Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sok pasi miért ítéli el, ha egy nő szexkapcsolatban van?
Nekem még csak egyszer volt ilyenben részem, és bár önszántamból mentem bele, de előtte majdnem 3 éven át szingli voltam, és nem számított, kivel ismerkedtem, senki nem akart tőlem komolyat, ha pedig mégis, akkor túl félénk volt, és ebből már elegem volt, illetve a szex is nagyon hiányzott.
Én ebben semmi kivetnivalót nem látok. Ha állandó partnerrel történik, megfelelő a védekezés, akkor az pont olyan, mint egy rendes kapcsolat, csak nyálas dolgok meg ajándékok nélkül.
Őszintén nem értem az olyan pasikat, akik azt várják egy nőtől, hogy pazarolja el a huszas éveit várakozással, mivel kb. semelyik pasi nem akar komoly kapcsolatot, talán 35 éves kor felett már igen, miközben ők persze fűvel-fával lefekhetnek, mert az még menő is. Ez szimplán hülyeség lenne. :D
#39:
Olvasd el #38-ast is. Én pedig #28 (és több hozzászólás is) vagyok. A szexkapcsolat nem azt jelenti, hogy valaki érzelmek nélkül és össze-vissza kefél. Létezik monogám szexkapcsolat is. Ez ugyan olyan, mint egy rendes kapcsolat, csak bizonyos társadalmi területen nem lépünk tovább: azaz nem nyilvános a kapcsolat, nem vagyunk közös kasszán, függetlenek vagyunk. Én az összes szexkapcsolatomban monogám voltam. Kerestem mindig egy jó partnert, aki mellett nem jártam félre, egyszerűen jókat szexeltünk .. őket is meg kellett hódítanom előtte és azért mentek bele, azaz nem válogatás nélkül csinálták ezt bárkivel. Csak a kapcsolat nem lépet tovább, vacsiztunk, moziztunk, sétáltunk, beszélgettünk és nagyokat szexeltünk: érzelmileg nem köteleződtünk el egymás iránt; a szexkapcsolat egy barátság extrákkal kapcsolat. Kedveltük mindig egymást, mert nulla érzelemmel én férfiként sem tudok szexelni, egy normális nő meg pláne. Egyszóval igen nagy tárgyi tévedésben vagy a szexkapcsolatokról alkotott véleményeddel és ez alapján mondasz téves ítéletet.
45-ös: Mennyire jobb vagy rosszabb a szexkapcsolat annál, mint mikor az embernek mondjuk volt egész életében mondjuk 5 párkapcsolata, amikben rosszul kezelték (pl. a pasi nem akart családot vagy verte a nőt), most épp másfél éve van egyedül, és végre esetleg orgazmusa is van, mint az, h másfél év alatt randizott 50-60 emberrel, és ebből a 90%-kal lefekszik, mert elhiszi nekik amit lehazudtak csillagokat (vagy mert már szexuálisan is ki van éhezve ő is), vagy a maradékkal, akik olyan kőbunkó, hogy nem érdemli meg a nőt?
Nem tartom magamat kiéltnek, 25 évesen volt az első szex, azóta majdnem év telt el, nem hiszem, h ettől ribi lennék, mert másfél év alatt nem feküdtem le minden jöttmenttel, aki letapizott az első randin vagy felhívott a lakására. Végre van valaki, aki nem bunkó, nem akar letapizni vagy megerőszakolni, hanem azt akarja, hogy nekem is jó legyen a szex. Emellett pedig jókat beszélgetünk, segítünk egymásnak, támogatjuk egymást érzelmileg.
Gyerekek.Ne keverjük a szezont a fa szommal.@#$&@#%#@$%÷×^&*#$@
A fenti karakterekkel jellemeztem a kérdezőt de azt mondenkinek a fantáziájára bízom...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!