésbé kiváncsiak. SZEGÉNY


a nyelvtudás meg mindig szuper, csak nem mindegy, hogy a az éjjel nappali kisboltban kell pörgetni a pult mögül az angolt, vagy makogva elintézni több száz ezer euros ügyleteket igazgatókkal.

2019. jún. 2. 15:29
 54/99 anonim ***** válasza:
89%
Különös, hogy Írországban (itt vagyok egyetemista, van rálátásom) mennyire másmilyenek a szingli férfiak. Ismerek itt is több ilyet, de mindegyikük lazán fogja fel a helyzetét, és tiszteli a nőket is, ahogyan a férfiakat is. Ellenben te már az első kommentedtől fröcsögsz, és őszintén nem tudom, hogy mit vársz.
2019. jún. 2. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/99 A kérdező kommentje:

egyszer tinderről megdugtam egy 40 éves skóciai nőt, utolsó estéje volt itt pesten


az egész sztori 3 órát vett igénybe a match-től számitva


azt mondta, hogy mással nem csinált ilyet.


fél év mulva bedobta a facebook ismerősajánlója, és beszélgetett velem, elmondta, hogy sok emberrel találkozott tinderről, de kb csak az 2-3%-ával dugott.


Amit velem csinált az teljesen kirivó eset volt.


De nem bánta meg mert jó volt.

2019. jún. 2. 15:35
 56/99 anonim ***** válasza:
38%

Annak aki egy szinten van velem sokmindent nyujtok ne aggodj;) szeretek fozni, kedveskedni ha egy pasi megerdemli;) de ahhoz persze hozni kell egy szintet igy megy ez! Es nem csak kulsore az csak az egyik szuro!

Persze biztos kisboltban dolgozom a diplomammal es a ket nyelvvel nem egy multinal draga:DD ez van hat fogadd mar el h nyomi vagy, nem volt eleg ra ez a sok tapasztalat? Mit varsz h itt vigasztaljanak? Az se erdekel en legalabb megmondom h ne vagyj olyanra mit csak olyan meloval ersz el ami masoknak elkepzelhetetlen :D mert a jo pasik alapbol megugornak egy lecet amit te nem:D ez olyan mintha paralimpikonkent az olimpian akarnal indulni:D versenyezz a sajat szinteden ahol nem buksz el mar a rajtnal :*

2019. jún. 2. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/99 A kérdező kommentje:

multkor összeszámoltam, hogy a legutóbbi barátnőm, aki fullos volt, kb 600 ezret költött rám másfél év alatt


ebben voltak nyaralások, ruhák, kaja, stb

2019. jún. 2. 15:38
 58/99 A kérdező kommentje:

nem veszed észre am hogy totálisan hidegen hagy ez az emberkedés amit itt nyomsz?


lehet hogy te jól érzed magad attól, hogy oszthatod az észt, de azt már nem sikerül észrevenni, hogy olyan túl nagy hatást nem érsz el vele.


halál komolyan mondom, hogy ne túráztasd magad feleslegesen.


Menjél el szépen valahova, kössél bele emberekbe ÉLŐBEN aztán verekedjetek

2019. jún. 2. 15:41
 59/99 anonim ***** válasza:
73%

Nem majerkedem:D te felteteleztel rolam minden baromsagot h meg csak erettsegim sincs meg semmit nem nyujtok a kulsomon kivul, hat bocs h leirom az igazat:D nehez elfogadni?:D tenyleg mit szeretnel? Ha itt a kedves kislanyok probalnak vigasztalni persze tudod hogy nem igaz, de az se jo, ha en leirom az igazat az se jo:DD hat nem ezt tapasztaltad eddig? En csak leirom h igazad van es nezz mar szembe vele fogadd el, legalabb nem szepitgetem itt. Kis butus nem veszed eszre h amig probalsz kuzdeni csak meg lejjebb nyomnak:DD


na mindegy :D

2019. jún. 2. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/99 A kérdező kommentje:

pedig velem SEMMI baj nincsen, mindig megmondják


na én erre alapozom, hogy az állitolagos normális küllemem majd segit elindulni valamerre

2019. jún. 2. 15:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!