Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Teljesen jogos és érthető hogy sok férfi félreérti a nők kedvességét?
38.
Az a mák, hogy én is leszarom, a legtöbb ember semmit sem ér. Kivéve az a 3, maximum 4, akiknek számítok, ők számítanak nekem is. A többiek mire fel számítatnának? Majd ha hasznot hoznak.
41 valóban. Nem a félreértés a probléma, azt normális emberek között meg lehet és meg is kellene beszélni! Hacsak nem besértődős konfliktusképtelen a másik fél. Hanem sokkal inkább az utólagos belemagyarázások. Viszont ez mindkét oldal felől lehet érvényes.
Én is elitélem amikor utólag minden rosszat hozzávágnak a másikhoz, aki pedig tényleg csak jót akart. Meg hogy belelátta a flörtöt, közeledést, akármit, és akkor ezt tényként állítva még a másikat megpróbálja lejáratni. Ez baj mindenképpen, és nem helyes. Viszont javaslom lássuk meg a másik oldalt is, ha teljesen elfogulatlanok akarunk maradni. Sok esetben a nők is aktuális hangulatuk és élethelyzetük alapján át tudnak váltani érdekes viselkedésbe. Sok ilyet láttam már, és én magam is tapasztaltam. Nincs ezzel semmi baj, viszonyok az emberek között nincsenek kőbe vésve, van úgy hogy csökken vagy épp növekszik a szimpátia vagy akár vonzalom két ember között. De sok esetben utólag ezt a nők egyszerűen le szokták tagadni. Hogy nem is volt semmi, csak néha köszöntem neki, meg ilyenek. Még ha kifejezetten ők voltak a lelkesebbek és kezdeményezőbbek, még abban az esetben is. És ez se feltétlen fair.
Tudnak, de férfiaknál inkább az a gyakoribb amit te írtál a 41-es válaszodban. Nőknél pedig ez. Én csak az arányosságra akartam rámutatni, hogy mindkét nemnél megvan a félreértéshez vezető viselkedés. És akkor még ez is bonyolítja amit most írsz, hogy néha ugyanez megtörténhet csak fordított nemi szerepekkel is. Az élet komplikált.
Szerintem ha kicsit is őszintébbek lennének az emberek egymással, sokkal kevesebb félreértés és fájdalom, csalódás születne oda vissza. Dehát nem én döntöm el, hogyan is zajlanak ezek a dolgok. Én próbálok korrekt maradni a saját oldalamról, én ennyit tehetek.
45: kíváncsi vagyok, az őszinteséget hogyan érted. Mert amikor egy nő egy kérdésre / köszönésre azzal válaszol, hogy "van barátom, bocsi", tapasztalatból, akkor meg általában jön a felháborodott ekézés, hogy "milyen beképzelt hülye p...a vagy már, hogy azonnal azt hiszed, fel akarlak szedni", és nyilván ilyenkor mindig csak azt akarták megkérdezni, hogy mennyi az idő meg hol van a kormányablak...
ezen az segíthet, ha senki nem vesz semmit garantáltnak, amíg nincs kijelentve, és ha visszautasítják, akkor elfogadja.
46 amit írsz az sajnos valós, a primitív és sértődött típusú férfiak egyik jellemzője. Ezekkel nehéz őszintén bármit is, főleg mert általában pont nekik is az a szintjük hogy kalandban / kapcsolatban hazudoznak a másiknak. Nem?
Én őszinteség alatt pl arra gondoltam, hogy nem generálnak egymást hülyére vevős helyzetet az emberek. Amit beszéltünk előbb, csak barátkozás és akkor az egyik fél sértett egóból a másikat vádolja hogy játszott vele. Ez semmiképp sem őszinte, magát is átveri, meg a többieket. Mint ahogy az se őszinte, amikor tényleg kikezd valakivel valaki, vagy adja a jeleket, amiket utólag letagad, a másikat állítva be teljesen hülyének.
"ezen az segíthet, ha senki nem vesz semmit garantáltnak, amíg nincs kijelentve, és ha visszautasítják, akkor elfogadja."
És ez a 3. amire nyílt őszinteség alatt gondolok igen. Viszont tudod mi a bökkenő ezzel? Sokszor szó sincs visszautasításról, csak egyszerű sunyi lelépések vannak, a legkisebb hülye félreértésre is. A másikat teljesen ignorálva, és meg se hallgatva! Holott lehet hogy a másik nem is tud dolgokról, vagy tévesen látja, de annyira elhiszi a saját fejében élő képet, hogy a másiknak esélyt sem ad hogy tisztázza a helyzetet. Hogy legalább békében válhassanak el, ha tényleg nincs más út. Na ez a baj, és ez se nyílt és őszinte. Ennyit nem érnek meg egymásnak az emberek manapság, és ide jutottunk.
46.
Minden ember hazudik, ilyen téren teljesen mindegy az illető neme. Kis hazugság, nagy hazugság, tapintatos hazugság, kegyes hazugság, füllentés, stratégiai hazugság, "úgyse jönnek rá" hazugság, haszonszerző hazugság, csalás, átverés, megtévesztés, trükk, megcsalás, becsapás, "marketing". Ezek az emberi természet alapjai.
Amúgy olyan viccesek azok az emberek, akik a nyomorult szociális alkalmatlanságukat valami nagyon mély, komoly, tartalmas lelkivilágnak hazudják. Nem, nyuszkókák, ti nem azért vagytok képtelenek fenntartani egy 5 perces gyors beszélgetést a kollégáitokkal, mert a ti lelketek ehhez túlságosan mély és elvont dolgokkal van tele. A büdös lófszt. Egyszerűen unalmasak vagytok és mivel ezt jól tudjátok magatokról, hát szorongtok ezerrel.
A small talk és a mély beszélgetés NEM egymás alternatívája. A barátnőmmel, akivel 10 éves korunk óta ismerjük egymást este egy üveg bort kinyitva, hát rohadtul nem az időjárásról fogunk beszélgetni. És a kollégáimmal ebéd közben meg biztos hogy nem a gyerekkori traumáim feldolgozásának spirituális háttere lesz a téma. Megvan a dolgok helye és ideje, és bizony nagyon furcsa és nyomasztó egy ebédlő lenne, ahol mindneki kussban ül, hiszen jaaaaaj, ők túl szofisztikáltak a csevegéshez...
Fröcsögj csak nyugodtan, ebből látom hogy valami nagyon betalált nálad. És tudod mit? Örülök is neki. Képzeld, én pl nagyon jól elcsevegek élőben akármiről, mivel baromi jól informált vagyok a világ dolgaiban is, és általában szokták is komázni az emberek a meglátásaimat, tudásomat és a laza stílusomat. Az egyedi szemléletemről már nem is szólva, bár te szerintem nem igazán érezheted át ennek a valódi jelentőségét. Viszont amikor csak ez van, és semmi valódi mélység, az eléggé elfáraszt egy ponton már. Nem véletlen szoktam az értelmes és mély emberek társaságát keresni. Akad olyan is, ég és föld a beszélgetések minősége.
A probléma meg az, hogy sokan még barátságban / kapcsolatban se képesek mély témákba menni, mert alkatilag képtelenek rá. Sekélyesek, buták és egyszerűek. Nem is értik az élet mélyebb összefüggéseit. Rosszabb esetben még előadják hatalmas arccal hogy igen ők aztán nagyon okosak és elvontak, csak épp amikor sokadjára is a csöves valóvilágos témákkal próbál traktálni, akkor jöhetsz rá hogy valami mégse annyira kerek. Bár bizonyára vannak olyan ostobák, akiknek ez számít szofisztikált csevegésnek.
És maradjunk csak annyiban, hogy szeretnél te olyan unalmas lenni mint én. Gondolom az a tipus vagy aki ezerrel kapar hogy valami hú de egyedi csodának mutassa magát. Nekem ilyenekre sose volt szükségem. De tudom, ti mind egyéniségek vagytok. Én nem, szerencsére. Nem is akarnék ilyen "dicsőségben" osztozni, ahol a magadféle emberek tombolnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!